2020. szeptember 29., kedd
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Gyuláról gyulaiaknak

  Ezzel a címmel indult ingyenes, 12 előadásból álló tréning a turizmus területén dolgozó gyulaiak számára. A legfontosabb cél az volt, hogy a fürdővárosba látogató vendéggel kapcsolatba kerülő szolgáltatók jobban megismerjék helyi értékeket. A kezdeményezést hiánypótlónak nevezte a helyi idegenforgalmi egyesület elnöke. – Ahhoz, hogy az ide érkező turistáknak el …

Tovább »

Albérlője ölte meg a tulajt

2011. június 11-én 4 óra 30 perc körüli időben Gyulán, egy családi ház udvarán holtan találták a ház tulajdonosát, egy 51 éves férfit. Az elsődleges megállapítások szerint az idegenkezűség nem volt kizárható. – A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az elkövető felkutatását. A bevezetett rendőri intézkedések során megállapítást nyert, hogy …

Tovább »

Diákok tanulmányozták a fürdőt

Hagyomány a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban, hogy minden évben környezetvédelmi hetet rendeznek. A mostani rendezvény fő témája a víz volt, ezért a gimnazisták kilátogattak a Várfürdőbe, ahol nem a medencében tapasztalták meg a gyulai víz gyógyító erejét, hanem Boros László Attila igazgató jóvoltából végigkövették annak útját a kúttól a lefolyóig. …

Tovább »

Diákok tanulmányozták a fürdőt

Hagyomány a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban, hogy minden évben környezetvédelmi hetet rendeznek.   A mostani rendezvény fő témája a víz volt, ezért a gimnazisták kilátogattak a Várfürdőbe, ahol nem a medencében tapasztalták meg a gyulai víz gyógyító erejét, hanem Boros László Attila igazgató jóvoltából végigkövették annak útját a kúttól a …

Tovább »

Komáromi Anett az idei Gálfy László Gyűrű-díjas

Idén is ünnepi gálaesttel zárta az évadot a Békés Megyei Jókai Színház. A hagyományokhoz híven ezen az estén osztották ki a színházi szakmai elismeréseket. A 2008-ban alapított, Gálfy László nevét viselő gyűrűt ebben az évadban Komáromi Anett színésznő vehette át a Színházkomédia című előadásban nyújtott alakításáért. A teátrum előtti térre …

Tovább »

Két évtized a Gyula Tv mögött

Csütörtök délután egy születésnapi ünnepség keretében a televízió székházában találkoztak támogatók, városvezetők és a televízió munkatársai. Dr. Antal Zsolt ügyvezető kiemelkedő fontosságúnak jellemezte a 2011-es évet. Új hátterek, új arculat, új műsorstruktúra és új honlap. Ennyi minden változott a Gyula Televízióban egy év alatt. Csütörtök délután egy születésnapi ünnepség keretében …

Tovább »

Egészségesebb lett a gyulai menza

Szakmai együttműködési megállapodást írt alá csütörtök délelőtt Erdős Norbert kormánymegbízott, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. A program célja, hogy a gyermekek sokkal egészségesebben táplálkozzanak. Egyedülálló kezdeményezés az, hogy a táplálkozási egészségügyért felelős és az azt felügyelő hatóság, valamint egy civil szervezet közösen …

Tovább »

A mozgáskorlátozott igazolványokkal parkolókat ellenőrizték

Azt figyelték, hogy a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyeken valóban mozgáskorlátozottak járművei, vagy az őket szállító autósok parkolnak-e, illetve azt, hogy a fizető övezetben mozgáskorlátozottaknak kiállított kártyával díjmentesen parkoló járművezetők valóban jogosultak-e a kedvezmény idénybevételére. Reggel 8 óra és déli 12 óra között ezúttal a belvárosban, az Árpád sortól indulva egészen a …

Tovább »