2021. január 16., szombat
FONTOS

Híradó

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 14.

Témák: – Két filmfesztiválon is szerepelt a Toldi című játékfilm, nyáron a balatonszemesi Bujtor István fesztiválon értékelte a zsűri, legutóbb pedig a Hét Domb Fesztiválon ért el eredményt. Utóbbi eseményen 50 film közül az 5. lett a közönségszavazáson, a voksolás nagyjátékfilm kategóriájában pedig első helyet ért el. – Az államosított …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 13.

Témák: – Belügyminisztériumi támogatással folytatódik a gyulai út és járdaépítési program – jelentették be a kedd délelőtti sajtótájékoztatón. Megújul az Erkel gimnázium melletti járda, illetve közel 400 méteren korszerűsítik a Leiningen utca burkolatát. – Békéscsabán folytatja útját a Zöld Busz Demonstrációs Mintaprojekt, ennek köszönhetően Solaris elektromos buszok teljesítenek szolgálatot egy …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 12.

Témák: – Immár hagyomány, hogy 2012 óta minden évben megrendezik a Hídi sétát Gyulán. Az esemény legfőbb célja, hogy népszerűsítsék a megelőzést segítő szűréseket. A mellrák elleni küzdelem jegyében a Kossuth téri szökőkút vize ismét rózsaszínre váltott. – Vasárnap tartották Gyulán, a belvárosi katolikus templomban a Magyarok Nagyasszonya búcsút, vagy …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 09.

Témák: – Megtorpant a horgászturizmus elmúlt években tapasztalható fejlődése Gyulán, ám a járvány elmúltával jó eséllyel újra bővülhet az ágazat. A városban most két tó keres új bérlőt, a pályázatokat még októberben várják. – Pénteken napi rekordot döntött Békés megyében a koronavírus fertőzöttek száma. – Megkezdődtek Gyulán az őszi virágültetések, …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 08.

Témák: – Katonai sátrat telepített a Magyar Honvédség a Békés Megyei Központi Kórház gyulai szakrendelő intézetének bejárata előtt. A sátor egy megnövelt váróteremként üzemel az épület előtt, védve a járványügyi helyzet miatt előszűrésre várakozókat az időjárás viszontagságaitól. – Csütörtökre újabb 20 koronavírus fertőzöttet regisztráltak Békés megyében. A békéscsabai szennyvíz vizsgálatok …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 07

Témák: – Drónok segítségével készülhetett el a közelmúltban a Gyulai Vár 3D-s modellje, melyet két fiatal gyulai vállalkozó ajánlott fel a múzeumnak. A profi technológiának köszönhetően a műemléki építmény szerkezete, felépítése 1 centiméter/pixel felbontású pontossággal érhető el digitális formában. – Tizennéggyel emelkedett szerdán a Békés megyei koronavírus fertőzöttek száma. – …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 06.

Témák: – “Arad azt üzeni számunkra: a becsület, a küzdelem és az összefogás, szemben a megalkuvással és a behódolással, esélyt ad azon ügyek győzedelmeskedésére, amelyek elsőre kivitelezhetetlennek tűnnek.” – mondta Szabó István, a honvédelmi minisztérium államtitkára Gyulán, az október 6-ai megemlékezésen. A keddi eseményen Dóczy Péter színművész, Tolcsvay Béla énekes-gitáros …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 05.

Témák: – Erősen megváltoztak a vásárlási szokások a koronavírus-járvány második hullámának idejére. A legtöbb vásárló tudatosan érkezik a boltokba. Azt korábban már bizonyította a magyar élelmiszeripar, hogy biztosítva van az élelmiszer-ellátás, a Nemzeti Agrárkamara ezzel kapcsolatban egy közleményt is kiadott: továbbra sem kell spájzolni, van és lesz elég élelmiszer. – …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 02.

Témák: – A gyulai román gimnázium két diákja, Sztrein Virág Brigitta és Szelezsán Petra Lívia részesült a Miniszterelnökség nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjában. Az elismeréseket a fürdővárosban átadó államtitkár, Soltész Miklós a közeljövő lehetséges fejlesztéseiről is tárgyalt Gyulán. – Kiállításmegnyitóval kezdődött el a Harag György-emlékév a Gyulai Várszínház kamaratermében. A Kolozsvári Állami …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2020. 10. 01.

Témák: – Alacsony az előfoglalások aránya, a vendégek sokkal inkább rövid távra foglalnak a járványügyi helyzetnek köszönhetően. A Hunguest Hotel Erkel életében a következő év végén várható a következő nagy változás, ekkor ugyanis a teljes háromcsillagos rész megújulhat. – Csütörtökön immár 308 koronavírus fertőzöttet tartottak nyilván Békés megyében. – Egyre …

Tovább »