2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

Folytatódik a virágos Gyuláért program

Éppen egy éve, tavaly áprilisban, a törökzugi fiókkönyvtárnál készültek a videóban látható felvételek, ez volt az éves egynyári virágosztás első gyulai helyszíne. Az érdeklődést mi sem jelente jobban, minthogy voltak akik már egy órával a program kezdete előtt megérkeztek, hogy átvegyék a nyolc virágot. A Virágos Gyuláért program idén is …

Tovább »

Erős húsvét, új tárlat az Almásy-kastélyban

Sikeres húsvéti időszakot zártak a gyulai kiállítóhelyek. Fekete-Dombi Ildikó a 3Témában ismertette az adatokat, ezek szerint nemcsak a vár, hanem az Almásy-kastély is népszerű volt a vendégek körében. Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft ügyvezetője úgy fogalmazott, alapvetően elégedett, de egy kis hiányérzet van benne amiatt, hogy a hétfői nap kevesebben …

Tovább »

A költészetet ünnepelték József Attila szobránál

  József Attila születésnapja április 11-e, ezen a napon ünnepeljük a magyar költészet napját. Gyulán hagyománynak számít, hogy ilyenkor az óvodások ünnepi műsorral készülnek a költő szobránál, de a tavaszi szünet miatt idén ez nem így történt. Az eseményen többek között Kónya István alpolgármester József Attila: Születésnapomra című versét, Elek …

Tovább »

Mandala kiállítás nyílt a postagalériában

  Variációk egy témára címmel nyílt mandala kiállítása Pásztor Zsóka Viktóriának a postagalériában. A mandala festmények az utóbbi években egyre népszerűbbek lettek, hiszen sokan felismerték, hogy ezek az egyedi alkotások nem csak díszítőelemek, hanem terápiás hatással is bírnak – fogalmazott az alkotó. Pásztor Zsóka Viktóriát gyermekkora óta kíséri a művészetek, …

Tovább »

Folytatódik az Epipen-program Gyulán

  Több gyulai intézményben is lejár az Epipen oldat szavatossági ideje, ezért az érintettek újakat kapnak az Egészséges Városért Közalapítvány révén – mondta a kedd délelőtti, városházi eseményen Görgényi Ernő polgármester. Mint ismert, Gyulán országos szempontból is egyedülálló program indult, a városban minden óvoda és iskola kapott olyan injekciót, melynek …

Tovább »

Nemzetközi német juhászkutya kiállítást rendeztek Gyulán

  Kutyaugatástól volt hangos szombaton a gyulai sporttelep, a terület egy jelentős részét ugyanis a második Derby Németjuhász kutya-kiállítás résztvevői népesítették be. Pénteken tizenhét kutya és gazdája vett részt az úgynevezett körungon, ami teljesítményvizsgát jelent, szombaton pedig a küllemversenyen volt a sor. Ezen már teljes volt a mezőny, hiszen a …

Tovább »

Az autizmus korai fejlesztéséről tanácskoztak Gyulán

  A megértés és az elfogadás fontosságát hangsúlyozta Görgényi Ernő a péntek délelőtti eseménye, melyet az autizmus korszerű korai ellátásáról rendeztek a pedagógiai szakszolgálat gyulai tagintézményében. A polgármester elmondta, a növekvő esetszám miatt egyre többet kell foglalkozni az autizmussal, nemcsak a családokban, hanem a szakembereknek is. Az előadások a családok …

Tovább »