2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Híradó

Gyula Tv Híradó 2019. 02. 07.

Témák: – Nem hozott igazi meglepetést az a sajtótájékoztató, mely a gyulai Fidesz tagságának a döntését ismertette az őszi, önkormányzati választásokkal kapcsolatban. Polgármesternek továbbra is Görgényi Ernőt jelölik, és a képviselők között is mindössze egy változás várható, Galbács Mihály helyett Veres Andrást tervezik indítani a hármas körzetben. – Immár nyolcadik …

Tovább »

Bejelentették, kiket indít a Fidesz ősszel, Gyulán

A múlt héten szavazott a gyulai Fidesz tagsága arról, hogy az őszi, önkormányzati választásokon kiket jelölnének polgármesternek és képviselőnek. Ennek eredményét ismertették a csütörtöki, a Fidesz irodában megtartott sajtótájékoztatón. Alt Norbert, a szervezet városi elnöke elmondta, a bejelentés ugyan korainak tűnhet, de úgy gondolták, nincs mire várni. Görgényi Ernő 2010 …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2019. 02. 06.

Témák: – Jelentős erőfeszítések várhatók a jövőben a kormányzattól annak érdekében, hogy javuljon Békés megye népességmegtartó ereje – hangsúlyozta Lázár János kormánybiztos a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitóján. A térség fejlesztésének egyik motorja lehet az infrastruktúra megújítása, ennek részeként beszélt Lázár János a Pécstől Nagyváradig tartó Déli Vasúti …

Tovább »

A megye fejlesztésének motorja lehet az infrastruktúra megújítása

Grábics Ágnes, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője beszélt a Békés megyére vonatkozó, elmúlt egy évben jelentkező gazdasági növekedésről a kamara gazdasági évnyitóján, Békéscsabán. A térség korántsem szerepel előkelő helyen, ugyanakkor pozitív irányba indultak el a gazdasági mutatók. A megyében is növekedtek a bérek, valamint 3000-el több ember dolgozott 2018-ban, mint …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2019. 02. 05.

Témák: – Több szakaszban, 118 millió forintból újult meg a gyulai városháza – hangzott el a keddi kiállítás megnyitón. Az épület történetéről szóló tárlaton Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a korszerűsítés egy 68 milliós projekttel folytatódik. – 1500 belépőjegyet adományozott a Gyulai Várfürdő a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének, ezzel is …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2019. 02. 05.

Témák: – Jelentős elismerést kapott a gyulai turizmus péntek este, a Budapest Kongresszusi Központban. Komoróczki Aliz ügyvezetőt és Görgényi Ernő polgármestert az év legbefolyásosabb turisztikai személyiségei közé választották. – Az Erkel Ferenc Gimnázium négy osztályának 110 diákjára tűztek szalagot szombat délután a művelődési ház színház termében. Az esemény minden végzős …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2019. 02. 01.

Témák: – A Gábor Áron utcában jöhet létre a fogyatékkal élők számára egy új, bentlakásos otthon Gyulán. Az állami tulajdonban lévő ingatlan vagyonkezelőjével már felvették a kapcsolatot, az épületet a tervek szerint pályázati források bevonásával korszerűsítették. – Új kihívások várnak a Göndöcs Benedek Középiskola végzős diákjaira. Az intézmény péntek délután …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2019. 01. 31.

Témák: – 50 millió forintból újítják fel a gyulai román iskolát – hangzott el a csütörtöki, képviselő-testületi ülésen. A város pályázik a Máriás ház korszerűsítésére is, és egy telek megvásárlásával megteremti a lehetőségét a vízi sportok fejlesztésének. – Az influenzajárvány miatt szinte minden kórházban korlátozzák a látogatást, és egyre több …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2019. 01. 30.

Témák: – Jövőre jár a GYED azoknak a nevelőszülőknek is, akik két év alatti gyermekeket nevelnek – hangzott el szerdán, a gyulai városházán megrendezett konferencián. Az esemény apropója az volt, hogy a Gál Ferenc Főiskola két évvel ezelőtt vette át a gyulai campust. A rendezvényen ezúttal a szociális ágazat helyzetével …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2019. 01. 29.

Témák: – A takarékosság és az önmérséklet mellett sok fontos közösségi célt lehet megvalósítani – mondta Gyula 2019-es költségvetés tervezete kapcsán Görgényi Ernő. A város polgármestere a kedd délelőtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, 2019-ban közel 4 milliárd forint jut fejlesztésekre. – Békéscsaba önkormányzata még tavaly decemberben rendezett jótékonysági koncertet azzal a céllal, …

Tovább »