2024. március 29., péntek
FONTOS

Híradó

Gyula Tv Híradó 2023. 10. 25.

Témák: – 24 civil szervezet 700 kilogramm liszt adományt kapott, az erről szóló levelet szerda délelőtt vehették át a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei igazgatóságán. A Magyarok Kenyere program segítségével idén közel 40 ezer kilogramm búzát sikerült összegyűjteni, valamint több, mint 300-an adományoztak. – Három színház koprodukciója érdekezett szerda este …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 10. 24.

Témák: – Az emlékezéssel példát és mintát adhatunk – mondta Király Sándorné Gyulaváriban. Az Október 23-a téren Teleki-Szávai Krisztina az egyén és a közösség szabadságának kérdéseiről beszélt. Gyulán a hagyomány szerint két helyszínen emlékeztek az 1956-os eseményekre. – Kedd délelőtt hárman vehettek át Békés Vármegye Védelméért emlékplaketteket a Békés Vármegyei …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 10. 20.

Témák: – Szerdán a torna- és fejlesztőszobát vehették birtokba a gyerekek. Pénteken az intézmény fennállásának 130. évfordulóját ünnepelték a Németvárosi Óvodában. – Ősszel is megtelnek a közterületen lévő ágyások virágokkal. Gyulán közel 15 ezer árvácskát ültettel el ezekben a napokban, közéjuk 9 ezer tulipánhagyma kerül. – Projektbemutató rendezvényt tartottak a …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 10. 19.

Témák: – Szembe kell mennünk azzal a pesszimista hozzáállással, hogy innen el kell menni – mondta Takács Árpád főispán. A szerda délutáni eseményen a kormányhivatal és békéscsabai röplabda klub kötött együttműködési megállapodást, melyhez több más szervezet, így a Gál Ferenc Egyetem is csatlakozott. – Elek számára kiemelkedő, történelmi pillanat jött …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 10. 18.

Témák: – Közel 1,9 millió forintot adott át a vármegye legnagyobb foglalkoztatója a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány számára. Ez már nem az első alkalom, hogy a jótékonysági futóversenyen befolyt összeggel a mentőautó fenntartását biztosítják. – Karácsonyi János Szent Gellért püspökről szóló kutatásai képezik az alapját annak a tudásnak, mely alapján a …

Tovább »

Gyula Tv Híradó – 2023.10.17.

Témák: – Informatika órával kezdődtek a Nyugdíjas akadémia idei kurzusai. Az egyedülálló programsorozat nemcsak közösséget, hanem tanulást, fejlődést is kínál a résztvevők számára. – Várhatóan több, mint 60 ezren fordulhatnak meg a 26. Csabai Kolbászfesztiválon. Az idei év egyik újdonsága, hogy bővült a rendezvény helyszíne. – Hétfőn hirdették ki a …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 10. 16.

Témák: – Ha kitartotok, akkor a siker és az elismerés nem fog elmaradni – fogalmazott Görgényi Ernő polgármester a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíj átadóján. Idén ismét 32 kiemelkedően tehetséges középiskolai tanuló, valamint főiskolai, egyetemi hallgató tanulmányait támogatta a város. – Jelentős évfordulóhoz érkezett Gyula egyik jelentős múltra visszatekintő civil szervezete. …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 10. 12.

Témák: – Felfüggesztették, de nem törölték a gyulai vasútállomás korszerűsítési programját – jelentette be Görgényi Ernő. Gyula polgármestere elmondta, a projekt tartaléklistára került, de tovább küzdenek a megvalósításáért. – Többek között a diabetes és a cardivascularis betegség, valamint a Pándy Kálmán tagkórház jelene és jövője volt a témája a Békés …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 10. 11.

Témák: – Két fontos útszakasz is megújult Békés vármegye keleti részén. A témában szerda délelőtt, Sarkad külterületén tartottak sajtótájékoztatót. – Idén is végeznek lisztérzékenységi szűrést a gyulai általános iskolások körében. A hazánkban még mindig különlegesnek mondható téma részleteit szerda délután, a Karácsonyi általános iskolában mutatták be. – Erasmus+ információs napot …

Tovább »

Gyulai állomásához érkezett a Vármegyejárás

  A hétvégén, a Göndöcs-kertben rendezték meg a Vármegyejárás nyolcadik állomását Gyulán. A Békés Vármegye hagyományait és értékeit bemutató rendezvénysorozat fürdővárosi állomásán az érdeklődőket színpadi előadások, játékos feladatok, fegyver- és viselet bemutató várta. A Békés Vármegyei Önkormányzat szeptemberben indította útjára a Vármegyejárás elnevezésű rendezvénysorozatot, huszonhat békési település bevonásával. Gyula a …

Tovább »