Pfeiffer Ede Sándor, Munkácsy utcai emléktáblájának koszorúzása után, ünnepi hangversennyel folytatódott pénteken az Amerikai Liszt Társaság és az Erkel Ferenc Társaság közös programja. A városháza dísztermében Haydn, Chopin, Liszt és Erkel műveket hallgathattak a komolyzene kedvelői. Térségünk zenei életének megalapítója, Pfeiffer Ede Sándor emléktáblájának koszorúzásával kezdődött pénteken az Amerikai Liszt …
Tovább »56 csapat vett részt a Gyulavári Kastélynapok főzőversenyén
Az elmúlt hétvégén 12. alkalommal rendezték meg a Gyulavári Kastélynapokat. A már hagyományos főzőversenyen idén 56 csapat vett részt. A Peppa malac csapat csirkepörköltöt készített. A Körös-Maros Biofarm csapatépítő tréningként fogta fel a versenyt. Burgundi marhát főztek fokhagymás újburgonyával, valamint vadpörköltet is készítettek a nap folyamán. Az eseményen főzött …
Tovább »Megkezdődtek a könyvheti programok
Csütörtök délután Gyulán is megkezdődött a 96.Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok programsorozata. Nem mondhatunk le az olvasásról! – hangsúlyozta ünnepi beszédében Szécsi Noémi, József Attila-díjas író a Kossuth téri megnyitón. Peres Vivien és Bíró Emese műsora fogadta csütörtök délután a Kossuth téren a 96.Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok megnyitójára …
Tovább »Idén is csatlakozott a suli a strandon programhoz a Gyulai Várfürdő
A hazai fürdők rendhagyó iskolai órákat fogadnak be a nyári szünetet megelőző 2 hétben. Ehhez csatlakozott országszerte több, mint 40 létesítmény, így a Gyulai Várfürdő is, amely június 10-e és 13-a között kedvezményes belépőjeggyel várja a diákokat és a kísérő pedagógusokat. Ezt a kezdeményezést 2024-ben hagyományteremtő céllal indította útjára …
Tovább »A pálinka ünnepéről szólt a hétvége Gyulán
Közel ezer érem, számtalan elismerés és különdíj talált gazdára a szombat délutáni, 2025. év Brillante Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny díjkiosztóján. A fesztiválra érkezők az idén is megtöltötték a Várkertet. Az idén 25. jubileumához érkező Gyulai Pálinkafesztivál elmaradhatatlan része a pálinka lovagrendek felvonulása. A péntek délutáni program hagyományosan a Százéves …
Tovább »Főzz és segíts: három civil szervezetet támogattak
Több, mint harminc csapat részvételével rendezték a meg a „Főzz és Segíts!” jótékonysági eseményt a vár melletti területen. A vasárnapi program a pálinkafesztivál részeként valósult meg. A csapatok, köztük a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karának egysége paprikás krumplit készítettek. Ehhez összesen 4 mázsa krumplit, 80 kiló vöröshagymát, 100 kilogramm gyulai kolbászt, …
Tovább »Megkezdődött a fesztivál – összeöntötték a Nemzeti Összetartozás Pálinkáját
Pénteken egy órakor rendezték a 25. Gyulai Pálinkafesztivál első hivatalos programját. Az Almásy-kastély Stefánia szárnyában előbb a Végvár Táncegyüttes tagjait láthatta a közönség, majd Bora Imre fesztiváligazgató beszélt arról, hogy ez a program a pálinka igazi ünnepe. Görgényi Ernő gyulai polgármester a magyar kultúra fontos elemének nevezte a pálinkát, …
Tovább »Ötszáz óvodás vett részt a környezetvédelmi programon
Használt konzervdobozokat kellett eltalálniuk ezen az állomáson az óvodásoknak. Szerdán Gyula Város Egyesített Óvodája „Egyszerűen, Nagyszerűen, Természetesen, Együtt a Jövőért” címmel tartotta meg szemléletformáló rendezvényét a Göndöcs-kertben. A programon ötszáz óvodás vett részt. A különböző helyszíneken a gyerekek olyan játékos feladatokkal találkoztak, melyek valamilyen módon a környezettudatos szemléletet erősítik …
Tovább »Gimnazista fiatal állít ki a postagalériában
A postagalériában, május 28-án nyílt kiállítás az első megjelenése a kilencedikes Seres Ritának. A gyulai fiatal leginkább ceruzarajzokkal mutatkozik be a tárlaton. A rajzolás mindig közel állt a tizenöt éves Seres Ritához, de komolyabban három évvel ezelőtt kezdett el alkotni a postagalériában bemutatkozó gyulai fiatal. A múlt hét szerdájától …
Tovább »Pénteken kezdődik a pálinkafesztivál!
Pénteken egy órakor öntik össze a nemzeti összetartozás pálinkáját, ezzel veszi kezdetét a 25. Gyulai Pálinkafesztivál. A kedd délelőtt megtartott sajtótájékoztatón a tervezett programokról esett szó. Görgényi Ernő polgármester azt mondta, a város legnagyobb volumenű, turisztikai szempontból is jelentős rendezvénye a pálinkafesztivál, mely sokrétűsége miatt is egyedinek mondható. Varga-Bora Tímea …
Tovább »