2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Népművészeti emlékekből nyílt tárlat Gyulaváriban

A gyulavári óvodások műsora nyitotta meg péntek délután “A múlt és a jelen a gyulai népművészetben” című kiállítást a Gyulavári Kastélyban. Az érdeklődők az egykori Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, valamint a jelenleg is alkotó népművészek munkáiból készült közös kiállítást tekinthetik meg. Megnyitó beszédében Vigh Imre, a szövetkezet egykori vezetője …

Tovább »

Tacskó találkozóval ünneplik az Almásy kastély hatodik születésnapját

    Az épület vezetői az átadás évfordulójára időzítették a gyermekeknek készített tárlatvezető kiadvány, illetve annak főszereplője bemutatását. A Gróf Tacskó Dénes névre hallgató figura a kastély egykori uráról kapta a nevét. A figura kiválasztásában szerepet játszott, hogy az Schell Antónia, Almásy Dénes gróf egyenesági leszármazottja visszaemlékezései szerint több tacskója …

Tovább »

Pilinszky és Én címmel tartottak verses-zenés estet a kamarateremben

  Pilinszky János költő születésének 100. évfordulójára készült verses-zenés estet láthatott csütörtök este a közönség a Gyulai Várszínház kamaratermében. Törőcsik Franciska és Prieger Zsolt arra törekedett, hogy a nézők számára személyesebbé, befogadhatóbbá tegyék a költő műveit. Ezt segítik az előadásban a különböző zenei válogatások, valamint a párbeszédszerű kérdések és válaszok. …

Tovább »

Kenéz Éva fotós munkáiból nyílt kiállítás a postán

  Kenéz Éva fotós munkáiból nyílt kiállítás a napokban a gyulai postagalérián. Az Évszakok címet viselő tárlaton húsz kép található, melyekről az alkotó elmondta, műveivel a változást szerette volna érzékeltetni. Kenéz Éva két éve kezdett el fényképezni, eleinte hobbiból természet fotókat készített. Ezután egy békéscsabai fotós iskolában kezdett el komolyabban …

Tovább »

Új funkciót kap a Béke sugárúton található egykori mozi épülete

  Elkezdődött a Béke sugárúton található egykori mozi épületének felújítása. Bozó András tulajdonos, a Super Invest Kft ügyvezetője kiemelte, a munkálatok kezdete előtt úgy gondolta, hogy egy alaposan megépített, stílusbelileg összehangolt épület lehet az alatt, melyet az elmúlt évtizedekben eltakartak. Ezért elvégezték az összes bontási munkát, mely során eredeti, kimunkált …

Tovább »

A Mesterhármas előadást láthatták a nézők a kamarateremben

  Az Art Színtér előadásában a Mesterhármas című produkciót láthatták a napokban a színházkedvelő nézők a kamarateremben. A három szereplős előadást Marjai Virág, Ozsgyáni Mihály, valamint Jakab Csaba mutatta be, és a Jászai Mari-díjas Halasi Imre rendezte. Az előadásban néhány évnyi közös élet után a férjnek, Maxime-nak eszébe jut, hogy …

Tovább »

Márciusban is négy előadás várja a nézőket a várszínházban

  Március 2-án Nagy zenészek – Nagy szerelmek – Mozart című zenetörténeti előadással kezdődik a március a Gyulai Várszínházban. Ebben a hónapban is 4 produkcióval készülnek a teátrum szervezői. Először Bősze Ádám zenetörténész stand up jellegű estjét láthatják, melyben ezúttal Mozart szerelmi élete lesz középpontban. Március 17-én a tavaly jubiláló …

Tovább »

Felújítják a gyulai vasútállomást

  Hamarosan korszerűsítik a gyulai vasútállomást – jelentette be kedd délelőtt, az épület előtti területen megtartott sajtótájékoztatón Kovács József országgyűlési képviselő és Görgényi Ernő polgármester. Kovács József felidézte, hogy az eredeti épület még a Monarchia idején épület, az elmúlt évtizedekben azonban erősen leromlott az állapota. Emlékeztetett, nem egy alkalommal jelezték …

Tovább »

A Mesterhármas című darabot mutatják be szerdán a várszínházban

  Február 23-án, szerda este az Art Színtér előadásában a Mesterhármas című produkciót láthatják az érdeklődők a várszínház kamaratermében. A vígjátékot a  Jászai Mari-díjas Halasi Imre rendezte, és egy szerelmi háromszögről szól. Az Art Színtér társulat 2020-ban alakult, a Mesterhármas című darabot ősszel mutatták be Budapesten. Elek Tibor igazgató elmondta, februárban …

Tovább »