2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Idén is Simonyi verseny

Idén már tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Karácsonyi gimnáziumban a Simonyi Imre szavalóversenyt november 18–19-én. {vsig}galeria/simonyi{/vsig} A verseny nemcsak versmondó, hanem versmegzenésítő és versillusztrációs megmérettetés is lesz. – A két napos eseményre az ország minden részéből várnak versenyzőket, de volt jelentkező a határon túlról is. A megmérettetés rangját mutatja, hogy …

Tovább »

Geotermikus energia után kutatnak

Nem kevesebb, mint 65 millió forintot nyert Gyula városa és két partnere a geotermikus energia felhasználásnak lehetőségét kutató tanulmány elkészítésére. {vsig}galeria/geo1{/vsig} Mindezt Gajda Róbert országgyűlési képviselő, alpolgármester jelentette be a szerdai, városházi sajtótájékoztatón, ahol megjelentek a programban résztvevő szakemberek is. Az alpolgármester szerint az alternatív energia alkalmazását elsősorban fűtés és …

Tovább »

Korosztályok találkozója váriban

Retróbulira hívta az óvodásokat felmenőikkel a Gyulavári Óvoda munkaközössége. A délelőttön leginkább a nagyik képviselték a nagykorú generációt. A meghívásnak eleget tettek a Gyulavári Idősek Otthonának lakói is. {vsig}galeria/retronap{/vsig} Dr. Király Éva, az óvoda vezetője szerint a legnagyobb, pontosabban az egyetlen kincs az ilyen jellegű együttlét.  A fiatalok ősszel viszonozzák …

Tovább »

Geotermikus energia után kutatnak

  Nem kevesebb, mint 65 millió forintot nyert Gyula városa és két partnere a geotermikus energia felhasználásnak lehetőségét kutató tanulmány elkészítésére. {vsig}galeria/geo1{/vsig} Mindezt Gajda Róbert országgyűlési képviselő, alpolgármester jelentette be a szerdai, városházi sajtótájékoztatón, ahol megjelentek a programban résztvevő szakemberek is. Az alpolgármester szerint az alternatív energia alkalmazását elsősorban fűtés …

Tovább »

Gyulai srác a Superbody Open győztese

  Konditermekben és testépítőkben elég gazdag Gyula városa. Azt kevesen tudják, hogy egy 21 éves fiú halmozza a díjakat. {vsig}galeria/izomboy{/vsig} Plumbás Ádám a közelmúltban ért haza a Superbody Open elnevezésű versenyről, ahol első lett. Pedig csak négy éve foglalkozik testépítéssel a fiatalember. Ádám minden nap jár futni és kerékpározni és …

Tovább »

Társadalmi munka az 5-ös suliban

Társadalmi munkára hívták a szülőket és a kollégákat a GYAKI 5-ös számú iskolájában. Az iskola 30 éve épült, tehát a legfiatalabbnak mondható a városban, ennek ellenére azért a három évtized is rajta hagyta nyomát az intézmény állapotán. {vsig}galeria/otos1{/vsig} Szabadosné Bécsi Katalin tagintézmény vezető hangsúlyozta, ráférne egy alapos felújítás az iskolára, …

Tovább »

Megújult a Budrió közlekedése

Hosszabb ideje a közlekedés jelentette az egyik legnagyobb gondot a Budrió lakótelepen élők számára. A tömbházak között vezető út minősége bőven hagyott kívánnivalót maga után, ugyanakkor az Ajtóssy út végén lakók az egyirányú út miatt sokat bosszankodhattak, hiszen ők csak nagy kerülővel tudtak leparkolni. {vsig}galeria/budrio{/vsig} Hétfő reggel Kónya István, a …

Tovább »

Kincskereső túra diákoknak

Ismerd meg Gyulát! Ezzel a címmel indított programot a Bay Zoltán Informatikai Szakközépiskola, hogy az intézmény nem gyulai diákjait játékos formában ismertessék meg a város főbb nevezetességeivel. {vsig}galeria/baytura{/vsig} A program lényege, hogy a tanulóknak különböző feladatokat kell megoldaniuk úgy, hogy közben megismerik a város főbb látnivalóit. – A kincskereső túrán …

Tovább »