2024. április 20., szombat
FONTOS

Híreink

Bokros Lajos a Kobak Klubban értékelt (VIDEO)

Az éppen konzervatívnak mondott párt alapítására készülő, korábban Horn Gyula MSZP-SZDSZ-es kormányában szerepet vállaló EP képviselő azt mondta, hogy Magyarország már nem csak a nyugati, hanem most már a visegrádi országoktól is leszakadt. Kitért Matolcsy György jegybankelnöki kinevezésére is.

Tovább »

Március a Gyula Várszínház kamaratermében (VIDEO)

Március 7-én este nyílik Barcsik Géza festőművész, grafikus kiállítása a Kamaragalériában Dobogó Kő címmel, közvetlenül utána Szvorák Katalin Liszt-és Alternatív Kossuth-díjas előadóművész mutatja be a Tavaszvilág című műsorát. Március 18-án a Nemzet Színésze, Kossuth–díjas művész lesz a vendég a Kamarateremben, Haumann Péter, aki Szókratész védőbeszédjét fogja előadni.

Tovább »

Gyulai kolbász kerülhet a mintamenza asztalára (VIDEO)

A cél mindhárom fél számára az, hogy a magyarországi közétkeztetésben résztvevő 800 ezer gyermek minél jobb és egészségesebb ételt kapjon. Ennek érdekében közös termékfejlesztésbe fognak. A termékfejlesztés elsősorban a kolbászokat és a felvágottakat érintheti. Prohászka Béla szerint fontos, hogy a fiatalok egészséges ételekhez jussanak. A gyulai húsipari termékek kiválóak, de …

Tovább »

Mintamenzás lehet a gyulai kolbász

Az együttműködés egyúttal közös termékfejlesztést is jelent. Ez az állami támogatással létrehozott cég esetében elsősorban a kolbászokat és a felvágottakat érintheti. Ha minden a tervek szerint alakul, a gyulai termékek néhány hónapon belül akár a közétkeztetésben is hódíthatnak.

Tovább »

Bővül a szállodakapacitás, új sétány épül (VIDEO)

Most még szabadon átjárható területen épül majd meg a hotel új szárnya, amelyben hat új szobát alakítanak ki, külön gyermekférőhellyel. Ez huszonöt százalékos bővülést jelent. Szerencsés helyzet, hogy amint arról a Gyula Televízió elsőként hírt adott, párhuzamosan zajlik a Komló szálló felújítása, így a két rekonstrukció nyomán létrejön az úgynevezett …

Tovább »

Együttműködik a szaktárca a Gyulahús Kft-vel (VIDEO)

Daka Zsolt kérdésünkre elmondta, a minisztérium ki fogja kérni a gyulai cég szakembereinek a véleményét a stratégiai alkotó munkában. Az ügyvezető hangsúlyozta, a tárca segíti a Gyulahús Kft. kül- és belpiaci megjelenését. Szerda kora este a Gyulahús Kft. egy másik megállapodást is megkötött, ennek értelmében a cég termékei egyrészt fejlesztésen …

Tovább »

685-ből 4 esetben dohányoztak tiltott helyen

Dr. Mucsi Gyula megyei tiszti főorvos arról tájékoztatta a Gyula Tv-t, hogy az egységek vezetői,megbízottjai ismerik a törvényi szabályozást, azt betartják és betartatják. Hatósági intézkedésre csupán négy esetben került sor. Tiltott helyen történt dohányzás miatt két magán- és két jogi személlyel szemben léptek fel. A célzott ellenőrzéseket a szakemberek a …

Tovább »

„Nyáron a nemzet színháza Gyula!” (VIDEO)

Magyarország első várszínházában az elmúlt ötven évben 450 drámát mutattak be, ebből 80 ősbemutatót. Szintén különlegesség, hogy társulata nincs a Gyulai Várszínháznak, eddig mégis 150 bemutatója volt. Nincs még egy olyan színház az országban, ahol – egyetlen kivétellel – valamennyi A nemzet színésze cím birtokosa fellépett. Eldőlt, hogy a várszínház …

Tovább »

Véget vetettek a télnek a várban (VIDEO)

A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. munkatársai nem bízták a véletlenre a délutánt, ugyanis az évek alatt világossá vált, mire van a legnagyobb igény egy ilyen családi eseményen. A fánkról stábunk lecsúszott, de mind a fánkról, mind a rendezvényről elismerően nyilatkozott a vajdasági Magyarkanizsáról érkezett látogató. Nem maradhatott el …

Tovább »