2022. december 10., szombat
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

Huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Körös-völgyi Sokadalmat

  Hamarosan hasonló képet mutat majd a gyulai várkert, mint a videó elején látható, 2018-as felvételeken. Most még az építkezés fogadja az ide érkezőket. A péntek délután kezdődő, három napos Körös-völgyi Sokadalomról kedd délelőtt, a rondellában tartottak sajtótájékoztatót. Görgényi Ernő polgármester a program jelentős hagyományait, és az azt övező összefogás …

Tovább »

A közvilágítás volt a fókuszban a legutóbbi közmeghallgatáson

  Közmeghallgatást tartott az elmúlt héten a gyulai képviselő-testület. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a közmeghallgatás kötelező megtartását az önkormányzatokról szóló törvény írja elő. Ez egy olyan régi rendelkezés, amely felett eljárt az idő, hiszen még 15 éve szinte megtelt a díszterem a meghallgatáson, most pedig egy gyulai lakos jelent meg. …

Tovább »

Több lépcsőben újul meg a gyulai katolikus közösségi ház

  Befejeződött a gyulai Nádi Boldogasszony Plébánia közösségi házának energetikai korszerűsítése, az épület megújítása azonban nem ért véget. Pályázati források bevonásával az elmúlt hónapokban elvégezték a katolikus közösségi háznak otthont adó épület energetikai korszerűsítését. Kovács Péter plébános elmondta, az energiahatékonysági szempontból korszerűtlen konvektorokat az egész épületben modern radiátorokra cserélték. A …

Tovább »

Megnyílt az ünnepi könyvhét Gyulán

  Csütörtök késő délután megnyitották a 93. Ünnepi Könyvhét és a 21. Gyermekkönyvnapok programjait Gyulán. A Kossuth téren kezdődő eseményen Kónya István alpolgármester kiemelte, a könyvhét a magyar szerzők, alkotók, valamint az olvasók legnagyobb ünnepe. A könyv használata, olvasása alapvető műveltség a mai ember számára is. A Kossuth téri sátrak …

Tovább »

Pünkösdi királyt választottak Gyulán

Idén is pünkösdi királyt választottak hétfő délelőtt a Gyulai Várban. Az eseményt két évvel ezelőtt hozták létre azért, hogy felelevenítsék és megőrizzék a múltbeli hagyományokat. A megmérettetésre bárki jelentkezhetett. A Kerecsényi László Íjász Egyesület tagjai idén is vállalták a feladatot, hogy levezénylik a programot. A szervezők azt szerették volna, hogy …

Tovább »

Bizakodva várják a nyarat a Gyulai Várfürdőben

Az elmúlt évek járvánnyal kapcsolatos nehézségei idén nyáron jó eséllyel nem éreztetik hatásukat a Gyulai Várfürdőben. A hangulat a szezon kezdetén bizakodónak mondható, már csak azért is, mert a látogatószámok a 2019-es referencia év adataihoz képest is emelkedő tendenciát mutatnak. Kun Miklós igazgató elmondta, míg az idei év első három …

Tovább »

A 90 éves Kesztyűs Lajos szerint a hosszú élet titka a sportos életmód

  Görgényi Ernő polgármester oklevéllel, Mittag Mónika, a körzet képviselője virággal, Csige Gábor jegyző pedig tortával köszöntötte a 90 éves Kesztyűs Lajost. Az ünnepelt 1932. június 6-án látta meg a napvilágot Sarkadon. Édesapja a Sarkadi Cukorgyárban dolgozott, édesanyja háztartásbeli volt. Lajos bácsi Debrecenben érettségizett, majd Szegeden járt egyetemre, ahol matematika-fizika …

Tovább »

A Nemzeti Összetartozás Napját ünnepelték Gyulán

  Szombat délután a hagyomány szerint a Csigakertben található székelykapunál tartották a Nemzeti Összetartozás Napját. Kovács József országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, június 4-e egy olyan évforduló, amely több mint 100 esztendő után is nagyon erős érzelmeket mozdít meg mindenkiben. A trianoni békediktátummal Magyarország területének 67%-át, lakosságának felét veszítette el. Az …

Tovább »

Birtokba vette gyulai gyárát az Airbus Helicopters

  A sikeres átadás-átvételi eljárásról a cég ügyvezető igazgatója, Andreas Stöckle, az ellátási lánc vezetője Jean-Paul Leyronas, termelési vezetője, Pankucsi András és HR-vezetője, Vámos Tamás tájékoztatott egy kötetlen hangulatú beszélgetés keretében – írta közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester. Az Airbus budapesti irodája június végéig szintén Gyulára költözik, a gyár ünnepélyes …

Tovább »