2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Lakkbenzint ivott egy gyerek

Egy két és fél éves gyermek ivott lakkbenzint a napokban Eleken. Schneider László, a gyulai mentőállomás vezetője elmondta, a gyermek szerencsére csak egy-két kortyot nyelhetett a festék hígítására használt folyadékból, így kielégítő állapotban szállították kórházba. Három motorost kellett ellátniuk vasárnap a gyulai mentősöknek, ebből kettőt a motocross versenyen. Schneider László …

Tovább »

Romániai rendőrök Gyula utcáin

Mától augusztus 18-ig két, határon túl szolgáló rendőr járőrözik majd Gyula fontosabb közterületein – jelentette be a hétfői sajtótájékoztatón Tótka Bálint, a Gyulai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztályvezetője. Az alezredes hangsúlyozta, a magyar és a román fél jó kapcsolatot ápol, ennek jegyében immár harmadik alkalommal tölt Gyulán hosszabb időt Arad megyei …

Tovább »

A lelkükért szólt a harang

  1948 júliusában térhetett haza az akkori Szovjetunióból Gyuláról elhurcolt németvárosi fiatalok nagy része, ezért a gyulai németség minden évben ilyenkor emlékezik a jóvátételi munkára deportált német nemzetiségiekre. A Gyulai Német Kisebbségi Önkormányzat vasárnap délelőtt hálaadó szentmisére várta a megemlékezőket, a Szent József templomba. A mise után az orosz földben …

Tovább »

Ismét osztott a RÉSZ

A rászorulóknak osztottak adományokat pénteken, a volt egyes iskola udvarán a Dobay Polgári Kör és a RÉSZ szervezésében. Az adomány elsősorban alapvető élelmiszereket, ruhákat, és édességet tartalmazott. Az idén hatodik éve működő egyesület lehetőségeihez mérten minden évben, több alkalommal szervez ilyen jellegű adományosztást. Most huszonkét mázsa élelmiszer talált gazdára, ezeket …

Tovább »

Saját erőből újították fel a járdát a lakók

Harmonikaszó mellett ment a munka a Bodoky majorban, a vasúti sín túloldalán, ahol a helyben elő emberek saját erőből javítottak a közlekedési feltételeken. Korábban babakocsival alig lehetett elmenni, kerékpárral pedig az itt élők elmondása szerint kifejezetten balesetveszélyes volt a közlekedés. – A munka a tanyasi és a kiskerttulajdonos emberek összefogásával …

Tovább »

Készenléti szolgálat a Körösön

A megelőző tevékenység mellett vízimentő szolgálatot lát el a Körös Mentőcsoport péntektől a Fekete-Körös Városerdőtől kezdődő szakaszától a Kettős-Körösön lévő, békési duzzasztóig. Mindezt péntek délelőtt jelentették be az újonnan alakult, de rutinos embereket összefogó egységet bemutató sajtótájékoztatón, Szanazugban. A szolgálatban a Körös Mentőcsoport vesz részt 2 tartalék mellett 7 emberrel. …

Tovább »

Egyéves a Corso Boutique Hotel

  Minden jegy elkelt a szálloda születésnapi ünnepségére, így a szállodaigazgató nyugodtan várta az estét. Arató Henrietta elmondása szerint nehéz egy éven vannak túl, de megéri a sok munka, hiszen a szállodából boldog emberek távoznak. Természetesen a városban lévő másik három négycsillagos szálloda és a világgazdasági válság miatt némi aggodalomra …

Tovább »

Kobakkal, az udvari bolonddal mutatkoztak be

  Egyhetes színjátszótábort szerveztek gyerekeknek a vár körül, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. égisze alatt. A lelkes kis résztvevők jelentős energiát fektettek a gyakorlásba, hiszen mindössze öt nap alatt kellett elsajátítani a színpadi mozgást, a szöveget, hogy a pénteki bemutatóra már kész darabbá formálódjon a Pete László táborvezető …

Tovább »