2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

Megkezdődött a 22. Gyulai Pálinkafesztivált

  Csütörtökön a Pálinka lovagrendek felvonulásával kezdődött a 22. Gyulai Pálinkafesztivál. A hivatalos megnyitó előtt mazsorettek műsora szórakoztatta a közönséget a várkertben. A kiállítók közül volt, aki Domaszékről érkezett a rendezvényre és tradicionális pálinkákat hozott magával. Bora Imre, a pálinkafesztivál igazgatója elmondta, nagyon örülnek, hogy ilyen szép helyszínen, a gyulai várkertben …

Tovább »

Országjáró közlekedésbiztonsági programsorozat érkezett Gyulára

  Az elsős és a másodikos általános iskolás gyermekeket szólítja meg a Road Safety –a biztonság az első elnevezésű országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat, melyet szeptember 12. és 16. között Gyulán rendeznek meg. A programokat a szervezők úgy állították össze, hogy a gyerekek egy elméleti rész után segítők közreműködésével, gokartokkal, elektromos …

Tovább »

Korszerűsítették a Németvárosi Óvoda tetőszerkezetét

Szombat délelőtt, a hagyományos szilvalekvár-főzésen jelentették be, hogy korszerűsítették az eseménynek otthont adó Németvárosi Óvoda tetőszerkezetét. Mittag Mónika, a helyi német önkormányzat elnöke elmondta, az elmúlt években szinte folyamatosan javítottak az épület állagán, de a tető korszerűsítése elengedhetetlenül fontos volt. Tircsi Richárd, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság …

Tovább »

Főzik a szilvalekvárt Németvároson

  Szombaton kora estig tartanak az ingyenesen látogatható programok a németvárosi óvodában. A szilvalekvár főzés mellett babgulyás is készül, a szakavatott zsűri szilvás süteményeket bírál, és különböző, a helyi német hagyományokhoz kapcsolódó kulturális programokat rendeznek.

Tovább »

Béres Attila műveiből tartottak irodalmi estet a könyvtárban

Szeptember 8-a Mogyoróssy János születésnapja. A gyulai könyvtár életében már hagyománynak számít, hogy ezen a napon mintegy tisztelegve az alapító munkássága előtt ingyenes beiratkozást tartanak. Emellett egy irodalmi esttel is készültek a szervezők. Az eseményre Béres Attila író, költő, forgatókönyvíró saját munkáiból készített válogatását mutatta be az érdeklődőknek. A rendezvényen Steigerwald …

Tovább »

Sisi maratont rendeznek szombat este, az Almásy-kastélyban

A videóban látható bútorokat is megnézhetik a látogatók a gyulai Almásy-kastélyban megrendezett Sisi-kiállításon, szombat este viszont Sisi maratont rendeznek, vagyis este 6 órától éjfélig kínálnak a látogatóknak olyan programokat Erzsébet halálának évfordulóján, melyek felkelthetik a korszak és a legendás királyné alakja iránt. Négy helyiségben mintegy hatvan műtárgy és ábrázolás mesél …

Tovább »

Gyulán rendezték meg az Országos Román Gasztronómiai Fesztivált

  A vár előtti téren rendezték meg szombaton a XVI. Országos Román Gasztronómiai Fesztivált. Ez az esemény az Országos Román Önkormányzat egyik legnagyobb fesztiválja, melyet legutóbb a koronavírus járvány miatt csak 2019-ben tudtak megrendezni. A versenyzőknek hagyományos román nemzetiségi ételeket kellett készíteniük. Volt olyan versenyző, aki lecsót, de olyan is volt, aki flekkent …

Tovább »

30 csapat készítette el a gulyást a családi pikniken

Immár hatodik alkalommal rendezték meg a “Családi pikniket” a Wesselényi-tó partján. A főzőversenyen a hagyományokhoz híven egy magyar ételre esett a választás. Idén ez a gulyás volt, melyet 30 csapat különbözőképpen, a saját ízlésvilága szerint készített el. Volt, aki régimódi, jól bevált recept szerint készítette a gulyást. A tavalyi esemény …

Tovább »

A XVI. Országos Román Gasztronómiai Fesztivált rendezték meg Gyulán

  Ez a rendezvény az Országos Román Önkormányzat egyik legnagyobb fesztiválja, mely azért jött létre, hogy a különböző románok lakta megyékből, településekről összegyűjtsék az embereket és biztosítsák számukra a találkozási lehetőséget. Ebben az évben 39 csapat mérettette meg magát a versenyen, melyen többek között csorba, mics és különféle pörköltök is …

Tovább »