2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Kedvezmény kártya a vendégeknek

Új, turistacsalogató szolgáltatásokat vezetett be a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület annak nyomán, hogy a „Csomagolj és Csobbanj Gyulán” elnevezésű akció igen sikeres fogadtatásban részesült. Ehhez kapcsolódóan vezették be azt a kedvezmény kártyát, melyből az egyesület tagjai ingyenesen részesülnek, és a vendégeik számára tudják azt biztosítani. {vsig}galeria/kedvezmenyeskartya{/vsig} – A kártyát azokon a …

Tovább »

Megújult Németváros kapuja

Mintegy félmillió forintos beruházás révén javultak a közlekedés feltételei Németváros nyugati kapujában, a Scherer Ferenc utca végén. A hídon áthaladóknak korábban az erősen töredezett, kátyúk által szabdalt útburkolat okozott nehézséget. Gajda Róbert, a körzet képviselője elmondta, a további tervek között szerepel a híd felépítményének a korszerűsítése, melyre jövő tavasszal kerülhet …

Tovább »

Holtan találták meg a postásnőt

Holtan találták meg azt a 24 éves békéscsabai postásnőt, aki hétfő reggel tűnt el munkahelyéről; idegenkezűség gyanúja nem merült fel – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel kedden. Vargáné Szombati Andrea elmondta: a nő holttestét lakossági bejelentés alapján találták meg a Békéscsabához tartozó Gerla külterületén hétfő este. A …

Tovább »

400 milliós fejlesztés az Északi Városrészben

Hétfőn hivatalosan is a végéhez érkezett a mintegy 335 milliós támogatás mellett 395 millió forintból a tervezést is ideértve 2007 óta folyó Északi Városrész Rehabilitációja projekt. A beruházás rendkívül összetett volt abban a tekintetben, hogy nem kevesebb, mint 57 elemből állt össze, melyek közül a leglátványosabbak közé tartozik a Sarkadi …

Tovább »

Bővelkedni, bővelkedni, bővelkedni…

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke érkezett városunkba egy hosszú hétvégére Baráth János gyulai református lelkész meghívására. A három nap alatt háromszor hirdet igét a püspök, minden alkalommal Pál apostol második Korinthusi levelének nyolcadik fejezetét véve alapul, bővelkedni a hitben, szegénységben és szeretetben címekkel. Mint mondta, a páli szegénység …

Tovább »

Nyolc és tizenkét év közötti fegyházbüntetést kaptak az ATM-kifosztók

Nyolc és tizenkét év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a gyulai bíróság pénteken azokat a férfiakat, akik bankjegykiadó automatákat és vállalkozókat fosztottak ki a Dél-Alföldön. Az ítélet nem jogerős – közölte a Békés Megyei Bíróság elnöke az MTI-vel pénteken. Baur Péter elmondta: az első fokon eljáró tanács a három vádlottat …

Tovább »

6000. ügyfél a kormányablaknál

A magyar állampolgárságot kérelmezte péntek reggel 9 órakor a megyei kormányhivatal kormányablakánál Dragan Katalin és férje. Ők, pontosabban az asszony volt a kormányablak 6000. ügyfele. {vsig}galeria/6000{/vsig}   Dragan Katalin úgy nyilatkozott, nehéz szavakban kifejezni, mit jelent a magyar állampolgárság számukra. A nagyszalontai családot Erdős Norbert kormánymegbízott lepte meg ajándékokkal. A …

Tovább »

Összefogás a turizmusban, összefogás a turizmusért

Az Új Széchenyi Terv keretén belül kiírt pályázaton több mint 92 millió forintot nyert a Gyulai Turisztikai Desztináció Menedzsment. A pénz többek közt marketing feladatokra, képzésre, a Tourinform iroda akadálymentesítésére és két új munkahely teremtésére használható fel. Összefogás a turizmusban, összefogás a turizmusért. Az Új Széchenyi Terv keretén belül kiírt …

Tovább »