2024. április 20., szombat
FONTOS

Híreink

Fásítás az Élővíz-csatorna partján (VIDEO)

A szerdai akcióval az önkormányzat vendégháza és az Erkel gimnázium sportcsarnoka közötti területen újul meg a növényzet. A későbbiekben 180 darab kőris, tölgy- és fűzfa elültetésével szeretnék megújítani az elöregedett fákat. Kőváriné Szabó Erzsébet ötletgazda nem is remélte, hogy ennyien a faültetés ügye mellé állnak. A szerdán kiültettet szomorú füzek …

Tovább »

Megváltozott a szociális és rehabilitációs rendszer

Az államtitkár kiemelte, hogy ma Magyarországon mintegy 900 000 ember kap rokkantsági, vagy rokkantsági szerű ellátást, közülük mintegy 600 000 ember nyugdíjkorhatár alatti. Ez mintegy kétszeres a környező országokénak – kivéve Romániát – és több mint kétszerese az Európai Uniós átlagnak. Amellett, hogy a Kormány fontosnak tartja a szociálisan rászorulók …

Tovább »

Szókratész védőbeszéde Haumann Péter előadásában (VIDEO)

Haumann Péter Kossuth-díjas művész révén Platón jelentős művét, a Szókratész védőbeszédét hallhatta a közönség. A Nemzet Színésze gyakorlatilag ezzel az előadással lett ismert, már pályája legelején egyfajta védjegyévé vált. Annak idején a Dunántúli Színházak Fesztiválján Gyurkó László, a 25. Színház igazgatója szúrta ki magának ebben a produkcióban az ígéretes fiatal …

Tovább »

„Hogyan tehetem szebbé környezetemet” (VIDEO)

Ottjártunkkor éppen az óvodások rajzversenyének eredményhirdetése zajlott. De volt rajz és kézműves pályázat alsós gyermekeknek is. Mint minden évben, idén is egy központi téma köré épült fel a pályázat. Ennek szlogenje idén: Hogyan tehetem szebbé környezetemet. Az iskola megbízott tagintézmény-vezetője szerint kiemelt fontossággal bír az, hogy már a legkisebb korban …

Tovább »

Megszűnt térségünkben az árvízvédelmi készültség

A Kettős-Körös Békésnél a szerda esti órákig tovább apad, majd gyenge áradás, stagnálás lesz a jellemző. Valószínűleg holnap reggelig megmarad az I. fok fölötti vízállás. A Hármas-Körösön Gyománál további gyenge emelkedés valószínű, tetőzése 560-570 cm között várható ma a délutáni, esti órákban. A most elindult árhullámok várhatóan nem emelik tovább …

Tovább »

Minden adományt vár a vöröskereszt (VIDEO)

Rendszeresen szeretne a későbbiekben a Magyar Vöröskereszt Gyulai Szervezete a rászorulóknak adománygyűjtést szervezni. A napokban jelentős mennyiségben érkezett játék, gyermek és felnőtt ruházat, valamint néhány apróbb műszaki cikk is. Az adományok iránti igényt a munkatársak mérik fel, ha szükséges környezettanulmányt is végeznek, és ennek alapján döntik el, hol, ki a …

Tovább »

Gyulán is megnyílt a képviselők irodája (VIDEO)

A társasházkezelők a konferencián átvehettek egy könyvet, mely Magyarország 100, energiahatékonysági díjjal jutalmazott épületét tartalmazza. A konferenciának nem titkolt célja volt, hogy a társasházkezelők jobban bepillanthassanak akár a hőszigetelésbe, akár egyéb energiahatékonysági munkálatokba. Alt Norbert alpolgármester szerint, kiemelkedő fontosságú a fórum, ezért az önkormányzat teljes mellszélességgel az új egyesület mellé …

Tovább »

Bogár-Boros: van esély a kilábalásra (VIDEO)

A nem minden szempontból szívet melengető téma mellett jól elfért a humor, Bayer Zsolt publicista Csillag István, a Medgyessy kormány gazdasági miniszterét idézte. Boros Imrét még a fórum előtt arról kérdeztük, hogyan került az ország a mostani nehéz helyzetbe, és milyen út vezethet ki belőle. Bogár László a nehéz gazdasági …

Tovább »

Apadnak a folyók

A Fekete-Körös Antnál ma délután készültségi szint alá süllyedt, Remete vízállása szerda hajnalig várhatóan meghaladja az I. fokú szintet. A Fehér-Körös Gyulánál a szerda a délelőtti órákban várhatóan I. fokú szint alá csökken. Az elmúlt 24 órában az árvízi védekezésben 233 ember vett részt, a személyszállítási feladatokra 23 gépjárművet foglalkoztattak.

Tovább »