2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

Erkel Ferenc születésének évfordulóját ünnepelték

  A Nógrád vármegyei Szécsényből érkezett Gyulára az ottani Erkel Ferenc Vegyes Kar, hogy más programok mellett tagjai részt vegyenek a gyulai, Erkel Ferenc születésének évfordulójához kötődő programokon. A péntek délután a jeles zeneszerző szülőházában rendezett programon is ők énekelték el a Himnuszt, majd rövidebb ünnepi műsort adtak. Mint ismert, …

Tovább »

Ösztöndíj-átadó és koncert a városházán

  Három fiatal vehette át péntek este, a gyulai városháza dísztermében az Erkel Ferenc Művészeti Ösztöndíjat. Kovács Dorka, Burda Adrienn és Mundruczó Nóra egyaránt művészeti pályára készül, a helyi önkormányzat pedig ösztöndíjjal segíti tanulmányaikat. Köszöntőjében Görgényi Ernő polgármester kiemelte, Erkel Ferenc a magyar hagyományokból merítve, de az európai zenei hagyományokhoz …

Tovább »

Munkácsy és Benczúr: két festőgéniusz Gyulán

Túlzás nélkül nevezhetjük szenzációnak azt, amire az Erkel Ferenc Nonprofit Kft kiállítóhelyein készülnek, hiszen hamarosan a hazai fesztőművészet két ikonikus alakjának művei érkeznek a fürdővárosba. Szeptember hetedikén Nők ecsettel címmel nyílt tárlat a Kohán képtárban. Ezt hamarosan egy Nyíregyházáról érkező anyag váltja, mely a 19. századi magyar történeti festészet kiemelkedő …

Tovább »

Sok programmal várják a vendégeket a gyulai kiállítóhelyek

Az előzetes szállásfoglalási adatok szerint Gyula az őszi szünetben is a legnépszerűbb belföldi turisztikai célpontok egyike. Ebben az időszakban a családok utaznak a legnagyobb százalékban; rájuk, és természetesen a helyi és környékbeli gyermekes családok kiszolgálására fordítják figyelmüket az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. tagintézményei. A leggazdagabb kínálattal az Almásy-kastély állt elő. …

Tovább »

’56-os veteránok találkoztak Gyulaváriban

  Szerda délután, a Gyulavári kastélyban tartották meg a hagyományos, gyulavári veterán találkozót, melyen az évek múlásával ugyan egyre fogyatkozó létszámban, de még mindig vettek részt olyan emberek, akik személyesen átélték, sőt, aktív részesei voltak a forradalom és a szabadságharc eseményeinek. Szántó Mihály a gyulavári események résztvevője volt, amit a …

Tovább »

Napokon belül elkezdődik egy automata öntözőrendszer kiépítése a Gyulai Várfürdő területén

  Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. Beszámolót hallgathatott meg a grémium a Gyulai Várfürdő 2023. évi január és augusztus közötti hónapok időszaki gazdálkodásáról, az idei év várható eredményéről, valamint a 2024. évi üzleti tervezés koncepciójáról. Kun Miklós ügyvezető igazgató kiemelte, a január és április közötti időszak …

Tovább »

Rendhagyó történelemórára várták a gyulai diákokat

  A napokban A nép ellensége című monodrámát láthatták a gyulai középiskolás diákok, majd az azt feldolgozó rendhagyó történelemórán kaphattak bepillantást a 20. századi történelem sötétebb időszakába. Az eseményt a gyulai Október 23. Alapítvány és a budapesti Gulag Alapítvány szervezte. A közelmúltban „A nép ellensége” című monodrámát mutatták be a gyulai középiskolás …

Tovább »

Közeleg az évforduló, egyre több a látogató az Erkel-házban

  Énekkari próbára érkezett szerda délután az Erkel házba a gyulai Dürer iskola énekkara. Ebben az időszakban a szokásosnál is több fiatal érkezik ide, nem kis részt Erkel Ferenc születésének novemberi évfordulójához kapcsolódva. A Dürer iskola diákjait Kocsis János olyan érdekes, az Erkel családhoz köthető történetekkel várta, melyek egy mai …

Tovább »