2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Almásy-kastély: együttműködés a KÖH-hel

Együttműködési megállapodást írt alá szerdán a gyulai önkormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal. A vár lovagtermében ezzel kapcsolatban megtartott sajtótájékoztató országos megjelenésű médiumok érdeklődését is felkeltette. A megállapodás tárgyát az Almásy kastély funkcióváltása, illetve az azzal kapcsolatos műemléki helyreállítás, feltárás jelenti. {vsig}galeria/kastelyegyuttmukodes{/vsig} Dr. Tamási Judit, a hivatal vezetője hangsúlyozta, nemcsak hiteles, …

Tovább »

Kiszebábégetés Kinder tojással

A Galbács-kerti Óvodában régi hagyomány, hogy a pedagógusok és a gyerekek együtt elevenítenek fel népszokásokat. Így volt ez ottjártunkkor is, amikor elkergették a telet, melyhez segítséget is kaptak. A kiszebáb elégetésével tehát megkezdődött a tavaszvárás, melyhez Gerhard Stengel mecénás is hozzájárult, nagyméretű Kinder tojásaival. Részletek a videóban. {vsig}galeria/kiszebabegetes{/vsig}

Tovább »

Nemzetközi lett a körbajnokság

Nemzetközivé vált a hagyományos, nyílt rendszerben lebonyolított röplabda-torna Gyulán a városi tornacsarnokban, ugyanis két csapat Aradról és egy pedig Temesvárról érkezett. A megyéből és Szegedről is jöttek versenyzők, a csapatok száma így elérte a tizenötöt. {vsig}galeria/roplabdasok{/vsig} Mivel ez egy körbajnokság, természetesen minden csapat a megszerzett pontokat továbbviszik a következő fordulóba. …

Tovább »

Nagy Mihály László az év embere

A gyulai városháza díszterme volt a helyszíne a Békés Megyei Hírlap idei év sportolója díjátadójának, valamint az újság év embere választásának. A rendezvényt köszöntve Görgényi Ernő polgármester a sport jelentékeny közösségformáló erejét hangsúlyozta. Nánási János, a lap főszerkesztő-kiadóigazgatója a díjátadó jelentőségét emelte ki. {vsig}galeria/pasztor{/vsig} Az év női sportolói között a …

Tovább »

Újabb fesztiválmeghívás a Gyulai Várszínháznak

A Gyulai Várszínház tavalyi 48. évadának egyik új bemutatója volt Maróti Lajos: A számkivetett című műve, amely a nagy olasz költőről, Dantéról szól.A monodráma főszerepet Oberfrank Pál alakította. 2011. szeptemberben már meghívást kapott ez az előadás a Szakrális Művészetek Hete fesztiválra, és most ismét meghívták a produkciót Budapestre, a VI. …

Tovább »

Pókember, méhecske, Hannah Montana

  A hagyományoknak megfelelően, azaz a vízkereszttől hamvazószerdáig lévő időszakban szervezte ismét a farsangi mulatságát a Németvárosi Óvoda szombaton. {vsig}galeria/nemetfarsang{/vsig} Szokás az óvodában, hogy nem csak a gyerekek, hanem sok szülő is jelmezbe bújik. Természetesen nem áll meg az élet a farsang után az óvodában, ugyanis már készülnek a gyerekek …

Tovább »

Korlátozzák a határátkelők forgalmát

A Romániában kialakult időjárási helyzet miatt a román hatóság tájékoztatása szerint szükségessé vált a határátkelőhelyek forgalmának korlátozása – tájékoztatott Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Így magyar idő szerint hétfő 14 órától a Gyula – Varsand határátkelőhelyen a 7, 5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek nem léphetnek át Románia területére. …

Tovább »

Ötszáz köbméter szeretet

A Katolikus Karitász országszerte mintegy 10 millió forint értékben oszt tűzifát a rászorulók közt. Az elmúlt hetek rendkívüli hidegében a Katolikus Karitász munkatársai folyamatosan dolgoznak mindazok megsegítésén, akik a hideg ellen csak kevéssé vagy egyáltalán nem tudnak védekezni. {vsig}galeria/szeretetadomany{/vsig} Az egyházmegyei karitászközpontok vezetésével számos helyen osztanak forró teát, meleg ételt …

Tovább »