2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyulai hírek

Gyulai hírek Gyula városából és környékéről. Legyen jól értesült lokálpatrióta! Kövesse a helyi híreket, és tudjon meg mindent városáról olyan részletesen, ahogy azt csak helyi forrásból teheti.

Tiszta hanggal a tiszta vízért

  A Kiskacsa fürdik… kezdetű népdallal kezdődött a harmadik Tiszta hanggal a tiszta vízért elnevezésű dalverseny. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság égisze alatt megszületett rendezvénynek évek óta célja, hogy már a gyermekkorúak tisztában legyenek a mindennapi éltető víz fontosságával. {vsig}galeria/tisztaviz{/vsig} Ahogy a verseny elején Bak Sándor igazgató fogalmazott, a víz nem …

Tovább »

Térfigyelő kamera segített az elkövető elfogásában

Rongálás történt hétfőn este 20 óra körül Gyulán, a Dózsa György utcában. Egy vendéglátóhely ajtajának üvegét törte be egy fiatal, aki a rongálást követően elment a helyszínről. Ténykedését azonban a Dózsa György utca és a Béke sugárút kereszteződésében működő térfigyelő kamerának köszönhetően látta a Gyulai Rendőrkapitányság ügyeletese. A zászlós azonnal …

Tovább »

Kétezer éves érmék a lökhárítóban

Antik érmék kerültek elő egy bolgár férfi által vezetett autóból Röszkénél – tájékoztatta a Gyula Tv-t Némedi Varga Éva pénzügyőr őrnagy. A férfi Röszkén jelentkezett belépésre az általa vezetett, szintén bolgár honosságú személygépjárművel. A pénzügyőrök kérdésére a sofőr elmondta, hogy bejelentendő árut nem visz magával. A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, …

Tovább »

Tavaszváró Spiritusz: egy izgalmas félóra

Újabb érdekességekkel bővült a Gyula Tv Spiritusz című műsor sorozata. A műsorban a nézők ellátogathatnak a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiára, tavaszi zöldséglevest és gomba fasírtot készíthetnek párolt rizzsel. Emellett szó lesz a várfürdő jövőjéről, de tojásfestéssel készülhetnek a húsvétra. {vsig}galeria/tavaszvarospiritusz{/vsig} Tóth Kata műsorvezető első körben a Grosics Akadémia U17-es …

Tovább »

Újra együtt a deltások

Március 10-én tartotta soron következő összejövetelét a DELTA akadémia. A békéscsabai megyeházán megtartott rendezvényen értékelték az elmúlt időszakot, valamint a tagok megosztották egymással előző félévi tapasztalataikat. {vsig}galeria/delta2012{/vsig} A délután folyamán a fiatalok meghallgathatták Dr. Tóth László, Bosznia-Hercegovina nagykövetének előadását a magyar külpolitika és geopolitika helyzetéről, álláspontjáról. Részletek a videóban.

Tovább »

Újra együtt a deltások

Március 10-én tartotta soron következő összejövetelét a DELTA akadémia. A békéscsabai megyeházán megtartott rendezvényen értékelték az elmúlt időszakot, valamint a tagok megosztották egymással előző félévi tapasztalataikat. {vsig}galeria/delta2012{/vsig} A délután folyamán a fiatalok meghallgathatták Dr. Tóth László, Bosznia-Hercegovina nagykövetének előadását a magyar külpolitika és geopolitika helyzetéről, álláspontjáról. Részletek a videóban.

Tovább »

Babaruhákkal börzéztek

Ezek a mesehősök is tarkították a ruhákat a művelődési ház B épületében szombaton. Az országban régóta működik, Gyulán első alkalommal rendezték meg az ún. bababörzét az elmúlt hétvégén. Az elnevezés pontosabban babaruha-börze lenne, ugyanis az eladó termékek legnagyobb része gyermekruha volt. {vsig}galeria/babaruha{/vsig} A főszervezőtől megtudtuk, hogy egyre nagyobb teret hódít …

Tovább »

Bibliamondók versenyeztek

Immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg a felső tagozatos diákok számára az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt.  Az iskolai fordulóra, mely közös énekléssel kezdődött, a napokban került sor. {vsig}galeria/bibliaimadok{/vsig} A zsűriben szerepet vállalt Baráth Andrea református lelkész. Szerinte fontos, hogy a gyerekek találkozzanak a jó dolgokkal és magukba szívják Isten igéjét. A …

Tovább »

Az Erkel lesz az első

Tablók könyve. Az első hallásra talán egy kicsit szokatlan könyvcím egy évtizedes ötlet Gyulára érkezését jelenti az Erkel Gimnáziumban. Egy nagykanizsai szerkesztő ugyanis a gimnázium falán látható tablókat gyűjti egy kötetbe. {vsig}galeria/tablo{/vsig} Molnár László egy nosztalgikus pillanatában kívánta felidézni a középiskolai éveket, ám többszöri költözése miatt az érettségi kis tabló …

Tovább »

Az imposztor a Deszkán

Nagy sikerrel mutatták be április 10-én szombaton Debrecenben a DESZKA- Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja elnevezésű színházi seregszemlén a Gyulai Várszínház nyári sikerdarabját, Az imposztort a Gyulán élő neves színész, Kovács Lajos főszereplésével. A Budapesti Kamaraszínházzal megvalósított közös produkciót a fesztiválon a nagyszínpadon láthatta a színházat zsúfolásig megtöltő közönség. Az előadás …

Tovább »