2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Friss Hírek

Békés megyei, friss hírek videókkal, fotógalériával első kézből a Gyula TV szerkesztőségéből. Legyen jól értesült: nézze meg, melyek a mai hírek!

Uzsalyné Pécsi Rita: találjuk meg az egyensúlyt!

  Fontos megtalálni az egyensúlyt a szabadság és a fegyelmezés között, ha gyermeknevelésről beszélünk – hangsúlyozta a napokban megtartott, gyulai előadásán Uzsalyné Pécsi Rita. A neveléskutató, főiskolai tanár a katolikus közösségi házban arról beszélt, hogy alapvetően szabadságra, és nem engedelmességre nevelünk, de mivel a gyerekek nagyon hamar kikerülnek a családból …

Tovább »

Fákat és cserjéket ültettek a Harruckernben

  Az iskola udvarán kilencedikes diákok ragadtak szerszámot, és láttak közösen munkához. Az adódó feladatokból mindenki kivette a részét. A közös munka csapaépítő hatással is bír, az iskola igazgatója kiemelte, ennek a programnak jelentős szemléletformáló hatása is van. Az egyik pénzintézet hirdette meg országosan a Hűsítő ligetek programot. Azt tűzték …

Tovább »

Az ország legjobb kémikusai mérték össze tudásukat Gyulán

  15. alkalommal rendezték meg szombaton a Lila VegyÉSZ bajnokság kémia verseny országos döntőjét Gyulán. Az 5-ös számú általános iskolában megtartott eseményt először Molnár Sándorné, az intézmény matematika-kémia szakos tanára szervezte meg 2009-ben. Ő hívta életre Békés vármegye egyetlen kémiaversenyét, melynek célja a tantárgy népszerűsítése, a kiemelkedő tanulók felfedezése, fejlesztése. …

Tovább »

Országos technika verseny döntőjének adott otthont Gyula

    Az ország minden részéből érkeztek csapatok a pénteken kezdődő, XXIII. Országos Technika Verseny megnyitójára, a városháza dísztermébe. A kétnapos programsorozaton 12 csapat, 36 diákja méri össze tudását, emellett a versenyzők és felkészítőik megismerkedhetnek Gyula nevezetességeivel is. Másodszor ad otthont Gyula az országos technika verseny döntőjének, ahol a megyei …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 22.

Témák: – Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkin segítsek, hogy mindenkit üdvözítsek – hangzott el a vasárnapi Apor búcsún. A szentmisén Fügedy Antal mezőbikácsi plébános azt mondta, Apor Vilmos példát adva élen járt az Isten és ember szeretetben. – A Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra történetében egyedülálló, hogy harmadik alkalommal fogadhatja a rendezvényt …

Tovább »

Harmadjára rendezik meg Gyulán a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrát

  Egyedülálló módon 1993 és 2009 után újra Gyula rendezheti meg a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrát – jelentették be a szombat délelőtt, a fürdővárosban megtartott sajtótájékoztatón. Ez a program közel fél évszázados múltra tekint vissza. 1974-ben német, osztrák és francia tűzoltók baráti eszmecseréje hívta életre azt az eseményt, amely mára a …

Tovább »

Pipacsmezők ékesítik a Kígyósi-pusztát

  Rengeteg a vadmák, vagy ismertebb nevén pipacs a határban, a Kígyósi-pusztán. Mindez annak is köszönhető, hogy az elmúlt hetekben jóval több eső esett, mint tavaly. Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület vezető elmondta, nemcsak a pipacs, hanem az összes többi növény is szépen fejlődik ebben az időben. Az alacsonyan fekvő területen …

Tovább »

Apor Vilmosra emlékeztek a Nádi Boldogasszony templomban

  Apor Vilmost 1915. augusztus 24-én szentelték pappá a nagyváradi egyházmegye szolgálatára. Gyulán lett káplán, majd 1918-tól 1941-ig plébános. Megújította a lelkipásztorkodást, felkarolta a szegényeket, és ápolta az ökumenikus kapcsolatokat. XII. Piusz pápa 1941. január 21-én nevezte ki győri püspökké. A gyulai hívek iránti szeretetből úgy határozott, hogy Gyulán szenteljék …

Tovább »

Harmadik alkalommal ad otthont a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrának Gyula

  A Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra életében egyedülálló, hogy harmadik alkalommal fogadhatja a rendezvényt ugyanaz a város. Az esemény a világ tűzoltóinak baráti találkozója, ahol a szakmai eszmecserék mellett, lehetőség nyílik egymás megismerésére, barátságok és szakmai együttműködések kialakítására is.

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 19.

Témák: – Az ápolói hivatás az egyik legszebb és egyben a legnehezebb – hangzott el csütörtökön, a békéscsabai tagkórházban. Az eseményen az Ápolók Nemzetközi Napját ünnepelték, és átadták az „Év szakdolgozója”, valamint az új alapítású „Év kiváló tanulója” elismerést. – Közel 1,2 milliárd forint forráshoz jutott öt Békés vármegyei település. …

Tovább »

Békésben is tovább folytatódik a földértékesítési program

Békés vármegyében 15 településen, 56 tagban mintegy 1500 hektár újabb állami földterület kerülhet a gazdálkodókhoz július 6-14. között. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását segíti. A kormány által 2015-ben meghirdetett „Földet a gazdáknak!” program folytatásaként, országosan újabb mintegy 22 ezer hektár …

Tovább »

Közel 1,2 milliárd forint forráshoz jutott öt Békés vármegyei település

  Közel 1,2 milliárd forint TOP-Pluszos támogatásról született pozitív döntés a napokban – emelte ki Zalai Mihály. Békés vármegye önkormányzatának elnöke hangsúlyozta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásaival többek közt vásártér, szabadidőközpont, valamint óvodák fejlesztése valósítható meg öt vármegyei településen. Zalai Mihály kiemelte, a beadott pályázatok elbírálása folyamatos, …

Tovább »

Az ápolókat ünnepelték Békéscsabán, a Réthy Pál Tagkórházban

  Világszerte május 12-én ünneplik az Ápolók Nemzetközi Napját annak emlékére, hogy ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés megteremtője. Becsei László főigazgató főorvos a csütörtök délutáni, békéscsabai ünnepségen elmondta, a még életében legendává vált, „lámpás hölgy”-ként is ismert reformer élete, munkássága követendő példa valamennyi egészségügyi dolgozó számára. Florence …

Tovább »

Megkezdődött a méhészeti szezon

A repce virágzása egyben a méhészeti szezon kezdetét is jelenti, a virágzást követően indul a méz begyűjtése, a pergetés, a feldolgozás. Árgyelán János méhészeti szaktanácsadó azt mondta, az időjárás idén sem kedvezett a méztermelőknek, így nem számítanak bő termésre a szezonálisan első hazai mézfajtából, a repcemézből. A hungarikumnak számító magyar …

Tovább »

Közel 1,2 milliárd forint forráshoz jutott öt Békés vármegyei település

Közel 1,2 milliárd forint TOP-Pluszos támogatásról született kedvező döntés a napokban – tájékoztatott a vármegye önkormányzatának elnöke. Zalai Mihály elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásaival többek közt turisztikai, piac, vásártér, szabadidőközpont, valamint minibölcsődék, óvodák fejlesztése valósítható meg öt vármegyei településen. Zalai Mihály kiemelte: a beadott pályázatok elbírálása …

Tovább »