2024. március 29., péntek
FONTOS

Friss Hírek

Békés megyei, friss hírek videókkal, fotógalériával első kézből a Gyula TV szerkesztőségéből. Legyen jól értesült: nézze meg, melyek a mai hírek!

Hivatásos gépkocsivezetőket képeznek a létszámhiány csökkentésére

„Ragadd meg a kulcsot” elnevezéssel első vidéki helyszínként Békéscsabán rendeztek állásbörzét, a hivatásos gépjárművezetői képzési program keretében. A rendezvény segítségével a hivatásos gépkocsi vezetői létszámhiányt szeretnék enyhíteni, ami Magyarországon 6000 fő. Országosan és megyei szinten is komoly hiány mutatkozik a hivatásos gépkocsivezetőkből, ezért is hirdette meg a kormány a ragadd …

Tovább »

Két éves születésnapját ünnepelte a Gyulai Ifjúsági Központ

Második születésnapját ünnepelte hétfőn a Gyulai Ifjúsági Központ, számos programot kínálva a fiataloknak. Az egész napos esemény során volt rocktörténeti előadás, fúvószenekari koncert, és bepillantást kaphattak a diákok a média világába is. A két éves születésnapon előadást tartottak a megyei büntetés végrehajtási intézet fogvatartottjai, majd koncertet adott a gyulai ifjúsági …

Tovább »

A hagyomány és a gasztronómia találkozott a Pörköltkirályon

Dobszó mellett főtt Magyarország egyetlen népi metál együttesének, a Palmettának a pörköltje. A mezőny legfiatalabb tagja, az öt éves Vetró Róbert a jó pörkölt megfelelő hozzávalóiról beszélt, miközben a stáb többi tagja az ételt őrizte. Libazúzát tett a szarvas mellé, és ebből készített pörköltöt a salgótarjáni Hábel Gábor, aki feleségével …

Tovább »

Segítséget kaptak a dénesmajori rászorulók

Egyfajta megkésett gyermeknapként is értelmezhető volt az a program, melyet többek segítsége révén ruhákat, játékokat és élelmiszert kaptak a helyi rászorulók Dénesmajorban. A családsegítő és gyermekjóléti központ vezetője, Erdei Ibolya azt mondta, lehetőségeikhez mérten próbálnak nagy figyelmet szentelni e településrésznek is. A program nem jöhetett volna létre, ha nincs Mikus …

Tovább »

Helyi vállalkozásokat támogat a megye

Olyan konstrukciót dolgozott ki a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a kezdő kis- és középvállalkozások hitelezésére, melyet az önkormányzatokkal közösen szeretnének megvalósítani a megye minél több településén. Az alapítvány már 22 éve foglalkozik mikrohitelek kihelyezésével, amely kezdő és működő vállalkozásoknak ad lehetőséget beruházásaik megvalósításához. A települési önkormányzatok egy keretösszeget biztosítanak az …

Tovább »

Szavazásra buzdít a gyulai polgármester

Görgényi Ernő polgármester az alábbi közleményt juttatta el hozzánk, és bár a dolog elég szokatlan, Hevesi Tamás gyulai kötődése miatt helye van. A közlemény: “Kedves Gyulaiak, kedves Békés megyeiek! Ezúton szeretnék megkérni mindenkit, hogy szavazatával támogassa Hevesi Tomi és Kulcsár Edina duettjét a Tv2 Nagy Duett című műsorának döntőjében! Hevesi …

Tovább »

Balesetek és elfogások a megyében

Személyi sérüléssel járó baleset Gyulán és Gyomaendrődön, elfogások Gyulán és Békésen, bűncselekmény gyanúja miatt történt intézkedés az országhatáron. Békés megyében 2016. június 3-án az Okány és Sarkadkeresztúr közötti úton történt halálos közúti közlekedési baleseten kívül két személyi sérüléssel járó balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyulán, a Szent István utca és …

Tovább »

Családok százezreit szakította szét Trianon

A rendelkezések legsúlyosabb következménye az volt, hogy az új határvonalak a magyar családok százezreit szakították szét – mondta Gajda Róbert kormánymegbízott pénteken, a Székely kapunál rendezett trianoni megemlékezésen. A rendezvényen a történelmi egyházak képviselőinek szolgálata után a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait. A csigakerti Székely kapunál a Himnusz eléneklésével kezdődött …

Tovább »

A jó magyar ételeket népszerűsíti a Pörköltkirály

A magyar ételek titkáról szólt a Pörköltkirály első programja, a Vigadóban rendezett konferencia, melyen elsőként Zoltai Anna, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal osztályvezetője ragadott mikrofont. Az előadások a magyar ételek higiéniai hátterével is foglalkoztak, de több más nézőpont is szerepet kapott. A fesztivál legfontosabb célja az, hogy népszerűsítse a jó magyar …

Tovább »

Zámbori Tibor a törvényszék civilisztikai ügyszakos kollégiumvezetője

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Gyulai Törvényszék Polgári, Gazdasági és Közigazgatási-munkaügyi Kollégiumának kollégiumvezetői helyére kiírt pályázat eredményeként 2016. június 1-jétől kezdődően dr. Zámbori Tibort nevezte ki – írta közleményében a törvényszék. A kinevezés hat éves időtartamra szól. A kollégiumvezetői helyre egyedül Zámbori Tibor nyújtott be pályázatot, melyet …

Tovább »

Két óvodai csoporttal kevesebb indul Gyulán

Egyetlen napirend szerepelt a városi képviselőtestület csütörtöki rendkívüli ülésén. A grémium arról döntött, hogy a csökkenő gyermeklétszám miatt 33 helyet 31 óvodai csoportot indít a 2016-17-es nevelési évben. A döntést az indokolta, hogy a demográfiai helyzet miatt idén 54 gyermekkel kevesebben iratkoztak be mint tavaly. Ezért a Törökzugi és a …

Tovább »

Szarvasbogár, tőrösdarázs, és kis gólya a kastélyparkban

Azok a rovarok, melyek az idős tölgyfák kérgein bújnak meg és szaporodnak, lassan a kihalás szélére sodródtak. Ennek az az oka, hogy egyre kevesebb az öregedő fa. A szarvasbogár összesen csak két-három hónapig él, majd petézés után el is pusztul. A mások által lódarázsnak titulált tőrösdarazsak jelentek meg az országban, …

Tovább »