2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Híreink

Kezet fogott Gyula és Arad (VIDEO)

A jó kapcsolat egyik titka, hogy bár egy határ elválaszt bennünket, de mi mégis azt keressük, hogy mi az, ami összeköt, és mindig arra jutunk, hogy sokkal több minden köt össze bennünket, mint ami elválaszt – mondta Görgényi Ernő. A két város kapcsolata komoly tradíciókra tekint vissza, hiszen a múltban …

Tovább »

Bemutatták Havassy Péter könyvét a várról (VIDEO)

Havassy Péter beszélgetőtársa Árpási Zoltán volt, aki szerint a könyv Gyula elismertségének a növelését szolgálja. A megyei hírlap nyugalmazott főszerkesztőjének a szavaira rímel, hogy a kötetben a szerző kitér a várat övező uradalomra. Ezzel kapcsolatban készült egy felmérés, mely azt igazolta, Gyulának komoly rangja volt a középkorban. Nem számítva Bél …

Tovább »

Tanyafejlesztésről tanácskoztak (VIDEO)

Görgényi Ernő kiemelte, az önkormányzat nagy figyelmet fordít a tanyákon élők életkörülményeinek javítására. Emlékeztetett az elmúlt évtizedek azon törekvéseire, melyek mindent megtettek a tanyasi élet ellehetetlenítéséért. A vidékfejlesztési tárcát Viski József képviselte. A stratégiai főosztály vezetője hangsúlyozta, a 2010-es kormányváltáskor e területen szinte mindent a nulláról kellett felépíteniük. A 2011-ben …

Tovább »

Évzáró közgyűlés az SM egyesületnél (VIDEO)

A projekt második eleme egy 15 alkalomból álló, önfejlesztő tréning volt, mely kedvező hatást gyakorolt a résztvevőkre. A sorozat harmadik része pedig ez a rendezvény volt, ahol találkozhattak egymással az érintettek. A program résztvevői itt megtekinthették az országos egyesület által kiírt pályázatra beérkezett képek egy jelentős részét is. Az egyesület …

Tovább »

Vízügyes adományok Bélfenyérre

A két évvel ezelőtti kezdeményezés folytatásaként, ismét nagy mennyiségű felajánlás érkezett – írta közleményében Bak Sándor igazgató. Az adományok kiszállítását december 6-án a Bélfenyéren Kis Márton atya fogadta, és kérésére a Mikulás nem csak a gyermekotthonba, hanem az iskolába is ellátogatott. A gyermekek nagyon örültek a bútorokból, ruhából, cipőből, tartós …

Tovább »

Készülnek a virágos döntőre (VIDEO)

Az európai díjak átadására Százhalombattán kerül majd sor. Decemberben Gyulán látogatást tett az a felkészítő bizottság, amely abban segít, hogy a fürdővárosunk méltóképpen tudja képviselni hazánkat az európai megmérettetésen. A zsűri szigorú kritérium rendszer alapján hozza meg a döntéseket, melyeket a gyulai szakemberek megismerhetnek. Ennek részleteiről A Város Háza című …

Tovább »

Mikulás a várban (VIDEO)

  A szülők és a gyerekek között volt olyan aki még csak most látogatott ki először a Mikulás műsorra. Mikus Éva a helyszínen különféle plüss állatokat ajándékozott a kisebbek számára. A gyerekek együtt, énekelve várták a piros ruhást, aki a kedvenc dalát énekelte el legelsőnek. A Mikulás elmesélte Miklós püspök …

Tovább »