2019. november 21., csütörtök
FONTOS

Híreink

Hétfőtől részlegesen nyit a könyvtár

Ha csökkentett szolgáltatással is, de hétfőn újra kinyitja kapuit a Mogyoróssy János Városi Könyvtár. A korábbi híradásoktól eltérően augusztus második felében ismét működik a nyári folyóirat olvasó. A könyvtár munkatársai az augusztusi, jogszabály által előírt állományleltár idején közel 130 ezer dokumentumot mozgatnak meg, a korábbi tapasztalatokból arra lehet következtetni, hogy …

Tovább »

Nagy Ferenc az új nyugdíj-biztosítási igazgató

  42 éves közszolgálat után vonul nyugdíjba a kormányhivatal nyugdíj-biztosítási igazgatóságának az éléről az 1950-ben, Kevermesen született, pályáját tb ellenőrként kezdő dr. Vízhányó Mihály. A hírt csütörtökön, Békéscsabán jelentette be Erdős Norbert kormánymegbízott, bemutatva az új vezetőt, a vállalkozói szférából érkező Nagy Ferencet. A távozó igazgató gyakorlatilag végigjárta a hivatali …

Tovább »

Kétszeresére nő a Castello Szaunapark

  Több hétig tartó szaunakert-felújítás zajlik ezekben a percekben is a gyulai Várfürdőben. Az újjáépítés után közel duplájára nő a szaunakert és a wellness részleg oldalára kerülnek át a meglévő faházak. Az eddig a földszinten lévő büfé pedig felkerül a teraszra, közvetlenül az öltözőszekrénysor mellé, megkönnyítve ezzel a vásárlást, illetve …

Tovább »

Egyedülálló Mária tisztelet Gyulán

  A Gyulai Nádi Boldogasszonyhoz szentelt belvárosi katolikus templomban búcsúval emlékeznek meg templomuk névadójáról a katolikus hívek ezen a hétvégén vasárnap. {vsig}galeria/atya{/vsig} A búcsú alkalmával ünnepli meg az egyházközösség annak az általa választott védőszentnek az emlékét, akinek az oltalmában élik az életüket, és követendő példaként állítják maguk elé. Gyula, már …

Tovább »

Nem sodorta el a hullám az alkotóköröket

A gyulai és a sarkadi alkotókör már tizenharmadik éve rendezi meg a Fekete-Körös hídjánál lévő hullámtérben azt a találkozót, ahol az alkotók egy adott témához kapcsolódóan különböző műfajokban állítják ki képeiket, fotóikat, verseiket, de néhányan performanszot is előadnak. Idén a téma a hullám volt, ehhez kellett az alkotókör tagjainak elengedni …

Tovább »

Egy alvásért egy nap jár a Várfürdőben

  Csomagolj és csobbanj ingyen Gyulán! elnevezéssel egy olyan szolgáltatáscsomag jött létre a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és a Gyulai Várfürdő között, amellyel az augusztus 22-n záródó főszezon után is megpróbálják szinten tartani a város idegenforgalmát. A projekt lényege, hogy a korábban életre kelt Turisztikai Desztináció Menedzsmenthez csatlakozott szállásadók minden …

Tovább »

Játék újabb múzeumi jegyekért

Kelet-Afrika divat és öltözködési kultúrájából nyílt kiállítás “Gyöngytyúktól a strandkendőig” címmel a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeumban. Legújabb, a múzeummal közös játékunkban erre a tárlatra lehet ingyenes belépőket nyerni. A 14 darab belépőt azok között sorsoljuk ki szeptember elsején, akik helyesen válaszolnak az alábbi kérdésekre. A kérdésekhez segítséget találnak a …

Tovább »

„…sose kérdezd kiért szól a harang: érted szól.”

Szentmisével kezdődött az a megemlékezés, amelyet a II. világháború után szovjet munkatáborokba elhurcolt, német származású, magyar emberek tiszteletére tartottak a közelmúltban Németvároson. Kovács Lajosné főszervező elmondta, hogy sajnos, sokan már nem lehetnek itt a megemlékezésen, de a hagyományt a leszármazottak viszik tovább. A szervező szerint -levéltári kimutatások alapján – 450 …

Tovább »

Zenéjükkel népszerűsítik a várost

  Az országos és helyi rádióadók már játsszák a gyulai Dirty Slippers zenekar közelmúltban elkészült dalát, A vizek városát, amely Gyula idegenforgalmi látványosságaira, és nevezetességeire hívja fel a figyelmet úgy, hogy megszólítsa a fiatalabb korosztályt is. A dal promóciós anyaga is Gyulán készült a vár előtt, ahol kedden fotózták le …

Tovább »

63 éves hős Kisdombegyházáról

2008 márciusában majdnem tragédiával végződött egy ártalmatlan délutáni begyújtás Kisdombegyházon. Négy kisgyermek édesanyja elment a házból, majd bezárta az ajtót… A gyermekek-talán azért mert fáztak- egy darab hungarocellt tettek a tűzre, amely belobbant és a tűz terjedni kezdett. A tragédiát Moldován János és Hurguly Lajos akadályozta meg, bemásztak a házba …

Tovább »