2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Gyulai slágerek: kúpvirág, foltos árvacsalán, begónia

  Egy virágforgalmazó cég tartott bemutatót kedd délelőtt a polgármesteri hivatal dísztermében, illetve a bemutató utáni sétát a belvárosban. A kertészeti szakemberek bevonásával lebonyolított találkozón szó volt Gyula város arculatáról, illetve az ezután kiültetésre kerülő virágokról. Az esemény nem mondható rendkívülinek, ugyanis ez már az ötödik ilyen jellegű találkozó volt. …

Tovább »

Vége a protekcionizmusnak

Vége a protekcionizmus időszakának – jelentette ki a civil pályázatok számára kiírt pályázati rendszerrel összefüggésben Görgényi Ernő a kedd délelőtti sajtótájékoztatón. A polgármester beszámolt arról is, hogy nyert a Jókai utcai, kistérségi központ épületének felújítása. Ne a városvezetés szelektáljon, legyen egy átlátható, nem protekcionizmusra épülő pályázati rendszer – idézte fel …

Tovább »

Gyuróért lehet vásárolni

Megkezdte működését hétfőn a gyulai játékváros. Több min 200 gyermek kezdte meg játékos munkáját hétfőn a GYAKI ötös számú általános iskolájában, ahol idén már harmadik alkalommal építették fel a játékvárost ditzingeni mintára. A városban szinte minden olyan intézmény, szolgáltatás megtalálható, ami egy igazi településen, van bank, önkormányzat, de még kaszinó …

Tovább »

Megújul a gyulai piac

A nagyobb pályázati kiírásra ugyan várni kell, de ez, a közel 4 millió forintos beruházás is érezhető, látványos megújulást hoz – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Alt Norbert alpolgármester. A fejlesztésekre azért is szükség lehet, mert mint a piac vezetője, Danyi György  elmondta, az elmúlt hónapokban megszületett képviselő-testületi döntések nyomán emelkedett …

Tovább »

Sokszínű az előadók listája

A Delta Akadémia fantasztikus lehetőséget kínál a fiataloknak ahhoz, hogy felismerjék saját képességeiket és önbizalomra tegyenek szert. Csütörtök délelőtt ezzel a gondolattal kezdte meg előadását Kamuti Jenő, kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó, valamint a Nemzetközi Fair Play Bizottságnak elnöke. A neves sportoló életében a tőrvíváson kívül egy másik hivatás is fontos …

Tovább »

Betörő az étteremben

Álmából felébresztett, szolgálaton kívüli rendőr csípte fülön a konyhában kutakodó férfit Békéscsabán. Az alezredes éjjel 3 óra előtt néhány perccel hallott üvegcsörömpölést az utcáról, és azonnal elindult utánanézni, mi történt. Kiderült, hogy a közeli étterembe törtek be. A gyanúsított valószínűleg már bánja, hogy besétált a rendőr utcájába. A férfit gyorsított …

Tovább »

M44: a miniszterelnöktől kérnek segítséget

Orbán Viktor miniszterelnöktől kérnek segítséget az M44-es munkacsoport tagjai – közölte Gajda Róbert országgyűlési képviselő a gyulai tanácskozás után megtartott sajtótájékoztatón.   A politikus eredményként értékelte, hogy a korábban döntően Lakitelken megrendezett tanácskozások után csütörtökön a fürdőváros adhatott otthont a térség országgyűlési képviselőit és polgármestereit tömörítő lobbicsoportnak, ugyanakkor az út …

Tovább »

Visszaélések

A mozgáskorlátozott igazolványokkal parkolókat ellenőrizték Gyulán. A napokban két közös ellenőrzést is tartott a rendőrség és a közterület-felügyelet Gyulán. Június 24-én és 28-án többek között azért is járták a belvárost, hogy a mozgáskorlátozott igazolvánnyal parkoló autósoknál megvizsgálják, valóban jogosultak-e a kedvezmény igénybevételére. Ezúttal is akadtak olyanok, akik nem használhatták volna …

Tovább »

Kommunistázás a testületin

A feltételes kínai beruházás, zöldfelület-fejlesztési koncepció és a képviselők igazolatlan hiányának pénzmegvonással járó érvényesítése is a naprendek között szerepelt. A nyári szünetet megelőző utolsó testületi ülésüket tartották a képviselők csütörtök délelőtt. Az interpellációk órájában Leel-Őssy Gábor a közelmúltban felröppent kínai beruházással kapcsolatban kérdezte a polgármestert: mekkora beruházásra számíthat Gyula városa …

Tovább »

Vezetői dilemmák kezeléséről tanulnak a hallgatók

Alács Lajos a MOL Nyrt. gáz és energia divízió ügyvezető igazgatója a vezetői szerepvállalásról és annak felelősségéről tartott előadást szerda délelőtt a Dél-alföldi Talentum Akadémia diákjainak. A szakember előadásának központi témája a vezetői feladatok során tapasztalt dilemmák kezelési technikái, amelyek mindennaposak a multinacionális nagyvállalatnál. Minden vezetői döntés dilemma, vagyis két …

Tovább »