2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Vörösék megverték a fél mezőnyt

Ízlett a technikás, hol köves, hol fes-fest, vagyis mély homokot tartalmazó szakasz a Dakar rali magyar egységeinek. A legutóbbi futam, mely Copiapo és Antofagasta között zajlott, összesen 477 kilométeres gyorsasági szakasszal bírt. A Szalay-Bunkóczi páros remek meneteléssel a 21. lett, összetettben így feljöttek a 35. helyre. A csapat kamionos triójának, …

Tovább »

Négy településből állna a gyulai járás

176 járás lesz Magyarországon, Békés megyében 9. Ez derül ki a kormány által nyilvánosságra hozott koncepcióból, melyet január 20-ig lehet véleményezni. A tervezet szerint a járások kialakításának a célja, hogy alacsonyabb társadalmi költséggel működhessen a közigazgatás. A kormányzati portál azt írja, a kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb feladata a megyei szintnél …

Tovább »

„Sikeres gyulaiak” az újévi fogadáson

A többéves hagyománynak megfelelően idén is átadták a Sikeres gyulai címeket. A szombat esti, ünnepi eseményre a polgármester újévi fogadása teremtett alkalmat. Beszédében dr. Görgényi Ernő, a város első embere értékelte az elmúlt időszakot. Jelentős eredményként értékelte, hogy kiszámíthatóbb és fenntarthatóbb mederbe terelték az önkormányzat gazdálkodását, erejükhöz mérten szerepet vállaltak …

Tovább »

A vállalkozásokat érintő adóváltozások

A parlament által 2011 utolsó napjaiban elfogadott törvények a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó tekintetében jelentősen módosították a korábbi szabályozást, a Deloitte Zrt. a vállalkozásokat érintő legjelentősebb változásokra hívja fel a figyelmet. Veszprémi István, a Deloitte adópartnere a tanácsadó cég közleményében ismerteti: az elfogadott kormányrendelet értelmében 2012. január …

Tovább »

Értékelt a kormánymegbízott

  Ugyan nem a kormányhivatal, hanem a GYEMSZI irányítása alá került a Pándy Kálmán kórház, Erdős Norbert mégis e témával kezdte a komoly érdeklődés mellett megtartott, péntek délelőtti sajtótájékoztatóját. Mint mondta, nagy ellenszele volt annak a korábbi döntésnek, mely szerint a gyulai kórháztól a Harruckern János Közoktatási Intézményhez került a …

Tovább »

Sorsdöntő szakasz előtt Vörösék

Rosszul kezdődött a Chilesito–Fiambala közötti szakasz a Dakaron a gyulai Vörös Ferenccel felálló Opel Dakar Team kamionjának. Hogy miért, ezt az érintett, a csapat navigátora mondta el a Gyula Tv-nek adott telefonos interjújában. Egy technikai probléma miatt elkéstek a rajtról, ami miatt várhatóan büntetést von majd maga után. {vsig}galeria/dakar-voros1{/vsig} A …

Tovább »

MSZP: partnerek szeretnének lenni

Pezsgővel és pogácsával várta az újságírókat az MSZP Békés megyei és békéscsabai szervezete péntek délelőtt. Varga Zoltán,  Békés megyei és Miklós Attila békéscsabai elnök egy évértékelőt tartott, ahol azért szó esett az év elején történtekről is. {vsig}galeria/mszp-partner{/vsig} A volt miniszter szerint, az országban jelenlévő problémák megoldása kizárólag a kormány dolga, …

Tovább »

Vigyázat! Érre megy – Több mint szépséghiba-betegség

Kozmetikai rendellenességként könyvelik el sokan, ha combjukon, lábszárukon elszíneződött hajszálerek, úgynevezett seprűvénák jelennek meg, vagy duzzanatokat, megvastagodott ereket észlelnek. Pedig egészen másról van szó, vénás betegségről, amelynek – ha időben nem kezdik el orvosolni – súlyos következményei lehetnek. A megállapítással egyetért Mogán István érsebész főorvos is, a Magyar Angiológiai és …

Tovább »

Bőséges lesz a programkínálat

Idén sem fog programokban szűkölködni a művelődési központ, hiszen a már szokásos rendezvények mellett a szeretnék tovább bővíteni a rendezvények kínálatát. {vsig}galeria/muvhazhonlap1{/vsig} – Több helyszínen a legkisebbektől a nagyobbakig mindenki találhat kedvére való programokat ebben az évben is – ígérte Szabóné Katona Katalin, a rendezvényszervező kft. ügyvezetője. A színházi események …

Tovább »

Két áruházból loptak műszaki cikkeket

  A Gyulai Rendőrkapitányság szerdán lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett három román fiatalembert – tájékoztatta a Gyula Tv-t Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A társaságra az egyik gyulai nagyáruházban figyeltek fel, de kiderült, hogy előtte az egyik békéscsabai üzletből is elhoztak műszaki cikkeket. Ráadásul az …

Tovább »