2024. április 20., szombat
FONTOS

Híreink

Megkezdődött a nagyböjti időszak (VIDEO)

A 4. századtól a nagyböjt első napján mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában, a templom kapujában várták a hívek a papot, aki a templomban megszórta őket hamuval, majd szenteltvizet locsolt rájuk. Mára ez a szokás úgy maradt meg, hogy a pap hamuból keresztet rajzol a hívő homlokára a következő szavak kíséretében: „Ember, …

Tovább »

Hosszú tüntetésre készül Kásler Árpád

– Elegünk van a hitegetésből és a döntésképtelenségből! – fogalmazott Kásler Árpád. A demonstráció szervezője több ezer embert vár a Kossuth térre. Többek között azokét, akiknek elegük van az általános, döntésképtelen bírói gyakorlatokból, a hatóságok passzivitásából. Elmondása szerint a végrehajtások és a kifosztások egyre jobban felgyorsultak az utóbbi időben. Hangsúlyozta, …

Tovább »

Vetélkedő a Grimm testvérek nyomdokain (VIDEO)

A megmérettetésen természetesen nemcsak az angol nyelv volt a középpontban, hanem több más tantárgy is. Így a matematika, a néprajz és a testnevelés mellett az informatika szerepelt a versenyben. A gyulai iskolák mellett érkeztek versenyzők Békéscsabáról, Dombegyházról, és Kétegyházáról, sőt a megyehatáron túlról. Tavaly a versenyhez kapcsolódott egy mese, a …

Tovább »

Indulhat a mesterképzés Gyulán? (VIDEO)

Az intézményben több változás lesz a közeljövőben. Az egyik az, hogy a meglévő három alapképzés mellett hamarosan elindítják a dietetikus és gyógytornász szakokat. Jó hír a felvételizőknek, hogy a campus keretszámai olyan lehetőséget tudnak biztosítani, hogy állami finanszírozással, tehát az intézmény szlogenjéhez híven ingyen szerezhetnek diplomát a hallgatók. Ami pedig …

Tovább »

Farsang az Apor oviban (VIDEO)

A rendezvény vendégei a Karácsonyi iskola elsős, másodikos és harmadikos tanulói voltak. Ők régen ide jártak óvodába. Ők a mostani alkalomra külön műsorral készültek. Az óvodában a kislányok hercegnőnek, tündérnek, Hófehérkének öltöznek, a fiúk köreiben népszerűek voltak a különböző rajzfim- és mesehősök.

Tovább »

Erkelre emlékeztek a könyvtárban (VIDEO)

A városi könyvtárban Dézsi János igazgató azt mondta, a mostantól a neves zeneszerző nevét viselő klub közreműködésével időről-időre zenével kapcsolatos programokat szeretnének szervezni. Németh Csaba elsősorban Erkel Ferenc életútjának Gyulához kötődő eseményeit elevenítette fel. Kiderült, hogy a Himnusz zeneköltője már pozsonyi évei alatt is gyakran hazalátogatott szülővárosába. Ez persze a …

Tovább »

Bensőséges hangulatban búcsúzott a 24 végzős (VIDEO)

Repiszky Dániel nagyon szívesen emlékezik vissza az iskolában töltött 12 évre, és nagyon sajnálja, hogy hamarosan végleg kilép az alma mater kapuján. Bogyó Henrietta nem volt 12 évig az iskola tanulója, de ő is nagyon sajnálja, hogy közel már az út vége. Czeglédi dr. Gurzó Mária szerint a szalagavató semmiben …

Tovább »

Amikor két disznó is kevés (VIDEO)

A két darab, egyenként 180 kiló körüli sertést reggel hatkor érte utol a halál, és mire az első érdeklődők kiértek az Apor térre, már hagymásvér formájában emlékeztetett régi önmagára. Gajda Róbert, a körzet képviselője kiemelkedő jelentőségű rendezvénynek nevezte a sváb disznótort. A rendezvény magas látogatói létszáma miatt, a szervezők már …

Tovább »