2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Híradó

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 22.

Témák: – Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkin segítsek, hogy mindenkit üdvözítsek – hangzott el a vasárnapi Apor búcsún. A szentmisén Fügedy Antal mezőbikácsi plébános azt mondta, Apor Vilmos példát adva élen járt az Isten és ember szeretetben. – A Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra történetében egyedülálló, hogy harmadik alkalommal fogadhatja a rendezvényt …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 19.

Témák: – Az ápolói hivatás az egyik legszebb és egyben a legnehezebb – hangzott el csütörtökön, a békéscsabai tagkórházban. Az eseményen az Ápolók Nemzetközi Napját ünnepelték, és átadták az „Év szakdolgozója”, valamint az új alapítású „Év kiváló tanulója” elismerést. – Közel 1,2 milliárd forint forráshoz jutott öt Békés vármegyei település. …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 18.

Témák: – Kettős évfordulót ünnepel idén a gyulai felsőoktatás. Harminc éve indult el a városban az egészségügyi, húsz éve pedig a szociális képzés. A Gyulai Felsőoktatás Napján az ezekhez a tudományterületekhez kapcsolódó témákkal foglalkoztak. – A repce virágzásával, május elején kezdetét vette hazánkban a méhészeti szezon. A virágzást követő héten …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 17.

Témák: – Megújult a lobbi és a recepciós pult, valamint 400-ról 500 főre bővült Gyula legnagyobb szálláshelyének étterme. A Munkácsy szárny felújítása ütemterv szerint zajlik, a négy csillagos Erkel hotel július 9-től már biztosan telt házzal működik. – Kiemelkedő vendégforgalom jellemezte Gyulát az év első négy hónapjában. -Rengeteg programmal várják …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 16.

Témák: – Megkezdődött a Ladics-ház berendezésének raktárba szállítása. Az épületet várhatóan fél év alatt felújítják, elvégzik a szükséges restaurálási munkálatok, a látogatható helyiségek számát pedig bővítik. – 700 ezer forintot adományozott egy gasztronómiai élelmiszer nagykereskedelemmel foglalkozó cég a Réthy Pál tagkórház szülészeti osztályának. A békéscsabai vállalat a jövőben is évente …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 15.

Témák: – Hatvan standdal várták a hétvégén a Gyulai Virágok Fesztiváljának résztvevőit a művelődési központ környékén. A két napos programra több ezren látogattak ki. – Emléktáblát avattak hétfő délután Iványi János egykori Árpád utcai házának falán. Az eseményen felidézték Gyula díszpolgárának alakját. – Öt közlekedési terület mutatkozott be a napokban …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 11.

Témák: – Együtt tekerhet a három város – jelentették be a csütörtöki, Dánfokon megtartott sajtótájékoztatón. Békés, Békéscsaba és Gyula közösen rendez kerékpáros fesztivált, mely tovább bővíti a térség turisztikai palettáját. – Főzz és segíts! Ezzel a címmel tartanak kísérő programot a Gyulai Pálinkafesztiválon – jelentette be a csütörtök délutáni, gyulai …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 09.

Témák: – A munkavállalók és a vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása tartottak konferenciát Békéscsabán. Zöld-Nagy Viktória, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a kormányhivatalban megtartott eseményen kiemelte, ma Magyarországon 74 százalékos foglalkoztatottságról beszélhetünk, a munkanélküliségi ráta 2022 utolsó negyedévéig az elmúlt évtizedeket tekintve a legalacsonyabb volt. – Közel 3600 hektáron gyérítik …

Tovább »

Gyulavár bajnokát keresték a fürdővárosi megmérettetésen

  Immáron harmadik éve, az ötödik alkalommal keresték Gyulavár bajnokát Gyulán. A vár adottságai lehetővé teszik azt, hogy a fürdővárosi megmérettetés egy országosan is egyedülálló program legyen. Az eseményen az íjászok a vár bástyái közül lőttek az erődítmény körül felállított célokra. A “Körösmenti kacsavadászok” elnevezésű csapat gyomaendrődi, újkígyósi és gyulai …

Tovább »

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 08.

Témák: – Az első, másfél órás vizsgarésznél egy borokról szóló szövegértési feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak, a gyakorlati szövegalkotásnál egy biciklizős kampány és egy levél közül választhattak. A műelemzésnél Lázár Ervin, Petőfi és Tóth Árpád egy-egy alkotása került elő. Békés vármegyében több, mint két és félezren oldották meg a magyar …

Tovább »