2024. március 29., péntek
FONTOS

Párbeszéd

125 éves a gyulai duzzasztó

A napokban a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság Békés Megyei Területi Szervezete közös előadóülésen emlékezett a Gyulai duzzasztó építésének 125. évfordulójáról. A most következő bő fél órában előbb Szabó János igazgató eleveníti fel a gyulai duzzasztó történetét, majd a KÖVIZIG engedélyével bemutatunk két filmet, melyek közül az …

Tovább »

3Téma – Dézsi János

Hamarosan megkezdődnek a munkálatok a gyulai könyvtár gyermek részlegében, így a szolgáltatások egy héten át szünetelnek. Többek között erről beszélt Dézsi János igazgató a 3Témában, de szó esett a bibliotéka új, mobiltelefonos applikációjáról és a jelmondat pályázatról is.  

Tovább »

Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozó

2020-ban a járvány miatt elmaradt az addig évről-évre bővülő létszámmal megrendezett Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozó. 2021-ben ugyan a korábbiaknál kevesebb fellépővel, de újra megrendezték az eseményt, melyre több megyéből érkeztek fellépők.

Tovább »

3Téma – Kónya István

Hat új gyulai értéket vett fel a helyi gyűjteménybe kedd délutáni ülésén a települési értéktár. A fürdővárosban így immár 34, jól dokumentált értéket tartanak nyilván. A 3Témában Kónya István elnök beszélt nemcsak az új értékekről, hanem a szervezet munkájáról is.

Tovább »