2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Párbeszéd

3Téma – Fekete-Dombi Ildikó

Szép látogatószámokat hozott az idei év a gyulai múzeumokban. A legfontosabb látványosságok a téli hónapokban is elérhetők lesznek – derült ki Fekete-Dombi Ildikó szavaiból. A kiállítóhelyekért felelős ügyvezető a 3Témában elmondta, a Kohán Képtár és a Ladics-ház novembertől márciusig bezár, az Erkel ház viszont a vár és az Almásy-kastély mellett …

Tovább »

Közfoglalkoztatási Értéktár

45 település 65 értéke található a “Közfoglalkoztatási Értéktár” című kiadványban. A kedd délelőtti eseményen harmadik alkalommal adták át a Békés Megye Értékteremtő Közfoglalkoztatásáért díjat.

Tovább »

3Téma – Komoróczki Aliz

A minőségi szolgáltatásokat megfizetni képes vendégekről és az ő igényeikre építő szálláshelyekről szólhat majd a turizmus a következő években. Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Kft ügyvezetője a 3Témában beszélt az idei nyárról, mely nem érte el a 2019-es szintet, és arról is szót ejtett, merre tartanak a fürdőváros szolgáltatói.  

Tovább »

3Téma – Nagy Mihály László

Nem volt optimista az energiaválságot illetőn a VOSZ megyei elnöke. Nagy Mihály László szerint a vállalkozói szférát rendkívüli módon meg fogja viselni a következő időszak. A 3Témában szó esett a szervezet szeptemberi, gyulai Prima gálájáról is.

Tovább »

Gyermek élményközpont lesz az alispáni lakban

Megújul és turisztikai funkciót kap Gyula város egyik meghatározó műemlék épülete – gyermek szabadidős élményközpontot alakítanak ki az egykori alispáni lakban, a város turisztikai szempontból kiemelt jelentőséggel bíró területén, a Szent Miklós parkban.

Tovább »