2023. december 5., kedd
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

Sikeres főszezont várnak a Gyulai Várfürdőben

  Hosszú évek tapasztalata a Gyulai Várfürdőben, hogy a nyári főszezon lerövidült, július elejétől augusztus 20-áig tart. A létesítményben a sikeres első félév után felkészültek a folytatásra, a nyári főszezonban programok sokaságával várják a pihenni vágyókat. A Gyulai Várfürdő a nyári időszakban könyvelheti el a vendégforgalma felét, mondta el Kun …

Tovább »

Megújul a Gyulai Várfürdő főépülete

  Megújul a Gyulai Várfürdő főépülete – jelentették be a kedd délelőtti, helyszíni sajtótájékoztatón. Kun Miklós igazgató kiemelte, 2019-ben támogatói okiratot írt alá a várfürdő és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. Ennek értelmében 3,2 milliárd forintos projekt finanszírozására kaptak ígéretet 90 százalékos támogatási intenzitás mellett. A projekt több …

Tovább »

Jubileumi kiállítást ünnepelt a József Dezső alkotókör

  Másfél évtizede ad teret a képzőművészet iránt érdeklődő gyulaiaknak a József Dezső Alkotótábor Egyesület. A jubileumi alkalomból 15 kreatív művész 60 munkájából nyílt kiállítás szerdán, a művelődési központban. Húsz évvel ezelőtt, egy betegség kapcsán tért vissza fiatalkori hobbijához, a festészethez Ócsay László. Az egyesület alapítója elmondta, innen hosszú út …

Tovább »

Nyár eleji városbejárást tartottak Gyulán

Nyár eleji városbejárást tartott szerda délelőtt. A séta során a turisztikai szempontból jelentősebbnek mondható közterületek állapotát ellenőrizték. Az idén eddig napvilágot látott adatok szerint a gyulai turizmus újabb csúcsokat ostromol, az év első hónapjaiban jelentősen nőtt az ide látogató, külföldről érkező vendégek aránya, illetve a belföldi turizmus terén is az …

Tovább »

Strandkézilabda tornát rendeztek a Gyulai Várfürdőben

Okos gólok, nagy védések, szép akciók és a jó hangulat: ez jellemezte szombaton, a Gyulai Várfürdőben harmadik alkalommal megrendezett strandkézilabda fesztivált, melyen összesen tizenegy csapat, öt férfi és hat női vett részt. A látottak is megerősítették, hogy a strandkézilabda, és általában a strandon űzhető labdajátékok csillaga emelkedőben van, hiszen a …

Tovább »

Megújult és turisztikai funkciót kapott az alispáni lak

Játszóház Gyula elnevezéssel gyermek szabadidős élményközpontot alakítottak ki a Szent Miklós parkban található egykori alispáni lakban. Hétfőn megkezdődött a próbaüzem. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, mielőtt a gyermekek széles köre előtt, mindenki előtt kitárnák az ajtókat, azelőtt az animátorokból álló csapatnak meg kell tanulnia, hogyan működtessék az épületet. A gyermekeket korcsoportok …

Tovább »

Paverpol munkáit hozta el Gyulára Nagy Margareta

Paverpol technikával készült munkáit mutatja be a gyulai Postagalériában Nagy Margareta, aki Orosházáról érkezett képeivel a fürdővárosba. A nyugalmazott laborasszisztens elmondta, egész életében foglalkoztatta a képzőművészet, majd Németországban találkozott ezzel a technikával, majd autodidakta módon sajátította el a képalkotás folyamatát. Nagy Margareta számára fontos, hogy műveivel az újrahasznosítás gondolatát is …

Tovább »

Páros könyvbemutatóval zárult a könyvhét Gyulán

Két szerző három munkáját mutatták be szerda este a gyulai könyvtárban, ez az esemény egyben az Ünnepi könyvhét programjainak záró akkordja is volt. Elek Tibor a válogatott esszéit, kritikáit tartalmazó  Szerelmem, Erdély című művét hozta el az alkalomra, a kötetről őt Erdész Ádám kérdezte. Levelek a Kner család életéből 1938-1949 …

Tovább »

Egy kisbusszal erősítették a szociális hálót Kétegyházán

  A tanyagondnoki feladatokat látja el Kétegyházán az a kilenc személyes kisbusz, melyet csütörtök délelőtt mutattak be a nagyközségben. Az eseményen Rákócziné Tripon Emese polgármester kiemelte, ez a jármű számos területen jelent majd segítséget az arra rászoruló kétegyháziaknak. Az új kisbuszra Kétegyháza pályázott, így itt használják majd, de a jármű …

Tovább »