2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

Háromszáz kutya versenyzett Gyulaváriban

    Tíz fajtacsoportban mintegy háromszáz kutya állt a zsűri elé a szombaton megrendezett országos kutyakiállításon. A szentesi Sipos Imre egy nyugodt természetű sheltivel érkezett a gyulavári eseményre. A képen látható, hatalmas termetű kuvaszt a gyulai Csüri Lajos hozta el a versenyre. A bírálóknak nagyon sok szempont alapján kellett eldönteni, …

Tovább »

Az Ágnes, báránykám nyitotta az őszi, kamaratermi szezont

  John Pielmeier: Ágnes, báránykám című darabja nyitotta az idei őszi, kamaratermi szezont a Gyulai Várszínházban. A három szereplős előadásban Gubík Ági Martha Livingstone-t, a törvényszéki pszichiátert játszotta, akit egy zárdába rendeltek ki. Feladata, hogy felmérje egy apácanövendék beszámíthatóságát, akit saját újszölöttjének meggyilkolásával vádolnak. Gubík Ági kiemelte, a krimi olyan …

Tovább »

Gyulai állomásához érkezett a Vármegyejárás

  A hétvégén, a Göndöcs-kertben rendezték meg a Vármegyejárás nyolcadik állomását Gyulán. A Békés Vármegye hagyományait és értékeit bemutató rendezvénysorozat fürdővárosi állomásán az érdeklődőket színpadi előadások, játékos feladatok, fegyver- és viselet bemutató várta. A Békés Vármegyei Önkormányzat szeptemberben indította útjára a Vármegyejárás elnevezésű rendezvénysorozatot, huszonhat békési település bevonásával. Gyula a …

Tovább »

Folytatódik a lisztérzékenységet szűrő program Gyulán

  2014-ben kezdődött Gyulán, vagyis immár tíz éve, hogy elindult a fürdővárosban az az országosan ma is egyedinek számító program, mely révén lényegében teljes életet élhetnek a lisztérzékenységben szenvedők. A városban minden olyan elsős általános iskolás gyermek átesik egy szűrővizsgálaton, aki rendelkezik szülői hozzájárulással. Így még időben fel lehet ismerni …

Tovább »

A tizenkettedik Hídi sétát rendezték Gyulán

A mellrák megelőzhető – erre hívta fel a figyelmet a napokban megrendezett, Hídi séta Gyulán. A tizenkettedik alkalom fókuszában a lelki segítségnyújtás állt, mellette prevenciós előadások, szórakoztató programok is várták az érdeklődőket, de véradásra is volt lehetőség a Civil Szolgáltató Központban. A tizenegy éves Schriffert Laura a barátnőjével érkezett a …

Tovább »

A tudományos kutatást segítik a GFE-n

  A napokban, a GFE gyulai karán tartottak tudományos diákköri konzultációt a tudományos munka iránt érdeklődő hallgatóknak. Az orientációs nap célja, hogy a kutatásban résztvevő hallgatóknak új információkat nyújtson és arra is alkalmat nyújt, átbeszéljék és megvitassák az eddigi eredményeiket. Gyulán a tudományos diákköri tevékenység 1999 óta zajlik, azóta minden …

Tovább »

Ungváriné Spiegel Julianna munkáit mutatják be a postagalériában

  Az alkotó gyerekkora óta fest, hogyha ceruza vagy papír került a kezébe, akkor valamit rajzolt. Ez vezette végig az életét is, így tudta kifejezni magát, megmutatni a gondolatait, érzelmeit. A szarvasi óvónőképző elvégzése után beiratkozott Koszta Rozália alkotókörébe. Ungváriné Spiegel Julianna úgy fogalmazott,  az alkotás eszköze annak, hogy meséljen. …

Tovább »

Szüreteltek Németvároson

  Szombat délután, először ünnepelt a németvárosi közösség a nemrégiben átadott Máriás-házban. A sváb hagyományok éltetése mellett, átadták a K. Schriffert-díjat is, melyet az idén Gerebenics Jánosné Vencz Teréz vehetett át.

Tovább »

Az aradi vértanúk alakját idézték fel a Honvédtiszti emlékhelyen

  A hagyomány szerint a Honvédtiszti Emlékhelynél tartották a gyulai október hatodikai megemlékezést. Az eseményen Bánhidy Vajk, a Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési Főosztály vezetője kiemelte, önazonosságunkhoz hozzá tartozik, identitásunkkal összeforrott a Kossuth Lajos által magyar Golgotának nevezett tragikus történelmi esemény. Jelenünk közéletét, politikánkat, művészeink témaválasztását, valamint a népdalokat is átszőtte, …

Tovább »