2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

Jelentős fejlesztés a gyulai tagkórházban

Szerda délelőtt, a gyulai sebészeti tömb invazív kardiológiai részlegén tartották a projektzáróját annak a mintegy 800 millió forintos eszközbeszerzési projektnek, mely révén a Békés Vármegyei Központi Kórház két osztályán vált korszerűbbé az ellátás. Az eseményen Becsei László főigazgató főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézmény fő céljai között …

Tovább »

Búcsút vettek Prof. Dr. Pintér Miklóstól

    Hétfő délután a gyulai kórházban búcsúztatták el a szeptember 17-én, 99. életévében elhunyt Pintér Miklóst, Gyula díszpolgárát, címzetes egyetemi tanárt, elismert orvos-vezetőt. Becsei László, a vármegyei központi kórházfőigazgató főorvosa levelében úgy fogalmazott, a gyógyító intézmény központi laboratóriumát 1956 és 1994 között vezető Pintér Miklós munkássága példa az utókor …

Tovább »

Posztumusz elismerést kapott a gyulai vasember, Prohászka Zsolt

Akarata, elhivatottsága, kitartása példaértékű sportemberré tette, de szívén viselte az iskolai testnevelés és a diáksport ügyét is. Prohászka Zsoltot emiatt a napokban posztumusz Professzor Istvánfi Csaba Életműdíjjal tüntette ki a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete. Az indoklás szerint az iskolai testnevelés és a diáksport fejlesztése mellett sokat tett a sportiskolai …

Tovább »

Fogászati szűrőbusz érkezett Gyulára

  Kedd délelőtt a gyulai román iskola előtt állt meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által működtetett fogászati szűrőbusz. Az intézmény közel százötven diákja vett részt egy rövid vizsgálaton, mely semmilyen beavatkozással nem járt, viszont képet adott arról, hogy az adott fiatal fogai milyen állapotban vannak. Ha szükséges volt, jótanáccsal is …

Tovább »

Az első őszi, Bozsik tornát tartották hétfőn, a gyulai sporttelepen

Az eseményen több, mint 300 diák vett részt. Gyula összes iskolája mellett Elek, Szabadkígyós, Kétegyháza és Méhkerék intézményei csatlakoztak a rendezvényhez. A mérkőzéseken nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy a diákok jól érezzék magukat, miközben futballoznak. A Bozsik Intézményi Program jó lehetőséget teremt arra is, hogy a …

Tovább »

Négy vármegye népdalkörei találkoztak Gyulán

    Az Illés Panna Népdalkör produkciója volt az első szombaton, a gyulai Vigadóban megrendezett regionális, összesen négy vármegyére kiterjedő találkozón, melyen összesen tizenegy csoportot képviselve száztizen léptek színpadra. A rendezvényt ezúttal zsűri közreműködése nélkül tartották meg, de az előadott produkciókat mindenki figyelte, és igyekezett tanulni ezekből. A legfontosabb pedig …

Tovább »

Két Városmarketing Gyémánt Díjat nyert Gyula

    Gyula minőségi turisztikai attrakciókkal várja vendégeit, melyekhez minőségi marketing is társul. Ezt mutatja az is, hogy 2023 első hat hónapjában Gyula szálláshelyein több, mint 94 ezer vendég fordult meg, ami 10 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Marketingtevékenységéért szakmai elismerést is kapott a város. Gyula két …

Tovább »

Kossuth Lajos elfogyott regimentje – új tárlat a várban

Az Élővíz zenekar fellépése nyitotta meg péntek délután, a gyulai várban a Kossuth Lajos elfogyott regimentje című kiállítást. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum tárlata új perspektívából világít rá a forradalom és szabadságharc eseményeire, a gyulai történészek kiegészítéseivel pedig igazi kuriózumnak számít a várban két hónapig látható, interaktív elemekkel bővített kiállítás. …

Tovább »

Családi napot tartott a Gyulai Küzdősport Egyesület

  A kikapcsolódásé volt a főszerep a Gyulai Küzdősport Egyesület vasárnapi családi napján, melyen sok lehetőség várta a közösség tagjait. A résztvevők többsége gyermekeivel együtt látogatott el a programra, melynek fontos célja volt, hogy megerősítsék a közösséget. A program krav maga bemutatóval kezdődött. Ez egy olyan önvédelmi rendszer, mely bármilyen …

Tovább »