2021. október 27., szerda
FONTOS

Gyula programok

Gyulai programok, rendezvények nem csak turistáknak. A közismert pálinka fesztivál, a várjátékok és a várszínház mellett sok kevésbé ismert, helyi rendezvényről is hírt adunk. Mézfesztivál, kolbász és sódar mustra, pocatkos triatlon, önkormányzati és egyházi rendezvények – képes és videós beszámolók a Gyula TV-től.

Épül az elkerülő út Hódmezővásárhelynél

Elkezdődött a 47-es főút hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának kivitelezése, a 12,7 kilométer hosszú út 2018 tavaszára készül el – tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. az MTI-t A közlemény szerint a várost északról elkerülő kétszer egy sávos főúton öt szintbeli – ebből két körforgalmi – csomópont és három kereszteződés, egy külön …

Tovább »

Gyengébb volt az idei mézhozam

Kifejezetten gyengének értékelték a méhészek az idei esztendőt, a terméshozam jóval elmaradt ez elvárhatótól. A szakemberek a 3Témában elmondták, a rossz időjárás és a méhegészségügyi problémák egyaránt kedvezőtlenül hatottak az ágazatra, de bíznak benne, hogy ebből semmit nem vesznek észre azok, akik ellátogatnak az idei mézfesztiválra. Ezt támasztja alá az, …

Tovább »

Hét kategóriában bírálják a versenymézeket

Több mint 260 minta érkezett be az “Év Kiváló Magyar Méze 2016” elnevezésű versenyre. Az ítészek hét kategóriában bírálják el a mintákat, a megmérettetésnek december 10-én lesz az eredményhirdetése a gyulai mézfesztiválon. A beltartalom mellett számos más szempont alapján pontoznak a zsűritagok és az összpontszám adja majd ki az eredményt. …

Tovább »

Termál – Ferencváros II. 3-1

Mintegy hatvan FTC szurkoló buzdította a Ferencváros második csapatát a vasárnap délutáni, NB III-as bajnokin, Gyulán, de a hazai nézők is a szokottnál nagyobb számban képviseltették magukat. A fővárosiak sokáig a szűkebb élbolyhoz tartoztak, utóbbi hét mérkőzésükből azonban csak egyet, a sereghajtó Komló ellenit nyerték meg. Nem sikertörténet a Termál …

Tovább »

Bemutatták az új Gyula kártyát

Pénteken a máriafalvi idősek klubjában mutatták be az új, gyulai kedvezménykártyát, mely több helyre szóló vásárlási kedvezményre jogosítja fel használóját. Már most elég sok gyulai szolgáltatónál olcsóbban lehet vásárolni, de ez a kör várhatóan jelentősen bővül majd, legalábbis ezen dolgozik a kibocsátó civil szervezet, a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek …

Tovább »

Hatmillió forintnál tart a gyűjtés

Jelképesen is átadta a 200 ezer forintos támogatást a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak az Art Copy Stúdió vezetője. A péntek délelőtti eseményen Ravasz Attila azt mondta, a gyerekek egészségénél nincs fontosabb, ezért szívesen álltak a kezdeményezés mellé. A koraszülöttek megfelelő ellátását biztosító mentőautó 25 millió forintba kerül, a jármű eszközökkel való …

Tovább »

Hamis iratokkal vásárolt telefont, előzetesben van

A rendőrség csalás miatt javasol vádemelést egy férfi ellen, aki más nevére szóló személyi igazolványt használt, úgy kötött szerződést Békésen. Más nevére szóló, hamis személyi igazolvánnyal és hamis lakcímkártyával, meghatalmazással vásárolt egy több mint 300 ezer forint értékű okostelefont egy budapesti férfi 2016. szeptember 7-én Békésen. Az egyik mobilszolgáltató szerződött …

Tovább »

A régi gyümölcsfa fajták megőrzéséért dolgoznak

A pótlással kezdték a munkát azok az önkéntesek, akik péntek délelőtt jelentkeztek a Wenckheim Krisztina Közalapítvány hívására. A Kálvária melletti területen újabb régi gyümölcsfa fajtákat ültettek el a hétvégén. Ventilla Gábor – ahogy mondta – új fiúnak számít ebben a körben, de szívesen jött, és ingyen elvihető növényeket ajánlott fel. …

Tovább »

Két baleset történt Gyulán

November 20-án, vasárnap Gyulán két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. A Kétegyházi út és a Zrínyi tét kereszteződésében 12 óra 5 perckor személygépkocsi kerékpárjával közlekedő nőt ütött el. A biciklis elesett és 8 napon túl gyógyuló sérülést, csonttörést szenvedett. Gyulán, a Bicere tanya 2. szám …

Tovább »