2024. április 17., szerda
FONTOS

Kék hírek

Rendőrségi hírek Gyuláról és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Balesetek, közlekedési hírek, bűnügyek, életünk szomorú velejárói. Ne a helyi pletykákat hallgassa, szerezzen információt hiteles forrásból!

Közlekedési baleset Gyula külterületén

Gyula külterületén február 9-én 12 óra 15 perc körül árokba hajtott egy személygépkocsi. A jármű vezetője Gyula irányából Elek felé tartott, amikor megcsúszott és lesodródott az útról. Az autót vezető férfi könnyű, utasa súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Tovább »

Évértékelő: kevesebb a bűncselekmény és a baleset

791-el kevesebb bűncselekmény történt Békés megyében 2016-ban, mint egy évvel korábban – hangzott el a megyei rendőr-főkapitányság évértékelő sajtótájékoztatóján. A balesetek esetében is kedvező változásról számoltak be, a halálos kimenetelű események közel 30 százalékkal csökkentek. Mind a balesetek mind a bűncselekmények száma csökkent 2016-ban Békés megyében, mondta Polyák Zsolt a …

Tovább »

Egyedi azonosító jellel éltek vissza Gyulán

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2017. február 8-án 19 óra 10 perckor Gyulán, a Nürnbergi utcában ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az autón, amelyet korábban kivontak a forgalomból, egy másik kocsira kiadott rendszám volt. A férfit a rendőrjárőrök egyedi azonosító jellel visszaélés gyanúja miatt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Tovább »

Tizennyolc határsértőt fogtak el Gyulán

A Magyarországra illegálisan érkezett, magukat irakinak, szíriainak és afgánnak valló külföldieket a rendőrség átadta a román hatóság képviselőinek. Határsértőket fogtak el a Gyula Határrendészeti Kirendeltség rendőrei 2017. február 3-án 2 óra és 7 óra között Békés megyében, Gyula külterületén. A 18 Románia felől érkező külföldiek iraki, szíriai és afgán állampolgárnak vallották magukat. A …

Tovább »

Csúszós utak, balesetek Békésben

Az ónos eső miatt reggelre Békés megyében is csúszóssá váltak az utak. Anyagi káros és személyi sérüléssel járó balesetek is történtek. Békés megyében 2017. február 1-jén 0 órától 12 óráig öt közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Ezek közül két baleset járt személyi sérüléssel. Szeghalmon egy elektromos kerékpárral közlekedő …

Tovább »

Mortimer buktatta le a sarkadi betörőt

Mortimer, a nyomkövető kutya segített a sarkadi nyomozóknak egy betörés gyanúsítottjának azonosításában. Nyomkövető kutya segítségével fogtak el a rendőrök egy férfit, aki 2017. január 28-án, az esti órákban betört egyik rokona házba Sarkadon. Berúgta az ajtót, majd a szobákban pénzt és alkoholt keresett, de végül néhány ruhát vitt el. A …

Tovább »

Eladta a lopott laptopot a vésztői fiú

A gyanú szerint egy 16 éves fiú lopott el egy számítógépet egy vésztői iskolából. A rendőrség a gépet, amit egy békési férfinak adott el, lefoglalta és visszajuttatja az iskolába. Vésztőn, az egyik általános iskolából január 23-án 12 óra és január 24-én 10 óra között elloptak egy laptopot. A gépet január …

Tovább »

Eltiltás alatt, bódultan vezetett Németvároson

Gyulán, az Ív utcából január 24-én, 23 óra körül előállítottak a rendőrök egy férfit. Személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a Makói Rendőrkapitányság 2017. április 19-éig eltiltotta a járművezetéstől. A Gyulai Rendőrkapitányság a 38 éves férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt őrizetbe vette és a rendőrkapitányság munkatársai három napon …

Tovább »

Kemény hidegben is bizonyított a hőkamerás drón

A városi tesztek után a terepen is kipróbálta az új, több millió forint értékű drónt a Körös Mentőcsoport (KMCS). Az eszköz a mínusz 13 fokos hidegben is stabilan működött, tökéletes hőképet adott 30 méteres magasságból is. A Körös Mentőcsoport új, FLIR VUE hőkamerával felszerelt DJI Phanton 3 professional drónjának rendszerbe …

Tovább »

Lezárt ügy: gázolajat loptak, tetten érték őket

Két férfi lopott gázolajat egy telephelyről a Békés megyei Dobozon. A helyi körzeti megbízottak tetten érték őket, a nyomozást a gyanúsítottak ellen vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség. Többször lopott üzemanyagot ugyanarról a dobozi telephelyről két férfi. Három részletben összesen 600 liter gázolajat vettek ki két mezőgazdasági gép tartályából. A …

Tovább »