Szombaton tartották a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának ünnepségét. Az idei év az alma éve a Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyen, ezért a hazai és határon túli alma párlatokat és pálinkákat öntötték össze. Barabás Attila, a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere köszöntőjében elmondta, a pálinka egy hungarikum, aminek az útja még nem ért …
Tovább »Megkezdődött a pálinkafesztivál
Csütörtökön megnyitották a 22. Gyulai Pálinkafesztivált. Az esemény délután a Pálinka lovagrendek vonulásával kezdődött. A köszöntőkben idén is elhangzott, hogy a fesztivál ideje alatt Gyula lesz a pálinka fővárosa.
Tovább »Megtriplázódnak a rezsiköltségek a Gyulahúsnál
Már a háború előtt érzékelte az energiahordozók drágulását, és ennek a folyamatnak az erősödésével számolt a Gyulahús menedzsmentje. Daka Zsolt ügyvezető érdeklődésünkre elmondta, már a tavalyi év végén megkezdték az átalakítást, és ahol lehetett, olcsóbb, kevesebb energia felhasználását lehetővé tevő rendszert építettek ki. Az áram mellett a gázfelhasználást is korszerűbbé …
Tovább »Kihirdették a Virágos Gyuláért – és A legszebb konyhakertek verseny díjazottjait
Kedd délután, a városháza dísztermében átadták az idei Virágos Gyuláért – és a Legszebb konyhakertek verseny elismeréseit. A 22. alkalommal megrendezett versenyen azokat a gyulaiakat díjazták, akik akár a virágosítás, akár a konyhakertek művelése terén kiemelkedő munkát végeztek, valamint elismerték azoknak az intézményeknek a teljesítményét is, amelyekben a dolgozók fontosnak tartották, hogy …
Tovább »Országjáró közlekedésbiztonsági programsorozat érkezett Gyulára
Az elsős és a másodikos általános iskolás gyermekeket szólítja meg a Road Safety –a biztonság az első elnevezésű országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat, melyet szeptember 12. és 16. között Gyulán rendeznek meg. A programokat a szervezők úgy állították össze, hogy a gyerekek egy elméleti rész után segítők közreműködésével, gokartokkal, elektromos …
Tovább »Tanévnyitó szentmisét tartott a Göndöcs
Péntek délelőtt a gyulai belvárosi templomban rendezték meg a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum tanévnyitó ünnepségét. A szentmisét bemutató Kovács Péter plébános arra hívta fel a figyelmet, az óhajtott szabadság nem mindig hozza meg gyümölcsét. Az igazi szabadság az, amelyet Jézus mutat meg nekünk, ekkor lehetünk ugyanis szabadok a jóra, …
Tovább »Az anyatejes táplálás fontosságát hangsúlyozták a gyulai eseményen
Az anyatej volt a középpontban a csütörtök délelőtt megtartott gyulai eseményen. 1992-től tartják világszerte az anyatejes táplálás-, más néven a szoptatás világnapját. A Vigadóba érkezett kismamákat többek között előadással és kiállítókkal várták a szervezők, ahol tapasztalatcserére is sor került. Az anyatejben olyan tápanyagok vannak, melyek egy fejlődő kisbaba számára …
Tovább »Csehországi néptánc fesztiválon szerepeltek a gyulai fiatalok
Csehország második legnagyobb városában, Brnóban már hosszú évekre visszanyúló hagyománya van annak, hogy évente néptáncfesztivált rendeznek. A szeptember elseje és negyedike között megrendezett eseményen idén a gyulai Harruckern Táncegyüttes is részt vett. Horváth Péter néptáncpedagógus elmondta, az utóbbi években a járvány miatt nem tudtak részt venni ilyen eseményen, de korábban …
Tovább »Új üzem épül az Airbus-gyár mellett
Az Airbus-gyár mellett épül az STU Kft. új üzeme, amelynek kivitelezése hamarosan befejeződik. Már a technológiát telepítik a csarnokban – írta közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester. Az STU az Airbus Helicopters Hungary legfontosabb partnere, ebben az üzemben kapnak felületkezelést a Gyulán készülő precíziós alkatrészek. Pálinkás Róbert, a cég ügyvezetője …
Tovább »Nem lesz hidegebb a télen a gyulai bölcsődékben és óvodákban
Az áram- és a gázdíjak emelkedése érinti Gyula Város Egyesített Óvodáját is. A számítások szerint az intézmények villamosenergia-díja 61 millió forinttal lesz több, mint amit az év elején terveztek. A gázszámla esetében ez az összeg pedig 46 millió forinttal emelkedhet. Görgényi Ernő a nemrég tartott tanévnyitó értekezleten kiemelte, az önkormányzat …
Tovább »