A támogatás története már több, mint 12 évre nyúlik vissza. Kun Miklós ügyvezető igazgató a hétfő délutáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a fürdőnek van egyfajta küldetése, amely az, hogy a létesítmény az egészség bástyája. Ez nem strand, hanem gyógyfürdő. A Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei Szervezete reménykedik abban, hogy a véradók kihasználják …
Tovább »Esküvő kiállítást rendeztek Gyulán
Az előkészülettől, a nagy napig – szombaton a gyulai Vigadóban rendezték a térség legnagyobb rendezvény- és esküvő kiállítását. A több mint hetven kiállítót felvonultató, jótékonysági célú rendezvényen a legújabb trendek is láthatóak voltak. Bihari Mária tolmácsolásában, az esküvői szertartás meghitt pillanatait is átélhették mindazok, akik ellátogattak szombaton a gyulai …
Tovább »Motivációs előadással folytatódott a “Légy egészségtudatos!” programsorozat Gyulán
Péntek délután a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban folytatódott a Légy egészséges! Légy tudatos! Légy egészségtudatos! elnevezésű szemléletformáló programsorozat. A harmadik alkalommal életre hívott eseményt a Gyulai Tankerületi Központ és a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara szervezte meg. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke kiemelte, sikerült olyan …
Tovább »Átadták a gyulai Szent Gellért Tornacsarnokot
Egy közös, az iskola szinte valamennyi tanulóját felvonultató tánccal kezdődött csütörtök délután a Szent Gellért Tornacsarnok átadó ünnepsége. A 927 millió forintból megépült létesítmény megnyitóján Kiss-Rigó László püspök többek között arról beszélt, hogy az egyház nemcsak az emberek lelkével foglalkozik. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára …
Tovább »Összesen kilenc fejlesztési pályázat benyújtásáról döntött a gyulai képviselő-testület
Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. A grémium elfogadta a beszámolót a Gyulai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2024.évi tevékenységéről. Zanócz István parancsnok kiemelte, a tavalyi évben 2023-hoz képest 20 százalékkal csökkent az esetek száma. Május elsejétől változnak a menetjegyárak a helyi autóbusz járatokon. 450 forint a buszon váltott …
Tovább »Átadták a gyulai Szent Gellért Tornacsarnokot
927 millió forintból épült meg a Karácsonyi iskola új létesítménye, melyet csütörtök délután adtak át.
Tovább »A nőket állította a középpontba szabadegyetemi előadásán Balogh Dorottya
Az 1848/49-es szabadságharchoz kötődő témával készült a vármegyei levéltár igazgatóhelyettese a Múzeumi Szabadegyetem szerdai programján. Balogh Dorottya az egy órás előadás során a hölgyeknek adta a főszerepet, az ő történeteiken keresztül idézte fel a harcokat, a megtorlás időszakát, majd a XIX. századi emlékezettörténetről is szót ejtett. A forradalomhoz sok nő …
Tovább »Látványos szakaszába ért a Gyulai Várfürdő vízgyógyászati részlegének rekonstrukciója
Január végén még a képen látható állapotban tartottak a vízgyógyászat kivitelezési munkálatai a Gyulai Várfürdőben. A január 6-án kezdődött felújítás ideje alatt egyes vízgyógyászati kezelések ideiglenesen szünetelnek. Ilyen az iszappakolás, a súlyfürdő, a szénsavas kádfürdő, a tangentor kezelés, valamint a komplex fürdőgyógyászati ellátás. Jelenleg már látványos szakaszában tart a …
Tovább »Felszámolták a szanazugi illegális zöldhulladék lerakót
Megszüntették és körbekerítették a korábban illegális zöldhulladék lerakóként működő területet Gyula-Szanazugban – hívta fel a figyelmet Bányai György, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft osztályvezetője. Itt a jövőben tilos bármilyen hulladék elhelyezése. A szanazugi zártkertes övezetben hosszú évek alatt alakult ki az az illegális zöldhulladék lerakóhely, amelyet az elmúlt hetekben …
Tovább »A Paradarts Nemzeti Bajnokság második fordulóját rendezték Gyulán
A Paradarts Nemzeti Bajnokság II. fordulóját rendezték Gyulán. Évről-évre egyre több résztvevője van a versenyeknek. A fürdővárosi fordulón 17 sportoló mérettette meg magát. A nemzeti bajnokság hat fordulóból áll. Az elsőt Budapesten rendezték meg, Gyula után pedig többek között Veszprém és Mosonmagyaróvár lesz a helyszíne a további megmérettetéseknek. Sebestyén …
Tovább »