2024. március 29., péntek
FONTOS

Híreink

Vándorkiállítás és “Hármasoltár” (VIDEO)

Dr. Erdész Ádám, a levéltár igazgatója Bródy Sándor életéről tartott beszédet. A megnyitón részt vett Oroszi Katalin, a kiállítást létrehozója, és Rosta Katalin, a tárlat koordinátora. A program végén az egykori Békés című lapban is megjelent Bródy Sándor, Ádám című novelláját hallgathatták meg a jelenlévők. A Gyulai Várszínház Kamaragalériájában február …

Tovább »

A hideggel több lesz a mentők dolga (VIDEO)

A következő napokban lehűlés kezdődik, ez pedig többek számára jelent egészségügyi kockázatot. A mentősök tapasztalata az, akár melegszik, akár hűl az idő, több esethez kell vonulniuk. Az elmúlt napokban a gyulai mentők egy, nagy mennyiségű fagyállót ivó férfihoz vonultak, és látták el. Elekről füstmérgezés gyanújával hoztak be Gyulára egy férfit.

Tovább »

Az elhurcoltakra emlékeznek (VIDEO)

1945. január 10-én közel ötszáz embert indítottak el Gyuláról a Szovjetunióba, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy német származásúak voltak. A gyulaiaknak január másodikán kellett bevonulniuk a gyűjtőhelyre a környékben élőknek pedig már december végén, karácsonyt követően. Gyula mellett eleki, békési, gyomai németeket is begyűjtöttek akik úgy tudták, csupán egy …

Tovább »

Nullszaldóval zárta 2013-at a Gyulahús (VIDEO)

A becsődölt cég egy idő után már sem minőségben, sem mennyiségben nem tudott megfelelő termékeket előállítani, így megingott a piaci bizalom. Ezt azonban a komoly állami támogatásnak és a helyben elvégzett, szívós munkával gyakorlatilag helyreállították, hiszen a csonka első évet az önkormányzati tulajdonú cég nullszaldóval fejezte be. Kérdésre válaszolva Daka …

Tovább »

Együttműködésre törekszenek (VIDEO)

Durkó Károly kiemelte, szeretnék ha a gyulai vállalkozók a gyulai beruházásokban minél nagyobb részben vállalhassanak szerepet. A továbbiakban is folytatni kívánják azt a törekvésüket, hogy a gyulai polgárok észrevételeit a testületen keresztül közvetítsék a városvezetés felé. Az egyik legnagyobb problémát abban látják, hogy nagyon sokan elmennek a városból, mert máshol …

Tovább »

Gallyazzák az utcai sorfákat (VIDEO)

Éves szinten 3500-4000 darab fán végzik el ezt a munkát. Bányai György hangsúlyozta, hogy igyekeznek olyan fákat telepíteni a közterületekre, az utcákra, amelyek méretre megfelelőek az adott területre, hogy minél kevesebb traumát szenvedjenek el a növények életük során. Azért ilyenkor végzik el a gallyazásokat, mert a növények most vannak nyugalmi …

Tovább »