2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Híreink

Csodatételt kell találni a boldoggá avatáshoz (VIDEO)

A boldoggá avatásért felelős személy, az úgynevezett posztulátor 24 tanút hallgatott meg, majd az ügy Rómába került. Gyulay Endre, akkori szeged-csanádi megyéspüspök személyesen indította meg az eljárást. Rupert József, Bálint Sándor boldoggá avatásának jelenlegi posztulátora elmondta, jelenleg megrekedtek ezen a ponton. Ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni, szükség van egy csodára. …

Tovább »

Gyula, Lisszabon, Madrid az E-Twinninggel (VIDEO)

A program lényege, hogy Gyulát, azon belül is az iskolát kellett népszerűsíteni, lefordítani és dramatizálni egy szlovén népmesét. A 3Téma vendégei Erdélyi Lajosné és Nagyné Bódi Katalin voltak. A gyerekek Budapesten is bemutatták a projektet, amelynek olyan sikere lett, hogy a bíráló bizottság egyedüli magyar iskolaként a Dürer tagintézményét jelölte …

Tovább »

Készül a megyei sertésstratégia (VIDEO)

A megyei agrárfórum és a Nemzeti Vízstratégia 2013 országjárásának szakmai rendezvényén a tárcavezető kiemelte, Oroszország sok lehetőséget tartogat a magyar áruk számára. Az ottani piac igényes, így a magyar exportnak jelentős részét prémium termékek adhatják. A miniszterrel való találkozás lehetősége sok politikust vonzott Békéscsabára. Farkas Zoltán megyei elnök arra készült, …

Tovább »

Országos első a göndöcsös diák (VIDEO)

A konferencián egy pályaművel mutatkozott be a Göndöcs Benedek Középiskola tanulója, Sovány Pál Norbert, aki az első helyet érdemelte ki “Watch” jeligével ellátott pályázatáért. A konferencia legfontosabb célja az egészségügyi és szociális képzésekben, valamint a humán szakközépiskolában tanulók ösztönzése az általuk választott témakör mélyebb megismerésére. A bírálóbizottság 80 pályaműből választotta …

Tovább »

24 órás versfolyam Csabán (VIDEO)

A Niedzielsky Katalin által vezetett fél órában jeltolmácsok működtek közre, hogy a siketek és nagyothallók is követhessék a produkciókat. A megyei önkormányzat elnöke, Farkas Zoltán Wass Alberttől olvasott fel. Kónya István alelnök érzelmesebb húrokon játszott, ő Radnóti Miklóstól a Tétova ódát választotta. A 24 órás versmondást a tavalyi siker és …

Tovább »

Jelentős források jutnak a sportra (VIDEO)

Ez egy kormányzati lépésnek köszönhető, ugyanis cégek, vállalkozások a társasági adójuk egy részét felajánlhatják az utánpótlás-nevelés részére. Így olyan pénzeszközök juttathatók ezáltal a rendszerbe, amire a korábbiakban nem volt példa. A város vezetés számára ez új távlatokat nyithat a sportfinanszírozás tekintetében. A városvezetés tervei között szerepel a későbbiekben a vízilabda …

Tovább »

Csökkent a készültség a Fehér- és a Fekete-Körösön

Megszűnt a legmagasabb árvízvédelmi készültség Gyula térségében – tájékoztatott Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. A Fekete- és a Fehér-Körös egyaránt apad. Csütörtök reggelre már a Kettős-Körös is visszalép másodfokba. A Hármas-Körös Gyomai tetőzése megtörtént, apadása folyamatos, de nagyon lassú lesz. Szarvasnál szintén lassú apadási tendencia várható. A Hortobágy-Berettyón …

Tovább »

39 éve tanulják a KRESZ-t (VIDEO)

Persze a játéknál ennek nagyobb a jelentősége. Az óvoda vezetése büszke arra, hogy a közel négy évtized alatt több százan sajátították el a biztonságos közlekedés alapjait. A rendőrség munkatársai nap mint nap találkoznak bizonytalan autóvezetőkkel, és ezt már ebben a korban szeretnék megelőzni. Az óvoda fontosabb tervei között szerepel az …

Tovább »

Apadnak a folyók, 22 ezer hektáron áll a víz (VIDEO)

A szakemberek szerint további problémát jelent, hogy ahol a földet nem borítja víz, ott is nagy a talaj telítettsége. Ez a gond a leglátványosabban a Zsadányhoz közeli Orosipusztán jelentkezik. Itt Szabó János, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság helyettes vezetője mondta el, hogy a terület közel 60-70 százaléka víz alatt áll, emellett …

Tovább »

100%-os a Kárpáti-pickup! (VIDEO)

A gitárművész szerint a Kárpáti-pickup az eddigi legjobb megoldás erre a problémára, hiszen ez nem zúg, nem gerjed és a hangszer valódi hangját adja vissza. Kárpáti Zoltán megerősítette, hogy 100%-os állapotban van a hangszedője – gitárra. Varga Zsolt nagyon büszke hangszerére. A Masaru Kohno által kézzel készített gitárt Szendrey-Karper László …

Tovább »