2024. március 29., péntek
FONTOS

Friss Hírek

Békés megyei, friss hírek videókkal, fotógalériával első kézből a Gyula TV szerkesztőségéből. Legyen jól értesült: nézze meg, melyek a mai hírek!

Állandó kiállítás a helyi értékekről a foglalkoztatási osztályon

Kétegyházi közfoglalkoztatottak készítették a pályaválasztási vásárok jelképének számító kabalafigurát – derült ki Gulyás Imre járási hivatalvezető szavaiból. A foglalkoztatási osztály tavaly átadott épületében létrehozott állandó, de folyamatosan bővülő kiállítással nemcsak a térség jelentős foglalkoztatóinak egy-egy termékét mutatják be, hanem azt is, hogy a közfoglalkoztatásban részt vevők piacképes értékeket állítanak elő. …

Tovább »

Felújítás előtt a Gyulavári-Dénesmajor közötti út

Pontosabban annak legrosszabb, Dénesmajorhoz közeli szakasza. Az 1,6 kilométeres szakaszon 212 millió forint értékben végeznek el munkálatokat. Mindez azon a sajtótájékoztatón derült ki, melyen Dankó Béla megyei útügyi biztos tartott pénteken, Körösladányban. Békés megye útjainak felújítására 2017-ben uniós és költségvetési forrásból csaknem 8 milliárd forintot szánnak – idézte az MTI. …

Tovább »

Többféle technikával dolgoznak a gyulai alkotótáborban

Két egyesület összefogásával idén is megkezdte munkáját az alkotótábor a Fehér-Körös duzzasztójánál lévő vendégházban. Az immár ötödik rendezvényen a több, mint húsz alkotó az olaj és akril mellett agyaggal is dolgozik. A közös munka öröme és a képzőművészet szeretete indította el annak idején azt az alkotótábort, amely a Gyulai Közművelődési …

Tovább »

Fegyvereket találtak a gázolónál

Elütött egy kerékpárost, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott egy férfi Békéscsabán. A rendőrök elfogták és a házában fegyvereket, halászhálókat találtak, amelyekkel a gyanú szerint engedély nélkül vadászott, halászott. Közúti baleset okozásával, segítségnyújtás elmulasztásával és más bűncselekményekkel gyanúsítható férfit fogtak el a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei. A baleset 2016. augusztus 12-én …

Tovább »

200 milliós fejlesztés előtt áll a Munkácsy-tó

Sikeres pályázat esetén közel kétszáz milliós rekultivációs fejlesztést hajthat végre a Munkácsy Horgász Egyesület saját taván. A beruházás keretében megvédenék a partot a kimosódás ellen, napelemes világítást építenének ki, és leaszfaltoznák a tó körüli utat. A napokban 8 mázsa pontyot telepítettek a tóba. Az egyesület tagsága fontosnak tartja, hogy a …

Tovább »

Bloggal bővült a visitgyula weboldal

Még 2015-ben merült fel az ötlete egy városi blog elindításának. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. 2016-os turisztikai terveként a visitgyula.com oldalán ez meg is valósult. A honlap egy üzleti blognak mondható, amely az Egyesült Államokban már évek óta kötelező tartozéka, kelléke a marketingnek a cégeknél. A cikkek több nagy téma …

Tovább »

100 milliós beruházásból nyílik sörfőzde Gyulán

Több mint 100 millió forintos forrásból sörfőző üzemet indít a Food Analytica Kft. Gyulán. A beruházás előkészületei már javában zajlanak. Az elsődleges cél az, hogy többféle kézműves sörrel bővítsék a város gasztroturisztikai kínálatát. A tárgyalások már a célegyenesben tartanak a létesítendő üzem helyéről, a szakemberek már a gyártás előkészítésen és …

Tovább »

Megkezdték a körzeti fejlesztéseket Gyulaváriban

Szerda délre elkészült a Bánya utca eddig hiányzó szakasza, ezzel megkezdődtek a 2016-os körzeti fejlesztések. Szabó Károly, Gyulavári és Dénesmajor önkormányzati képviselője azt mondta, több tervezett beruházás közül most ez volt az első, amit befejeztek. Minden képviselő több millió forintos, felhasználható kerettel rendelkezik, melyet évről-évre a környezetében legfontosabbnak ítélt ügyek …

Tovább »

Kárpát-medencei viseletek a művelődési házban

Kárpát-medencei kitekintést adnak a művelődési házban a Zsótér Béláné gyűjtött és maga által készített munkái. A különleges viseleteket bemutató tárlat szeptember 17-ig látható. Az elmúlt hétvégén lezajlott Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljához kapcsolódva nyílt meg a tárlat a művelődési ház aulájában, bemutatva a Kárpát-medence számos népviseletét. A ruhák megvarrását hosszas gyűjtő …

Tovább »

Húsz országból érkeznek íjászok Gyulára

A sport és hagyományőrzés lesz a mottója az idén Gyulán első alkalommal megrendezendő, Történelmi Íjász Világbajnokságnak. Az augusztus 30. és szeptember 3. közötti eseményre több száz versenyzőt várnak több, mint 20 országból. A nevezések szerint 22 országból közel 300 versenyző érkezik Gyulára augusztus végén, méghozzá három kontinensről, Európából, Ázsiából sőt …

Tovább »

M44: folyamatban a közbeszerzés

Jelenleg mintegy 200 kilométer gyorsforgalmi útépítés kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás van folyamatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nél, így többek között az M0-M4-es Üllő-Cegléd, az M2-es Budapest-Vác, az M4-es Berettyóújfalu-Nagykereki (országhatár), az M44-es Tiszakürt-Kondoros gyorsforgalmi út, vagy a 21-es főút Nógrád megyei szakaszaira vonatkozóan – közölte Loppert Dániel, a NIF …

Tovább »