2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

A gyógyszerészet rejtelmeibe kaptak betekintést az erkeles diákok

Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója tartott előadást diákok számára szerdán, Gyulán. A Középiskolai Magyar Tudományos Akadémia Alumni Programjában megvalósuló esemény az Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium tanulóit szólította meg. Az eseménnyel szerették volna elősegíteni a középiskolások pályaválasztását. Csóka Ildikó a gyógyszerészet rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket “Miért van …

Tovább »

Hétköznap is lesznek adventi programok Gyulán

Gyula nyitva van – hallhattuk az elmúlt hetekben, hogy más városokkal ellentétben a fürdőváros a téli időszakban sem szünetelteti legfontosabb attrakcióit, és már az adventi időszak is megfelel ennek a tételnek, hiszen 2022-ben nemcsak a hétvégéken, hanem még a hétköznapokra is kínál programokat a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ és …

Tovább »

Aranyfa díjat nyert Gyula a Virágos Magyarország versenyen

A hírről Görgényi Ernő polgármester közösségi oldalán számolt be, ott úgy fogalmazott: a minőségi díjat, melyet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen vehettem át, először 2018-ban érdemeltük ki a 2008 és 2018 között végzett szakmai munkáért, az idei évben pedig újból megkaptuk. Ezt a díjat olyan település kaphatja, amely folyamatosan …

Tovább »

A koraszülöttek világnapját ünnepelték Gyulán

Lila váltott csütörtök este a gyulai Almásy-kastély, ezen a helyszínen a hagyományos programokat rendezték meg a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány szervezésében. Aznap délelőtt a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán a világnap alkalmából tematikus worshopokat tartottak, ezen fókuszában természetesen a koraszülöttek álltak. Párduczné Szöllősi Andrea főiskolai docens a koraszülés utáni gyermekvállalás témájáról …

Tovább »

A 47-es főút jelenlegi nyomvonalát fejlesztené Lázár János

  Lázár János tartott fórumot csütörtök délután a Vigadóban. Az építési és beruházási miniszter az ország helyzetéről, a politikai, gazdasági változásokról is beszélt az eseményen. Emellett a brüsszeli szankciók által okozott gazdasági károkat és azok politikai következményeit is szóba hozta. Kiemelte, Békés megye az ország és a kormány szempontjából is …

Tovább »

Gyulán tartotta közgyűlését és szakmai konferenciáját a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége

Minden évben kétszer tart közgyűlést a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, melyet ez alkalommal Gyulán, az Almásy-kastély Stefánia szárnyában rendeznek. A Magyar Géniusz Vándorkiállítás egyik helyszíne a fürdőváros volt, a tárlat most éppen Győrben van, majd Szombathely, Szekszárd, és Eger kiállítóhelyeit követően Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz látható. Görgényi Ernő …

Tovább »

Esélynapot tartottak a mozgáskorlátozottak számára

  Esélynapot tartottak szerda délelőtt Gyulán, a programon a megyében működő, mozgáskorlátozottakat képviselő szervezetek munkatársai vettek részt. Kovács József országgyűlési képviselő a mozgáskorlátozott embereket érintő szabályozásról, a szociális és az egészségügyi törvény folyamatban lévő módosításáról is beszélt. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere az önkormányzat akadálymentesítés érdekében végzett munkájáról számolt be, kiemelve, …

Tovább »

Igénylik a tanácsadást a fiatalok a Gyulai Ifjúsági Központban

  A 2022-es év sikere abban mutatkozott meg, hogy nem kellett online dolgozniuk a fiatalokkal – fogalmazott Szabó Enikő. A Gyulai Ifjúsági Központ szakmai vezetője kiemelte, a fiatalokkal idén minden programot személyesen tudtak megvalósítani, melyre nagy szükségük volt. Nehéz volt a diákokat visszaintegrálni, szocializálni a közösségbe. Júliusban megrendezték a 14. …

Tovább »

Gurzó Zoltán vehette át idén a Pándy emlékérmet

  A pályakezdő orvosok eskütételével kezdődött a megyei központi kórház gyulai tagkórházában megrendezett Pándy nap. Ezután pedig 13 szakorvost köszöntöttek. Az intézményben már hagyomány, hogy a Kálmán naphoz közeli időpontban elismerik a dolgozók munkáját, a tagkórház névadójáról elnevezett napon. Pándy nővér elismerésben részesült Tapolcsányiné Balog Éva ápoló. Az intézmény legnagyobb …

Tovább »

Új játszóudvart adtak át a Németvárosi Óvodában

  Az intézmény növendékei adtak műsort péntek délután, amikor újabb állomásához érkezett a Németvárosi Óvoda fejlesztése. Az ünnepségen Mittag Mónika, a Gyulai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, idén 20 millió forintos támogatásból megvalósult a tető cseréje, 2 millió forrást kaptak nyílászárók cseréjére, most pedig az udvar is megszépült. Kovács József …

Tovább »