2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

Újra megrendezték a Dürer családi napot

  A házigazdák közel húsz különböző programmal készültek a megjelenteknek. Többek között kézműves műhelyek és arcfestés várta a fiatalokat, valamint a sportolási lehetőségükről is gondoskodtak. Az egyik állomáson csipeszekből lehetett krokodilt csinálni. Erre az alkalomra az iskola könyvtárát átrendezték a szülők számára Dürer kávézónak. Az eseményen a diákok mellett számukra …

Tovább »

A koraszülöttekért motoroztak Gyulán

  Szombat délután Gyulán, a Várkertben rendeztek jótékonysági motoros felvonulást a koraszülött babák támogatására. Az első alkalommal megszervezett eseményre az ország minden tájáról érkeztek a segítő szándékú motorosok. Magyarországon a várandósságok 8-9 százaléka végződik koraszüléssel, amely évente 7500-8000 korábban érkezett gyermek világrajövetelét jelenti. A Békés vármegyei adatok száma megközelítőleg azonos …

Tovább »

Életre-halálra olvasni: megnyílt az Ünnepi könyvhét Gyulán

    Csütörtök délután megnyílt a fürdővárosban a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe, a 94. Ünnepi Könyvhét és a 22. Gyermekkönyvnapok. A Kossuth téren kezdődő rendezvénysorozat díszvendége Ambrus Lajos, József Attila-díjas, gyulai születésű író volt, aki megnyitójában Márai Sándort idézte: „Életre-halálra olvasni”. A legújabb olvasás-kutatási eredmények szerint szomorú tényadat, …

Tovább »

Éremátadó ünnepséget tartottak a Grosics Akadémián

Ezüstérmet nyert a régiós, több vármegyét felölelő dél-keleti csoportban a gyulai Grosics Akadémia U17-es együttese. A játékosok és a gárda edzője, Takács László a csütörtök délutáni ünnepségen vehették át az érmeket. A gárda ősszel veretlenül teljesített, és tavasszal, a felsőházi rájátszásban is csak két vereséget szenvedtek. Szintén a dél-keleti bajnokságban …

Tovább »

Minden nap tehetünk a magyarság megmaradásáért

  Az Erkel Ferenc Vegyes Karral énekelték el a Himnuszt a Nemzeti Összetartozás Napján a gyulai megemlékezés résztvevői. Görgényi Ernő polgármester beszédében a Csigakertben álló székelykapu szimbolikájáról beszélt, a kapu nyitott, és átjárható, és galambdúccal is el van látva, a galamb pedig a béke jelképe. A szónoklat történelmi visszatekintéssel folytatódott, …

Tovább »

35 iskola közel 700 diákja mérte össze tudását a 29. Erkel Diákünnepeken

  Pénteken folytatódtak a versenyprogramok a 29. Erkel Diákünnepeken. Néptánc kategóriában nyolc produkciót láthatott a zsűri. A Harruckern Táncegyüttes tyukodi táncokkal készült az EDÜ-re. A tánc és mozgás versenyprogramban mérték össze tudásukat a fiatalok a Vigadóban. A fellépők között voltak olyanok, akiknek többet jelent a tánc egy egyszerű hobbinál. A …

Tovább »

A trianoni döntésre emlékeztek a csigakerti székelykapunál

  Nem felejtünk, és minden nap dolgoznunk kell azért, hogy megőrizzük kultúránkat – mondta Görgényi Ernő polgármester a vasárnap délutáni Nemzeti Összetartozás Napján, a Csigakerti székelykapunál tartott megemlékezésen. Az eseményen Tege Antal színművész és a Calliope Színjátszó Kör közreműködött. Az egyházak képviselőinek megemlékezését a koszorúzás követte, a program a székely …

Tovább »