2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Kék hírek

Rendőrségi hírek Gyuláról és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Balesetek, közlekedési hírek, bűnügyek, életünk szomorú velejárói. Ne a helyi pletykákat hallgassa, szerezzen információt hiteles forrásból!

Gyulai sörözőben próbált hamis pénzzel fizetni

A rendőrség vádemelést javasol egy kevermesi férfi ellen, aki Békés és Csongrád megyében több helyen olyan bankjegyekkel fizetett, amelyeket maga készített. Hamis tízezresekkel fizetett egy kevermesi férfi Békés és Csongrád megyében több helyen. A bankjegyeket maga készítette, nyomtatta és főként vendéglátóhelyeken egyenlítette ki velük a pár száz forintos számláit. Békéscsabán, …

Tovább »

Többször lopott, a gyulai rendőrök fogták el

A rendőrök elfogtak egy férfit, aki Domaszéken egy tanyából, Eleken és Kétegyházán lakóházakból lopott. Ismerősétől is elvett több dolgot és egy nő kerékpárját is elvitte.   Lopásokkal gyanúsítható férfit vett őrizetbe a Gyulai Rendőrkapitányság. A 20 éves H. Ádám 2017. szeptember 19-én, 13 óra körül átmászott egy eleki ház kerítésén …

Tovább »

Csúszásveszély az utakon

Az őszi, esős időszakban előfordul, hogy járművek sarat hordanak fel az aszfaltozott utakra. A balesetek elkerülése érdekében a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság fokozott figyelmet kér a járművezetőktől. Az őszi hónapokban előfordul, hogy földutakról, mezőgazdasági művelés alatt álló területekről járművek sarat hordanak fel az aszfaltozott utakra. Ez balesetveszélyes helyzetet teremthet, hiszen …

Tovább »

Fél órán belül elfogták a betörőket

Két 15 éves fiú lopta el a kasszát és a váltópénzt egy békéscsabai büféből.   Betörtek egy büfébe 2017. szeptember 17-éről 18-ára virradó éjjel, 2 óra körül Békéscsabán, az Andrássy úton. Ellopták a pénztárgépet, kivették belőle a pénzt és a gépet eldobták. Egy férfi hívta a rendőrséget, aki felfigyelt a …

Tovább »

Eredményesen zárult a katasztrófavédelmi gyakorlat Mezőhegyesen

Harminchat órás gyakorlatot tartott több helyszínen, többek között a volt cukorgyár területén a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az önkéntes mentőszervezetek részére, amely csütörtökön a mentőcsapatok riasztásával indult.   A gyakorlat legfőbb célja volt, hogy a Körös Mentőcsoport az öt évvel ezelőtt megszerzett nemzeti minősítését megújítsa, illetve bemutassa a személyi állományának, …

Tovább »

Őrizetben a kétegyházi kerékpártolvajok

A Gyulai Rendőrkapitányság 2017. szeptember 16-án bűnügyi őrizetbe vett két férfit, mindketten kerékpárt loptak Kétegyházán. Egyikük a Dózsa György utcában, egy üzlet elől vitte el egy nő kerékpárját, a másik férfi pedig a vasútállomás elől lopott el egy lezárt biciklit. A Gyulai Rendőrkapitányság a 20 és 21 éves kétegyházi férfiak …

Tovább »

170 intézkedés Békésben biztonsági öv miatt

Közel 170 alkalommal intézkedtek a rendőrök a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. A TISPOL SEATBELT európai szintű, 2017. szeptember 11-e és 13-a között megtartott ellenőrzése során a rendőrség kiemelten vizsgálta az úgynevezett passzív biztonsági eszközök használatát. Békés megyében a rendőrök a három nap alatt 167 olyan közlekedővel szemben intézkedtek, akik …

Tovább »

22 határsértőt fogtak el péntek reggel Békésben

Tizenöt határsértőt fogtak el a rendőrök pénteken, Battonya térségében. A külföldieket, akik nem tudták hitelt érdemlően igazolni személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon, előállítják. Békés megyében, a Battonya és Mezőhegyes közötti területen 2017. szeptember 15-én, 6 óra körül elfogtak a rendőrök tizenöt külföldit. Egyikük sem tudta hitelt érdemlően igazolni …

Tovább »

Üzenetet olvasott, súlyos baleset lett belőle

Vezetés közben használta a mobiltelefonját, így későn vett észre egy előtte műszaki okból álló tehergépkocsit egy férfi Kaszaper külterületén. Nekiütközött és a balesetben ő, valamint két férfi súlyosan megsérült. Álló tehergépkocsinak ütközött egy személygépkocsi július 21-én, 22 óra 15 perc körül Kaszaper külterületén. A tehergépkocsi műszaki hiba miatt állt az …

Tovább »