2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

Gyulai turizmus: eredményes volt az első félév

Az év első hat hónapjának hivatalos adatait ismertette a kedd délelőtt, az Almásy-kastély kávézójában megtartott sajtótájékoztatón Görgényi Ernő gyulai polgármester. Ezek szerint 2023 első felében, a városban a tavalyi adatokhoz viszonyítva 10 százalékkal több vendég érkezett Gyulára, ez azt jelenti, hogy 94 ezren utaztak ide. A Gyulán eltöltött vendégéjszakák száma …

Tovább »

Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíj lehetőség

  A Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjjal 2015 óta támogatja a gyulai önkormányzat a kiemelkedően tehetséges középiskolai diákokat, egyetemi hallgatókat. Ebben az évben is várják a gyulai diákok jelentkezését, a pályázatok benyújtási határideje szeptember 10. Gyula város önkormányzata szívén viseli a tehetséges diákok eredményeinek elismerését, hangsúlyozta Görgényi Ernő, ezért több formában …

Tovább »

Országos elismerést kapott a gyulai Molnár Eszter novellája

Középiskolásként került be egy országos pályázat döntőjébe, vagyis a legjobb húsz közé munkájával a gyulai Molnár Eszter. A Karácsonyi gimnázium tanulója A vén szatyor című novelláját nyújtotta be a témaválasztásnál a fenntarthatóságot a középpontba helyező kiírásra. Elárulta, sokat gondolkodott már azon is, hogy kezdjen hozzá az íráshoz, de végül egy …

Tovább »

A 95 éves Godó Lajosné Terike nénit köszöntötték

  Görgényi Ernő polgármester a Galamb utcai Napsugár Idősek Otthonában köszöntötte Godó Lajosné Terike nénit, aki a napokban töltötte a 95. születésnapját. Az ünnepi esemény részeként, Tímár Andrea aljegyző tortával köszöntötte a szépkorút, majd Kiss Szabolcs intézményvezető is kifejezte jókívánságait. A kalocsai születésű Terike nénit már korán nehéz feladat elé …

Tovább »

Teljes felújításon és bővítésen esett át a Nagyváradi úti üzlet

  Csütörtökön, a nyitás előtti percekben megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, a környéken élő gyulaiak számára fontos, hogy elérhető távolságban legyen egy korszerű, a XXI. század követelményeinek megfelelő, magyar tulajdonú bolt. Az 1980-ban épített üzletre egykor azért volt szükség, mert a 70-es években megnőtt a város lakossága. A gyulaiak lélekszámra akkor érte …

Tovább »

A gyulai óvodák is felkészültek az évkezdésre

  Az idén ősszel valamelyest kevesebb óvodás kezdi meg a tanévet Gyulán, mint tavaly ilyenkor. Az ötszázharmincöt kisgyermekből százhárman kiscsoportosok lesznek a nyolc, önkormányzati fenntartású óvoda valamelyikében. A kevesebb induló óvodai létszám egyik oka, hogy az idén nyáron másfélszer több óvodás ballagott el, mint tavaly ilyenkor, a másik ok pedig …

Tovább »

Negyven csomaggal segítették a tanévkezdést

  Baranyi Barnabás révén egy rövid koncert színesítette hétfő délután a tanszeradomány osztást a gyulai baptista imaházban. A tanévkezdést megelőző eseményen Kónya István gyulai alpolgármester példaértékűnek nevezte ezt a kezdeményezést, melyben megmutatkozik az önzetlen segítségnyújtás. A program célja az, hogy segítsék a jövő generációjának hátrányos helyzetből induló tagjait. Azoknak szeretnének támogatást adni, …

Tovább »

A 90 éves Veres Imrénét köszöntötték

  Kónya István alpolgármester köszöntötte hétfő délután, a Galamb utcai Napsugár Idősek Otthonában Veres Imréné Emma nénit, aki kilencvenedik születésnapját ünnepelte. Timár Andrea aljegyző tortával lepte meg a mezőgyáni születésű Emma nénit, majd Kiss Szabolcsa, a kistérségi szociális intézmény vezetője is meglepte az otthon lakóját. Emma néni már kisgyermekként sokat …

Tovább »