2019. június 25., kedd
FONTOS

Híreink

A Caligula helytartója a 10 legjobb előadás között szerepel

Eddigi legnagyobb sikereit érheti el a Gyulai Várszínház tavaly nyáron bemutatott öt saját bemutatója. Ugyanis a Caligula helytartója és a Rosencrantz és Guildenstern halott című darabokat meghívták a legrangosabb hazai színházi fesztiválra, a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, árulta el Elek Tibor igazgató. A Caligula helytartóját a Nemzeti Színházzal közösen alkották …

Tovább »

Felújítják az 1958-ban fúrt termálkutat a Gyulai Várfürdőben

Saját erőből idén elsőként a legrégebbi, 1958-ban fúrt gyógyvizes “1-es” kút rekonstrukciója valósul meg a napokban. A kút 2005 méter mély, de a talpmélysége 1867 méter. A víz hőmérséklete 72 fok, a hozama pedig mintegy 20 köbméter óránként. A kút kompressziós rendszerrel működik, ezért már elöregedett, behomokozódott, ez az egyik …

Tovább »

A munkabalesetek megelőzéséről értekeztek

A beavatkozás helyett a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt – hangzott el csütörtökön, a Csabagyöngye Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón. Egy éve alakult a Békés Megyei Munkahelyek Biztonságáért dolgozó munkacsoport, melynek legfontosabb célja a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések minél hatékonyabb megelőzésének elősegítése. Bodó Sándor, a Foglalkoztatáspolitikáért és Vállalti Kapcsolatokért Felelős …

Tovább »

Új játékokat kapott a Gyulavári óvoda

  Szerda délelőtt ki is próbálhatták az új játékokat a gyerekek a Gyulavári Óvodában. Az intézmény alapítványa 700 ezer forintot nyert pályázaton a Nemzeti Együttműködési Alaptól. Fontosnak nevezte a Napsugár Alapítvány működését Becseiné Lock Gabriella, a Gyulai Egyesített Óvodák vezetője. Az eseményen részt vett Szabó Károly, a településrész önkormányzati képviselője …

Tovább »

Az Erkel és a Petőfi tér, valamint a Várkert rekonstrukcióját is tervezik

Az egyik fő napirendi pont egy 200 millió forint értékű önkormányzati pénzeszköz további lekötéséről szólt, ami egy korábbi kötvénykibocsájtásból származik. Ezt az összeget még a Gyulai Várfürdő számára óvadékként biztosította az önkormányzat az Aquapalota építéséhez, illetve a fürdő fejlesztéséhez. Az összeg legutóbbi lekötése lejárt, így az önkormányzat újabb ajánlatot kért …

Tovább »

Két koncertet ad Gyulán Tóth Péter zongoraművész

A videóban látható felvételek még 2017 tavaszán, vagyis éppen két éve készültek Gyulán. Tóth Péter zongoraművész akkor Brahms és Schubert szonátákat adott elő. A békéscsabai születésű, az Egyesült Államokban élő művész a napokban újra a békési fürdővárosba látogat. Tóth Péter ez alkalommal két koncerttel is készül a gyulai hallgatóság számára. …

Tovább »

Megérkeztek az első gólyák Gyula térségébe

A napokban már megérkeztek az első gólyák térségünkbe. A képünkön látható madár az ember közelében, Újkígyós belvárosában sétált. A gólyák tavaly augusztus közepén csapatokba verődtek és elindulnak vándorútjukra. A nyugat-európai állomány Gibraltárról, a kelet-európai populáció a pedig Boszporusz felől tért vissza Magyarországra, amely 29-30 napba telik. Útjuk során több ezer …

Tovább »

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ismét meghirdeti háromfordulós szakmai vetélkedőjét

JóPálya – szakmaismereti vetélkedő az iparkamaránál A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ismét meghirdeti háromfordulós szakmai vetélkedőjét, Békés megyei általános iskolák 5-6. osztályos tanulói részére. Nevezési határidő: április 5! A vetélkedő célja, hogy a diákok önállóan is ismerkedjenek a szakmák világával, szélesítsék látókörüket és minél tájékozottabbak legyenek a szakmatanulási lehetőségek …

Tovább »

Marokkóba kalauzolták el a vendégeket a világjáró gyulaiak

Marokkó földrajzi tekintetében a legnyugatibb afrikai arab ország, ez ugyanakkor az ott élők életstílusáról is elmondható. Ezt Radnóti Virág és Radnóti Tamás is igazolja, akik a gyulai könyvtárban tartottak előadást utazásukról. Az iszlám és az arab világ már önmagában egy rendkívül érdekes, és számunkra titokzatos közeg, Marokkóban pedig egy európai …

Tovább »