Kormányzati segítséggel hetven főt tud hamarosan foglalkoztatni a Gyulai FA-FÉM Zrt. – jelentette be 3Téma című műsorunkban dr. Görgényi Ernő polgármester. A pozitív hír kapcsán megkerestük Zsarnóczay Lászlót, a vállalat igazgatóját, aki érdeklődésünkre megerősítette, hogy egy foglalkoztatási pályázat keretében 120 millió forintot nyertek. Ennek köszönhetően el tudnak végezni egy épületbővítési …
Tovább »Gyuróért lehet vásárolni
Megkezdte működését hétfőn a gyulai játékváros. Több min 200 gyermek kezdte meg játékos munkáját hétfőn a GYAKI ötös számú általános iskolájában, ahol idén már harmadik alkalommal építették fel a játékvárost ditzingeni mintára. A városban szinte minden olyan intézmény, szolgáltatás megtalálható, ami egy igazi településen, van bank, önkormányzat, de még kaszinó …
Tovább »Körös-völgyi Sokadalom
{flv}korosvolgyisokadalom{/flv}
Tovább »Szökött fiúk és járdaszélen ülő részeg
A Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai vasárnap 14 óra 50 perckor egy 16 és egy 17 éves fiút fogtak el, akik ellen a Szarvasi és a Békés Rendőrkapitányság adott ki elfogató parancsot az eltűnésük miatt. 16 órakor mindkét személyt átadták a Dévaványai Gyermekotthon képviselőjének. Még július 02-án, 21 óra 40 perckor Mezőberényben …
Tovább »Sokszínű az előadók listája
A Delta Akadémia fantasztikus lehetőséget kínál a fiataloknak ahhoz, hogy felismerjék saját képességeiket és önbizalomra tegyenek szert. Csütörtök délelőtt ezzel a gondolattal kezdte meg előadását Kamuti Jenő, kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó, valamint a Nemzetközi Fair Play Bizottságnak elnöke. A neves sportoló életében a tőrvíváson kívül egy másik hivatás is fontos …
Tovább »Elkezdődött a Körös-völgyi Sokadalom
Csilis szelet – talán ez volt az egyetlen kifogásolható tétel a Körös-völgyi Sokadalom pénteki napján. Ezzel együtt a magát a térség legautentikusabbjaként hirdető rendezvény valóban megállja a helyét e tekintetben, hiszen az országban most egészen biztosan Gyulán a legnagyobb a népművészet mestereinek egy négyzetméterre eső száma. Ezt a címet …
Tovább »A kreativitás és a magas kultúra megismerése a fő irányelv
Tartalmasan telt a Dél-alföldi Talentum Akadémia diákjainak első teljes napja. A délelőtti, és a kora délutáni órákban előadásokat hallhattak, este pedig kulturális programok keretében adták át magukat a programoknak. A fiatal talentumok reggeli után a Harruckern János Közoktatási Intézmény konferenciatermébe vették útjukat, hogy meghallgassák Czégé Zoltán, a PI Europe …
Tovább »Bőröndöt loptak az állomáson
A Békéscsabai Rendőrkapitányság vasárnap délután vett őrizetbe két férfit. A páros a gyanú szerint vasárnap délelőtt meglopott egy nőt a békéscsabai, vasúti pályaudvaron. A külső peronról elvitték a hölgy bőröndjét, amiben a ruhaneműk és egyéb értékek mellett pénz is volt. A 46 éves békéscsabai hajléktalan és a másik, 36 …
Tovább »Máj Way a Vár körül
Gyulán olyan fesztivált rendeznek a hétvégén, amelytől azt várják a helyiek, hogy ha az ember meghallja a város nevét, ne csak a kolbász, vagy a vár és a fürdő jusson az eszébe, hanem a máj és a kenőmájas is. Három napig a máj játssza a főszerepet a várkertben. Reszteltmáj, …
Tovább »Nem prédálták el Brédát
Lökösháza mellett újul meg egy 1810-ben épült, klasszicista kastély. A turizmus jegyében újítják fel a Lökösháza előtti úton található Bréda kastélyt, amely máig valószínűsíthetően 1810 körül Vásárhelyi János Arad vármegyei alispán építtetett. A kastélynak a háború után több tulajdonosa is volt, jelenleg egy kecskeméti nonprofit kft. három résztulajdonossal Gillich …
Tovább »