Október 18-án, pénteken a világ minden táján imára hívták a gyermekeket és közösségeket, hogy a Rózsafüzért imádkozva segítsék elő a világ egységét és békéjét. A kezdeményezéshez a gyulai Karácsonyi általános iskola is csatlakozott. A Rózsafüzér közös imádkozása erősíti az egységet a katolikus egyházban és a népek között is. Tapodi …
Tovább »A hetedik orvos-jogász konferenciát rendezték Gyulán
Polgári és büntetőjogi felelősség az egészségügyi gyakorlatban címmel immár hetedik alkalommal rendezték meg a hagyományos orvos-jogász konferenciát a Gyulai Törvényszéken, melyre az ország szinte minden részéből érkeztek meghívottak. A felek közötti párbeszéd erősítését a perek megszaporodó száma is indokolja. A szülészet nőgyógyászat különösen kitett terület, mert sok polgári peres és …
Tovább »Népdalköri találkozót rendeztek Gyulán
Az ősszel érik babám kezdetű népdal is felcsendült a székkutasi Murgács Kálmán Nóta Klub előadásában a kilencedik alkalommal megrendezett Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozón. A gyulai Vigadóban rendezett eseményen valamennyi szomszédos vármegye képviseltette magát legalább egy fellépővel. Biró László vezette a Mezőtúrról érkezett Vadvirág népdalkört, akik harmadszor vettek részt a …
Tovább »Gasztronómiai rendezvények is várják az érdeklődőket a gyulai várban
Szeptember 30-án kezdődött a Múzeumok Őszi Fesztiválja Gyulán. A programok kiemelt tematikája a gasztronómia. Október 18-án, pénteken a Vitézek vacsorája című rendezvénnyel várják az érdeklődőket a gyulai várba. Nemcsak vitézei, kovácsa és solymásza van a várnak, de egy hatalmas kemencéje is, amely a 18. század óta szolgálja ki a …
Tovább »Több, mint félezren vettek részt a továbbtanulási börzén
Szinte megteltek a művelődési központ terei a keddi továbbtanulási börzén. Az eseményen csak a kiállítói oldalt több, mint százan képviselték. Az érdeklődő hetedik-nyolcadik osztályos diákok nemcsak a fürdővárosi intézményekkel találkozhattak. A programon békéscsabai középiskolák, a Gál Ferenc Egyetem és a sarkadi Ady-Bay iskola képzéseivel is megismerkedhettek. Az eseményen a …
Tovább »Caveman, az ősemberrel indult a Gyulai Várszínház kamaratermi évada
Egy különleges színházi előadással indult a várszínház kamaratermi évada. Kálloy Molnár Péter egyszemélyes alakításában Caveman, az ősember történetét ismerhette meg a közönség. A párkapcsolati, klasszikus férfi-női szerepeket felvonultató darabot először tizenkilenc éve játszotta Kálloy Molnár Péter, akkor még nem számított ilyen hosszú sikerre. A színművész az elmúlt években több …
Tovább »Fenyvesi Dóra fotói láthatók a gyulai postán
Elsősorban a természet és a különleges épületek érdeklik, de nem zárkózik el más témáktól sem. A fekete-fehér képalkotást is kedvelő Fenyvesi Dóra fotóiból a postagalériában nyílt kiállítás. Az alkotó azt mondta, új fényképezőgépe van, és ez sok tanulással járt, de olyan érzés számára, mintha kinyílt volna előtte a világ.
Tovább »55 főzőcsapat vett részt a 18. Országos Román Gasztronómiai Fesztiválon
Népdal ének, és néptánc is fogadta azokat, akik ellátogattak a 18. alkalommal életre hívott Országos Román Gasztronómiai Fesztiválra és családi napra. Az idei esemény fókuszában a főzés állt. A rendezvény üzenete évről-évre változatlan, vagyis hogy szenteljenek egy napot a baráti közösségek erősítésére. Az 55 főzőcsapat különböző ételekkel készült. A …
Tovább »Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán
Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A diplomatát Görgényi Ernő gyulai polgármester és Alt Norbert alpolgármester fogadta. Valamennyien részt vettek a fürdővárosban rendezett japán napon, melynek fő témáját idén a távol-keleti ország őszi színei jelentették. Köszöntőjében Dézsi János, az eseménynek otthont adó …
Tovább »13. alkalommal rendezték meg Gyulán a mellrák elleni küzdelem figyelemfelhívó eseményét
Immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg Gyulán a Hídi sétát, a mellrák elleni küzdelem figyelemfelhívó eseményét. A rendezvényen a véradás mellett a fiatalokat megszólító programokkal, szakmai előadásokkal, valamint bemutatókkal várták az érdeklődőket. Többek között az intim területek bőrápolásáról hallgathattak meg előadást a megjelentek. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kiemelte, a rendezvény …
Tovább »