2024. március 29., péntek
FONTOS

Kultúra

Kulturális hírek: könyvajánlók, népi mesterségek, helyi érdekességek a Körösök völgyéből, Gyuláról és környékéről. Ismerje meg a helyi hagyományokat! Főzzön velünk: recepteink, videóink alapján készült ételeivel elkápráztathatja családját.

Komolyzenei koncerttel ünnepelték a magyar kultúrát Gyulán

  Elsőként Erkel Ferenc Bánk bánjának Nyitánya csendült fel péntek este a gyulai Vigadóban, ahol a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara adott koncertet Dénes István Liszt-díjas karmester vezényletével. A városban két nagyobb programmal ünneplik a Magyar Kultúra Napját, ezek közül ez volt az első. Az eseményen Kónya István alpolgármester beszédében kiemelte, …

Tovább »

Az eredeti, Erkel-féle Himnuszt állítanák vissza

Felhívással fordult a nyilvánossághoz a hazai komolyzenei élet három meghatározó alakja, Batta András, Somogyváry Ákos és Tóth László. Céljuk az, hogy tudassák, a Himnuszt nem Erkel eredeti zenéjével játsszák. Azt szeretnék elérni, hogy lehetőleg minden alkalommal, amikor ez a mű felcsendül, akkor az az eredeti legyen. A Himnuszt 1938-ban Dohnányi …

Tovább »

Esküvős programokkal készülnek az Almásy-kastélyban

  Az előttünk álló hétvégén a nagy esemény előtt álló párok vehetnek részt egy olyan programon, mely révén jobban megismerhetik a történelmi épületet, de egyben segíthet is nekik a későbbi döntések meghozatalában. Tavaly gyulai vállalkozókkal és egy rendezvényszervező irodával közösen szervezték meg az esküvő kiállítást, melyet a nagy érdeklődésre való …

Tovább »

Koffán és Kohán műveket kapott a Munkácsy múzeum

  Két műalkotást leplezett le péntek délelőtt Gyarmati Gabriella művészettörténész és Bácsmegi Gábor igazgató a békéscsabai Munkácsy múzeum Zöld szalonjában. A kép bal oldalán a grafikusként, fotósként, bábművészként és ornitológusként is nevet szerző, vagyis meglehetősen széles spektrumú életutat felmutató Koffán Károly csendélete látható, jobb oldalt pedig a gyulai Kohán György …

Tovább »

Jelentősen árnyalják a Kerecsényi képet Németh Csaba kutatásai

Tavaly szeptemberben díszlövésekkel emlékeztek a gyulai várostrom lezárására, amikor 1566-ban Kerecsényi László a további, értelmetlen vérontást elkerülve feladta a várat, más kérdés, hogy a török nem tartotta magát az egyezséghez, és a kivonuló magyarokra tört. Kerecsényit elfogták, majd hamarosan Nándorfehérváron kivégezték. Az, hogy Kerecsényi feladta a várat, évszázadokon át árulásként …

Tovább »

Nagyszabású koncerttel ünneplik Gyulán a magyar kultúrát

Emlékezetes koncertet adott három éve Gyulán az Operaház muzsikusaiból álló Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara a gyulai Vigadóban megrendezett Magyar Kultúra Napi ünnepségen. Péntek este ismét a magyar kultúrát ünneplik a Vigadóban, a közreműködők között pedig ismét ott lesz az immár Dénes István Liszt-díjas karmester által vezényelt filharmóniai társaság zenekara, ezúttal …

Tovább »

Mozgalmas évre számít Sáfár Gyula

2023-ban sem marad el a levéltár éves nagy, őszi rendezvénye, a gyulai városházán rendezett konferencia, mely ezúttal várhatóan a családdal, családtörténettel kapcsolatos témákat dolgoz fel, alapvetően a térségben kutató szakemberek munkájára építve. Még tavasszal kerülhet sor egy másik nagyobb rendezvényre, Mezőkovácsházán. Sáfár Gyula szavaiból kiderült, a levéltár tovább erősíti azt …

Tovább »

Emléktáblát avattak Mihai Eminescu tiszteletére

  Emléktábla avató ünnepséget rendeztek a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának székházánál a román költő, Mihai Eminescu tiszteletére. A hétfő délutáni eseményen Kozma György beszédében kiemelte, Gyulán lépten-nyomon szembe jön velünk a történelem és a kultúra. Sok épület falán láthatunk emléktáblákat, amelyek történelmi eseményekre, neves szerzőkre, művészekre emlékeztetnek minket. Az elnök …

Tovább »

Folytatódnak a kamaratermi előadások a Gyulai Várszínházban

  Folytatódnak a kamaratermi előadások a 6 évtizedes jubileumi évad jegyében a Gyulai Várszínházban. Január 24-én a Déryné Társulat előadása lesz látható a Vigadóban. A Déryné Ifjasszony főhajtás a hazai színjátszás hőskora előtt, ahol romantikus szerelmek, nagy fellángolások, szenvedélyes viszonyok szövevényében hol küszködnek, hol csatát nyernek hivatásuk, a magyar nyelvű …

Tovább »

Online képkiállítás Kepenyes Pál emlékére

2023 január 13-án lenne 61 éves Kepenyes Pál. Virtuóz muzsikus, zenekar szervező, zenepedagógus – több más mellett ezekkel a szavakkal jellemezte őt Bagyinszki Zoltán fotós, aki saját internetes oldalán, közös képeikkel kíván megemlékezni régi jó barátjáról. Mintegy 45 fotó került fel az oldalra. Ezek olyan emlékképek, melyek közös élményeik, programjaik …

Tovább »