2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

5 millió forint többletforrással támogatják a tornaterem felújítását

Rendkívüli ülést hívott össze a gyulai képviselőtestület az 5. számú általános iskola sportpályájának felújításával kapcsolatban.   Az önkormányzat a tavalyi évben a Magyar Kézilabda Szövetség országos tortaterem-felújítási programjára nyújtott be pályázatot sikeresen. A tervezett beruházás során kicserélnék a tornaterem külső nyílászáróit és a sportpadló burkolatát, valamint homlokzati hőszigetelésre is sor …

Tovább »

A legaktívabb szolgáltatókat díjazta a Gyulahús

A városba érkező turistákat célozta meg a Gyulahús egyik játéka, mely révén apró ajándékot kaptak azok a vásárlók, akik a helyi turisztikai szolgáltatóknál elhelyezett szórólap bemutatásával, 2500 forint feletti vásárlás esetén ajándékot kaptak.   A program sikeréhez elengedhetetlen a gyulai szolgáltatók támogatása, ezért kedd délelőtt a legaktívabbakat díjazták. Még ugyan …

Tovább »

Húsvéthétfőn átadták Corvus-Kora Róbert monumentális alkotását

Lőkösházi Golgota Zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel 2017. április 17-én, húsvéthétfőn délután a lőkösházi Művelődési Ház színházterme. A településen élő Corvus-Kora Róbert képzőművész, kőfaragó vállalkozó sorrendben a hetedik, a Golgota – Krisztus kereszthalála című festményének ünnepélyes átadására került sor. A képzőművész sok évvel korábban határozta el, hogy tíz nagyméretű pannón örökíti meg hazánk …

Tovább »

Kerékpáros rendőrök állnak szolgálatba Gyulán

Jelentős összeggel támogatta a gyulai képviselő-testület a rendőrség munkáját, ennek egyik részéből két kerékpárt vásároltak. Ezeket csütörtök délelőtt a gyulai kapitányság előtt adta át Görgényi Ernő polgármester Kolysza Zoltánnak, hangsúlyozva, a közbiztonság ügyét a város vezetése mindig szem előtt tartotta. A kerékpárok a matricázáson kívül semmilyen különleges tulajdonsággal nem bírnak, …

Tovább »

A Szentivánéji álom nyitja a Shakespeare fesztivált

Július 7 és 16 között rendezik meg a XIII. Nemzetközi Shakespeare Fesztivált Gyulán, ahol a magyar előadások mellett látható lesz többek között szlovák, román, izraeli előadás, de határon túli magyar színházak produkcióit is színre viszik. A Lear király a kiemelt előadások sorát bővíti, hiszen Gyulán még nem szerepelt izraeli produkció. …

Tovább »

A holokauszt gyulai áldozataira emlékeztek

A 73 évvel ezelőtt deportált gyulai zsidókra emlékeztek vasárnap délben az izraelita temetőben.   A megemlékezésen minden évben részt vevő Diósi Imréné Fodor Magdolna egyike volt azoknak az elhurcoltaknak, akik élve tértek vissza a haláltáborból. Végül azonban ő sem maradt Gyulán, mégis hiányzik neki a város. Radvánszki Péter budapesti rabbi …

Tovább »

Aláírták a szerződést a koraszülöttmentő beszerzéséről

Az Almásy kastély emeleti teraszán írták alá hétfő délelőtt a koraszülöttek ellátását segítő mentőautó beszerzéséről szóló szerződést.   Az ezt megelőző sajtótájékoztatón Abdulrahman Abdulrab Mohamed arról beszélt, nagyon sokan segítették céljaik megvalósulását, és rengetegen névtelenül segítették az alapítvány céljainak megvalósulását. Fodor Zsuzsanna, az alapítvány kuratóriumának tagja arra hívta fel a …

Tovább »

Felkerült a színház lobogója a vár falára

Több éves hagyománynak megfelelően a Körösvölgyi Sokadalom első napján tartották meg a Gyulai Várszínház nyári programsorozatának megnyitóját.   A várkertben péntek este megtartott eseményen a teátrum megbízott ügyvezetője, Varga Marianna Gyulát az alföldi kultúra gyöngyszemének nevezte. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, Gyulán mindig nagy hagyománya volt az értékek megőrzésének és továbbadásának. …

Tovább »

Megkezdődött a Sokadalom

Citerakészítő, fafaragó és kerámiakészítő  is kiállította portékáit az idei, immár 18. alkalommal életre hívott Körös-völgyi Sokadalmon a várkertben.   A háromnapos esemény előkészületei délelőtt már gőzerővel folytak, idén száznegyven kiállító mutatkozik be és több mint tízezer látogatót várnak a szervezők, a rendezvény három napja alatt. Ott jártunkkor már javában folytak az előkészületek, folyamatosan érkeztek …

Tovább »