2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Az Alföld Quartet adott koncertet az implomos diákoknak

Ismertebb, a diákok számára könnyebben befogadható darabok szerepeltek az Alföld Quartet Triószonátától a vonósnégyesig című előadásán. A Filharmónia Magyarország hangverseny-sorozata kedden ért Gyulára, a művelődési központban implomos gyerekek vettek részt a programon. A Quartet fennállásának elmúlt éveiben térségünk egyik meghatározó zenei együttesévé nőtte ki magát. A klasszikus felálláson kívül a …

Tovább »

Bálint Ágnes kiállítás nyílt a könyvtárban

  A mai fiatalok is ismerik és szeretik Bálint Ágnes meséit, legalábbis ez derült ki a gyulai könyvtár kiállítását elsőként megnéző, másodikos karácsonyis diákok válaszaiból. A bibliotéka ezekben a napokban rendezi meg az Őszi Könyvtári Hetet, ennek első, hétfő délutáni programeleme volt az emlékkiállítás megnyitása, mely ezúttal kötetlen formában, a …

Tovább »

Kiállítással zárult a nemzetközi művésztábor

  Kónya István gyulai alpolgármester nyitotta meg múlt pénteken a második nemzetközi művésztábor kiállítását az Almásy-kastélyban. A múlt héten nemcsak az ország több pontjáról, hanem a határokon túlról is érkeztek Gyulára képzőművészek, hogy az itt töltött időben inspirációt nyerjenek az alkotáshoz, és új műveket hozzanak létre. A város több művészre …

Tovább »

Két gyulai kiállítóhely mutatkozik be a Kulturális Örökség Napjain

  Idén két kiállítóhely bemutatásával csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű kezdeményezéshez az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. Az eseménysorozat több mint húsz éve hozza közelebb az érdeklődőkhöz épített örökségünket, műemléki értékeinket. Az elmúlt években olyan épületek és épületrészek megismerésében nyújtott segítséget az Erkel Ferenc Nonprofit Kft, melyek megtekintése és bejárása …

Tovább »

Kihirdették a Virágos Gyuláért – és A legszebb konyhakertek verseny díjazottjait

Kedd délután, a városháza dísztermében átadták az idei Virágos Gyuláért – és a Legszebb konyhakertek verseny elismeréseit. A 22. alkalommal megrendezett versenyen azokat a gyulaiakat díjazták, akik akár a virágosítás, akár a konyhakertek művelése terén kiemelkedő munkát végeztek, valamint elismerték azoknak az intézményeknek a teljesítményét is, amelyekben a dolgozók fontosnak tartották, hogy …

Tovább »

Gyulán rendezték meg az Országos Román Gasztronómiai Fesztivált

  A vár előtti téren rendezték meg szombaton a XVI. Országos Román Gasztronómiai Fesztivált. Ez az esemény az Országos Román Önkormányzat egyik legnagyobb fesztiválja, melyet legutóbb a koronavírus járvány miatt csak 2019-ben tudtak megrendezni. A versenyzőknek hagyományos román nemzetiségi ételeket kellett készíteniük. Volt olyan versenyző, aki lecsót, de olyan is volt, aki flekkent …

Tovább »

456 éve ért véget a gyulai vár történetének legfontosabb eseménye

456 éve, szeptember másodikán Kerecsényi László várkapitány feladta a gyulai erősséget a Pertev pasa vezette, nagyjából tizenötszörös túlerőben lévő oszmán haderőnek. A 1566. szeptember 2-án a gyulai vár ostroma már 62 napja tartott. A július 2-án felsorakozott támadók július 11-én kezdték meg a huszárvár ostromát, amelyet két héttel később, 25-én …

Tovább »

A Tájvízházban mutatták be a József Dezső Alkotókör képeit

  A Szívhangoló együttes produkciója nyitotta meg csütörtök délután a József Dezső Alkotókör kiállítását a gyulai Tájvízházban. Az eseményen Holecz Magdolna, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettese köszöntőjében elmondta, az alkotókör jövőre ünnepli 15. évfordulóját, és ugyan volt már számos kiállításuk a városban, de ennyi alkotást egyszerre még nem mutattak …

Tovább »

Az Ötök alkotókör munkái láthatók a postagalérián

  Öt alkotó virágos festményeiből nyílt kiállítás a napokban a gyulai postagalérián. Téglásné Peskay Ilona alkotó elmondta, korábban óvónőként dolgozott, 25 éve fest, társaival a József Dezső Alkotókörben ismerték meg egymást. A koronavírus járvány miatti elszigetelődésnek köszönhető, hogy létrejött az Ötök elnevezésű alkotó csoport. Eleinte még csak online cseréltek ötleteket, …

Tovább »

A Gyulai Várfürdőre is hatással lesznek az emelkedő energiaárak

  Nehezebben indult a nyári szezon, de mostanra telt házzal üzemel Gyula legnagyobb szálláshelye – fogalmazott Boros Zoltán. Az Erkel Hotel igazgatója kiemelte, a július és az egész augusztus is előreláthatólag ilyen foglaltsági adatokkal bír. Augusztus 20-a idén nem hosszú hétvégére esik, ettől függetlenül így is sokan érkeznek Gyulára. Az …

Tovább »