2020. augusztus 13., csütörtök
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Bemutatták a Bunkerrajzoló című könyvet Gyulán

Likó Marcell, a Vad Fruttik zenekar frontembere akusztikusan játszotta el a “Hold” című dalt a Gyula Televízió nézőinek. Az énekes abból az alkalomból járt Gyulán, hogy zenés-beszélgetős esten mutassák be a Géczi János íróval készített könyvet, “A bunkerrajzolót” a Gyulai Várszínház kamaratermében. A mű egy életrekonstrukció, amely Likó Marcell életén …

Tovább »

50 cipősdoboznyi ajándékot gyűjtöttek a gyulai kastélyban

Hétfőn a gyulai Almásy kastély kápolnájában adta át a látogatóközpont egyik munkatársa a rászorulóknak szánt adományokat Matuz József baptista lelkésznek. A gyulai gyülekezet évek óta részt vesz a Baptista Szeretetszolgálat országos karácsonyi cipősdoboz-akciójában, mely során nehéz anyagi körülmények között élő családok gyermekei számára gyűjtenek játékokat. Az Almásy-kastély idén a cipősdobozok …

Tovább »

90 éve szentelték fel Gyula evangélikus templomát

Ünnepi istentisztelettel emlékeztek templomuk átadásának 90. évfordulójára a gyulai evangélikusok. 1927. december 18-án Raffay Sándor püspök szentelte fel a város legfiatalabb templomépületét. A gyülekezetben jelenleg lelkészi szolgálatot végző házaspár augusztusban érkezett Gyulára, és egy kilenc évtizede jól működő, élő közösséget találtak itt. Az istentiszteleten a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye esperese hirdetett …

Tovább »

Karácsonyi Jánosra emlékeztek Gyulán

A rajzpályázat eredményhirdetése és a koszorúzás után ért a lampionos, fáklyás menet a belvárosi templomhoz. A több éves hagyomány szerint a Karácsonyi iskolához kötődő közösség ezekben a napokban emlékezik a névadóra. Karácsonyi János történész ugyanis 1858-ban december 15-én született, Gyulán. A templomban először az Apor Vilmos óvoda adott műsort. Ez …

Tovább »

Nyugállományú rendőrök és határőrök találkoztak Békéscsabán

Békés megye rendőrfőkapitánya a közösségükért kiemelkedő munkát végző nyugdíjas egyesületi tagokat részesített elismerésben.   A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság december 13-ára találkozót szervezett annak a három egyesületnek, amelynek tagjai nyugállományú rendőrök, határőrök. A szervezetek vezetőit és tagjait dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte. A …

Tovább »

Gnädig Katalin képei a gyulai Százéves cukrászdában

Belső köreink címmel nyílt időszaki kiállítás a Százéves cukrászdában. Az erdélyi származású Szelényi Kata képzőművész először mutatja be képet a gyulai közönségnek. A Szamosújváron született Szelényi Katát általános iskolás kora óta érdekli a képzőművészet. Az alkotó 2006 óta Orosházán él családjával, ott négy, Budapesten pedig öt kiállítása volt. Munkáit akvarellel, …

Tovább »

Aradi kamaradarabot mutatott be a Gyulai Várszínház

Sex, drugs, gods & rock’n’roll: ezzel a címmel mutatott be a Gyulai Várszínház kamaratermében az Aradi Kamaraszínház darabját. A főszerepet játszó Harsányi Attila mindhárom figurája jól eltalált, és bravúros gesztusokkal felépített alak. A Ponyvaregény és a Wall Street farkasa című filmet hangulatát idéző darabot Tapasztó Ernő rendezte. A darab 2014 …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2017. 12. 12.

Témák: – Az érdekérvényesítő képesség további erősödését várják a magyarországi német nemzetiség tagjai a jövő évi, parlamenti választásoktól. A kedd délutáni, gyulai közmeghallgatáson elhangzott, az elmúlt években több pozitív folyamat is kiteljesedett.   – Verssel és énekkel készültek a gyulavári 6. számú idősek klubjának tagjai kedd délelőtt. Karácsonyhoz közeledve az …

Tovább »

20 órakor feloldották az útzárat a rendőrök

A rendőrség feloldotta a teljes útlezárást, a forgalom mindkét sávon zavartalan. Befejeződött a helyszínelés Békés megyében, a Doboz és Vésztő közötti úton, ahol korábban összeütközött két személygépkocsi, majd az egyik autó nekiütközött egy mezőgazdasági vontató pótkocsijának. A balesetben a jelenlegi információk szerint ketten könnyebben megsérültek. A teljes útlezárást a rendőrség …

Tovább »