2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Párbeszéd

Gyula térképétől a magyar román GPS-navigációs adatbázisig

Ha HISZI-megtalálja…Gyula térképétől a magyar-román GPS-navigációs adatbázisig: ezzel a címmel jelent meg az a könyv, amely Erdész Ádám történész és Göndöcs Péter alapító beszélgetéseit foglalja magába. A fókuszban a Gyuláról indult, egykori vállalat, a HISZI-MAP története áll, a cég elkészítette az ország összes településének térképét és térinformatikai adatbázisát.

Tovább »

3Téma – Daka Zsolt

  A nehéz évkezdet ellenére rekord árbevételt ért el a Gyulahús 2020-ban, meghaladta a 7,6 milliárd forintot. A társaság ebben az évben is bővülésre készül és gépparkjukat is fejleszteni szeretnék, 2021-ben egy új csomagológéppel bővítenék a gyártósort.

Tovább »

217 éve működik üzlet a gyulai Ferentzy házban

Az 1801-es nagy, gyulai tűzvész után épült a sokak által ma is Ferentzy házként ismert épület a Megyeház és a Munkácsy utca sarkán. Az ingatlanban 217 éve működik valamilyen üzlet, mely egykor a “Fekete kutya” nevet is viselte. A ház történetét Balogh Dorottya főlevéltáros közreműködésével ismerhetik meg A mi otthonunk …

Tovább »

Bokrétaavató a gyulai Airbus üzemnél

A Gyulán létrejövő helikopter alkatrészt gyártó üzemmel Magyarország felkerül Európa légiipari térképére – hangozott el a csütörtök délelőtti bokrétaünnepségen. A több, mint 13 ezer négyzetméter alapterületű gyárban a tervek szerint 2021 tavaszán indulhat a gyártás. Itt a jövőben több mint 2000 féle precíziós alkatrészt gyártanak majd, több mint 200 magasan …

Tovább »

3Téma – Bengery Zsoltné

  Egy kormányprogram keretein belül épülhet meg a gyulai Karácsonyi katolikus iskola új tornaterme. Az intézmény erre közel több, mint 900 millió forintot nyert. A tervek még kidolgozás alatt állnak, a modern tornacsarnok építési munkálatainak kezdete 2022-re várható.

Tovább »

3Téma – Kiss Szabolcs

  A kisökörjárási erdő sétányánál vezető csatorna közelmúltbeli kotrási munkálatai a partoldalt is érintették, ahol most egyfajta kísérleti módszerrel szeretnék gazdagabbá tenni az élővilágot. A területet szerda délelőtt egy úgynevezett műrét keverékkel vetették be.

Tovább »

3Téma – Kónya István

  Összesen 86,3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre Békés megyében a következő Európai Uniós fejlesztési ciklusban. A pályázati lehetőségek a következő években lehetővé teszik többek között kerékpárutak építését, és zöld város projektek megvalósítását, de Gyulán például körforgalmat is építenének a hamarosan megújuló vasútállomás elé.

Tovább »

3Téma – Szabó Enikő

  Az idén érettségiző diákoknak az online oktatás mellett is teljesíteniük kell az 50 órás iskolai közösségi szolgálatot, erre pedig otthon is lehetőség van. A fiatalok dolgozhatnak a nyári Hetedhét Játékváros elemein, de emellett több lehetőség közül is választhatnak.

Tovább »