2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula látnivalók

Gyula látnivalói közül a Gyulai Várat, a Gyulai Várfürdőt és az Almásy Kastélyt mindenki ismeri. De Gyula és környéke ennél sokkal többet rejt: helyi nevezetességek, felfedezésre váró titkos helyek, kultúrtörténeti érdekességek videókkal a Gyula TV-től.

Kézjegy – Ambrus Lajos

Ambrus Lajos író jelenleg Egyházashetyén él, de mai napig rendszeresen hazajár szülővárosába. A József Attila-díjas író 1950-ben született Gyulán idősebb Ambrus Lajos és Szász Etelka gyermekeként, egy testvére van. A szegedi bölcsészkar magyar-történelem szakán tanult, már itt szépirodalmi kiadványokat szerkesztett. Később a Kortárs című folyóirat főszerkesztője lett, első regénye, az …

Tovább »

Vádemelés a pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet tagjai ellen

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság által vezetett sikeres nyomozás számolta fel azt a legalább másfél éven át új pszichoaktív anyaggal kereskedő országos hálózatot működtető bűnszervezetet, amelynek 13 tagja ellen emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség. A bűnszervezetet irányító két abonyi férfi 2015 januárjától 2016 júniusáig Kínából rendelt közel 50 millió forintért …

Tovább »

Ambrus Lajos írói és borász pályájára is hatással volt Gyula

A jelenleg Egyházashetyén élő Ambrus Lajos rendszeresen látogat vissza szülővárosába. A József Attila-díjas író Kézjegyben elmondta, hogy a gyulai kötődés meghatározó volt pályája során. Bár tanulmányai után elkerült a városból, a fiatalkori baráti társaságának tagjaival mai napig szoros kapcsolatot ápol.   Ambrus Lajos a szegedi bölcsészkar magyar-történelem szakán végzett, és …

Tovább »

Az alacsony árak és a kevés csapadék nehezíti a tejágazat helyzetét

Összesen 2000 szarvasmarha, köztük 1030 tehén alkotja az állatállományt ezekben a napokban a Körös-Maros Biofarm gyulavári telepén.   A cég nemcsak Magyarország, hanem Közép-Kelet-Európa legnagyobb biotej-termelő gazdasága. Az itt előállított, évi 7 millió liter biotej közel 45 százaléka hazai, nagyobbik része pedig külföldi feldolgozókba kerül. Bár világszerte egyre nagyobb a kereslet …

Tovább »

A Sarkadi út után a Dobozin újítják fel a járdát

A Sarkadi úton már befejeződött a járdarekonstrukció, most a Dobozin készül el az első szakasz – jelentette be a kedd délelőtti sajtótájékoztatón Alt Norbert alpolgármester, körzeti képviselő.   Három éve azt tűzték ki célul, hogy a körzet legfontosabb útjai mentén megújítsák a rosszabb állapotú szakaszokat. Ennek jegyében a Sarkadi úton …

Tovább »

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a néptáncfesztivált

Pénteken délután a Kossuth tértől a várkertig tartó zenés-táncos felvonulás volt huszonharmadik alkalommal megrendezett Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljának első főprogramja.   A megnyitón Kónya István alpolgármester hangsúlyozta, hogy Gyula évtizedek óta élen jár a néptánc megőrzésében és népszerűsítésében, 1948-ban a városban rendezték meg az ország első néptáncfesztiválját. Az idén négy …

Tovább »

Játszóház és meglepetés várja a gyerekeket a Megyenapon

A Békés Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósuló Megyenapon ebben az évben is külön figyelmet kapnak a gyermekek, a békéscsabai főtéren szeptember 2-án egy játszósátor várja a megye legkisebb lakóit.   Délelőtt tíz órától estig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek, kipróbálhatják az agyagozást, a nemezelést, készíthetnek rongybabát, gyöngyöt fűzhetnek, sakkozhatnak, és …

Tovább »

Kovács József: augusztus 20 a magyarság megmaradásának a jelképe

Az időjárás miatt idén nem a várkertben, hanem a művelődési házban rendezték meg a Minden Magyarok Néptáncfesztiváljának részeként megtartott augusztus 20-ai ünnepséget, Gyulán. Beszédében Kovács József országgyűlési képviselő a magyarok megmaradásának ezeréves kérdéskörét járta körül. Hangsúlyozta, Szent István jól döntött, amikor népének megmaradása érdekében a kereszténységet választotta. Emlékeztetett, augusztus 20 mindig …

Tovább »